2011-01-06 15:29:24• hírek • Szatmar.ro

Új gondozásban a temető

Ismét egy villámtanácskozást tartott Szatmárnémeti Helyi Tanácsa, amelynek napirendi pontja a temető rendezése körül forgott.

Hosszabb ideje köztudott, hogy a helyi önkormányzat nem elégedett a Locaterm munkájával. A csütörtöki tanácsülés összehívásával az eddig az említett vállalat adminisztrálása alá tartozó Amaci úti temető ügyét szerették volna rendezni a városvezetők. A tíz perces tanácskozáson a 23-ból 18-an jelenlévő elöljárók egyhangúlag megszavazták a Közterület-fenntartó szolgálat struktúrájának változását, annak érdekében, hogy február elsején ez átvehesse a gondozást. Tizenöt éve ugyanis a Locaterm előjoga volt az adminisztrálás, hiszen előbb egy 10 éves koncessziós szerződést kötött a vállalattal, majd ezt meghosszabbították újabb öt évre, idén járt le, január elsején.

Ilyés Gyula polgármester elmondása szerint a későbbiekben előfordulhat, hogy újra kikoncesszionálják a területet, jelenleg azonban az elfogadott változat tűnik a legjobbnak.
Kereskényi Gábor alpolgármester hangsúlyozta a döntés sem a lakosságot, sem pedig a helyi önkormányzatot nem terheli többletköltséggel.


Egyhangúlag fogadták el a tervezetet
Egyhangúlag fogadták el a tervezetet




Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: