2015-10-19 16:13:46• hírek • Szatmár.ro

Rendhagyó sportnapot tartottak

Testi és szellemi sérült gyermekeknek és felnőtteknek tartottak sportnapot hétfőn az ADEP új sportpályáján. A résztvevők kipróbálhatták magukat fociban, kosárlabdában és teniszben is, a fáradt sportolók pedig a helyszínen készült bográcsgulyással pótolták az energiát.

Élettel telt meg a 17-es lakótelepen található UFO park területén kialakított és nemrég felújított sportpálya. Hétfő délben ugyanis ötödik alkalommal rendeztek sportnapot a Szatmár megyében élő sérült gyermekeknek és felnőtteknek. Egyebek mellett a gyermekvédelmi igazgatóság által felügyelt személyek és a Caritas kedvezményezettjei is képviseltették magukat az eseményen.

Az ADEP sportklub és a Szatmár Megyei Tanács által szervezett rendezvényen résztvevők kipróbálhatták a focit - sőt, egy komoly meccset is lejátszottak a közeli iskolába járó fiatalok ellen. Voltak, akiket inkább a kosárlabda vonzott, ők a kosárpályán vezették le energiáikat, megint mások pedig a teniszt próbálták ki. Sőt, a teniszezők közé maga Adrian Stef, a Szatmár Megyei Tanács elnöke is beállt!

A sporttevékenységeket követően mindenkit egy-egy tányér forró leves várt, na meg az ígéret: a lehetőségekhez mérten hamarosan újabb sportok kipróbálására nyílik majd lehetőség.





Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: