2010-03-16 14:49:24• hírek • mti/Kocsis Zoltán

Kapusgondokkal küszködik a Chelsea

Azzal a furcsa érzéssel tér vissza kedden korábbi sikerei színhelyére, a Stamford Bridge-re Jose Mourinho, a Chelsea volt vezetőedzője, hogy - bár saját bevallása szerint a klub még mindig közel áll a szívéhez - a londoniak búcsújára törekszik majd csapatával, az Internazionáléval a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

Az első, február 24-i felvonást a házigazda milánóiak nyerték 2-1-re, így borítékolhatóan óriási csatára van kilátás.
"Nem titkolom, hogy a Chelsea-nek nagyon fontos szerepe volt az életemben. Még az a szerencse, hogy az öltözőtől csak pár méterre van a kispad, így nem kell az egész stadionon keresztülvágnom és érezni a szurkolók felől áradó érzelmeket. Csak leülök oda és játszom a saját játékom" - nyilatkozott a nagy érdeklődéssel várt összecsapás előtt a portugál tréner, aki két-két bajnoki és Ligakupa-győzelem, valamint egy FA Kupa-siker részese volt a Kékek mestereként mielőtt 2007-ben hirtelen távozott.

Mint mondja, az érzelgősség abban a pillanatban elcsitul majd, hogy felhangzik a kezdő sípszó, ő pedig együttesével arra fog törekedni, hogy a hazai drukkerek keserűen távozzanak a stadionból.

A másik oldalt vezető Carlo Ancelotti - az Inter városi riválisának, az AC Milannak a volt vezetőedzője - elárulta: tisztában van azzal, hogy a találkozó felvezetésekor valószínűleg az árnyékban marad Mourinho mellett, de ahogy fogalmazott, ez cseppet sem zavarja.

"Mourinho megérdemli a nagyszerű fogadtatást, hiszen remek munkát végzett itt. Roman Abramoviccsal közösen létrehoztak egy csapatot, amely a világ élvonalába került" - mondta Ancelotti, hozzátéve: reméli, hogy egyszer, a jövőben, amikor ő tér vissza a Stamfrod Bridge-re, hasonló fogadtatásban részesül.

Ehhez persze még sok mindent le kell tennie az asztalra, kezdésnek például "megtenné" egy BL-győzelem. A odavezető úton nagy - és egyben szükséges - lépés lenne az Inter keddi kiejtése.

"Nem hiszem, hogy a korai gólra kellene hajtanunk. Egyszerűen jól, kiegyensúlyozottan kell futballoznunk, és akkor akár az utolsó percekben is betalálhatunk" - mondta az olasz szakember.


Cech hiánya sokat számíthat
Cech hiánya sokat számíthat


 

A Chelsea egyébként riválisánál jobban hangolt a BL-csatára, szombaton ugyanis 4-1-re legyőzte a West Ham Unitedet a bajnokságban, míg az Inter pénteken kínos, 3-1-es vereséget szenvedett a Cataniától. Ennél azonban fontosabb lehet, hogy a londoniak egy fél csapatnyi játékosa nem léphet pályára kedden sérülés miatt. A legnagyobb érvágás Petr Cech kapus hiánya lehet, főleg, mivel helyettese, Hilario sem bevethető, így a harmadik számú hálóőr, Ross Turbull nézhet farkasszemet az olaszok csatáraival. Hiányzik továbbá Deco, Bosingwa, Essien és Ashley Cole is, míg a túloldalt egyedül Chivu nem hadra fogható, igaz, Balotelli és Santon sem teljesen egészséges.

A másik keddi meccs az érdeklődés szempontjából kissé háttérbe szorul, de ettől függetlenül valószínűleg a Sevilla és a CSZKA Moszkva spanyolországi összecsapása is nagy küzdelmet hoz majd. Az első találkozón 1-1-es döntetlen született, ami egyértelműen a mostani házigazdáknak kedvez, de figyelmeztető lehet számukra, hogy az oroszok az utóbbi négy BL-meccsükön nem kaptak ki, ráadásul spanyol csapattal vívott ezt megelőző négy párharcukban is veretlenek maradtak.

Esetleges kiesésük elméletileg még ezen sorozat megszakítását sem feltételezi, ugyanakkor biztató lehet a szurkolók számára, hogy Cosics és Nababkin személyében csak két peremember nem bevethető, szemben a túloldalt Konkóval valamint Negredóval, utóbbi játéka azonban még nem teljesen kizárt.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: