2011-07-06 14:40:05• hírek • Szatmár.ro

Reménysugaras élménytábor

Sárospatakon került sor a Reménysugár programban megtartott táborozásra.

Amikor egy családban huzamos beteg valaki, ráadásul az egy gyerek és daganatos megbetegedésben szenved, szorongatott helyzetében a család először a nyaralásról mond le. Pedig tudják, tudjuk, hogy a beteg életében nagyon is fontos lenne, hogy a terápiás kezeléseket kiegészítse egy a gyerekek lelkéhez főként közel álló, játékos kikapcsolódás, és feledni tudja a betegség elleni küzdelem traumáit.

A Hans Lindner Alapítvány Reménysugár programjának céljai között szerepel az is, hogy lehetővé tegye a megpróbáltatásoknak kitett családok számára a vakációzást. Június 27- július 3 között Sárospatakon került megrendezésre, közösen a sátoraljaújhelyi Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvánnyal, az országos ismertségű Tündértánc Élménytábor, melyre a nyilvántartott szatmári családok is meghívást kaptak. Több mint 90 gyereknek és szüleiknek lehetősége nyílt a játékra és a pihenésre egyaránt, barátságok szövődtek, illetve a szülők egymástól hasznos tapasztalatokat gyűjhettek.  Minden napra jutott valami érdekes, interaktív tevékenység: sólyomröptetés, íjazás, rally-cross, kerékpárakrobatika, középkori harctechnikák, bobozás a kalandparkban, valódi zenebohóckodás, tűzoltó- és csendőrségi bemutató, tűzzsonglőrködés, folyamatos strandolás a tábor medencéjében, kézműves foglalkozások és családi ügyességi vetélkedők.

Bár csak egy hétig tartott, mégis a szervezők remélik, hogy sikerült feledtetni a gondokat, és mindenki önfeledten örülhetett a boldog perceknek. Ezt igazolja az, hogy mindenki arcáról leolvasható volt a kacaj és az elégedettség.
A szervezők ezúton is köszönetet mondanak a nagylelkű támogató cégek vezetőinek és minden, jövedelemadójának 2%-át felajánló személynek, akik életben tartják a Reménysugár-eszmét; nélkülük ez a tábor nem vagy csak szerényebb formában jöhetett volna létre. A tábor fotói megtekinthetők az alapítvány honlapján: www.fundatiahanslindner.ro


Pillanatkép a táborból
Pillanatkép a táborból


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: