2013-05-10 22:58:54• hírek • Kocsis Zoltán

Elbúcsúztatták a Református Gimnázium maturandusait

A feljegyzések szerint valamikor 1830 körül Selmecbányán szervezték meg az első búcsúztatót a végzős diákok számára. Noha az idők során a fáklyás felvonulás már elmaradozott, a szép hagyomány továbbra is él a magyar középiskolákban, gimnáziumokban.

A Hám János Római Katolikus Iskolaközpont után ezúttal a Református Gimnázium XI. osztályos diákjain volt a sor, hogy elbúcsúztassák a „nagyokat".

Az öt órakor kezdődő eseményre dugig megtelt az intézmény díszterme szülőkkel, rokonokkal, barátokkal. A szalagszentelés hagyománya is módosult az idő teltével, a szalagok a végzősök ruhájára való kitűzése azonban ezzel együtt a délután legfennköltebb pillanata volt.

Kinek könnye folyt, ki mosolygott a vidám és a megható percek, na meg az érzelmek forgatagában. Egy biztos: Dorner Andrea némettanár XII. A filológia, Gál Judit matematikatanár XII. B teológia és Loncsák Julianna kémiatanár XII. C matematika-informatika szakos osztályának tanulói méltó és emlékezetes búcsút vettek attól az intézménytől, amely az elmúlt négy évben gyakorlatilag második otthonuk volt.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: