2009-12-02 12:53:00• hírek • Szatmar.ro

Remény vagy őrültség

A Steaua és a Temesvár reményei oly kicsik, hogy szinte őrültség hinni bennük.

Az első négy fordulóval ellentétben az Európa-liga utolsó két etapját két-két különböző napon rendezik, ráadásul olyan héten amikor „BL-csend" van. Ennek következtében az ötödik forduló első játéknapján két román gárda, a Steaua és a Temesvár lép pályára, előző a moldovai Tiraspolban, utóbbi pedig odahaza az Ajax ellen. Eddig egyik csak csapat sem tudott meccset nyerni, két pontjukkal csoport-utolsók, mégis, matematikailag még pislákol a remény apró lángja.

A Steaua, győzelme esetén, akkor reménykedhet a továbbjutásban, amennyiben a Twente nem győzi le odahaza a Fenerbahcét. A román rekordbajnoknak azonban nem lesz könnyű dolga a moldovai bajnokság utolsó kilenc kiírásának a győztese ellen, mivel a Sheriff Bukarestben komolyabb erőfeszítés nélkül harcolt ki egy döntetlent, a Twentét odahaza legyőzte és a Fener ellen is csak nagy csatában veszített. Ennek következtében pedig egy újabb esetleges hazai győzelem esetében komolyan számítani kell velük az utolsó fordulóban a végelszámolásnál. Érdemes megjegyezni, hogy amennyiben mindkét szerdai találkozón pontosztozkodásra kerül sor, akkor az utolsó fordulóra semmilyen nyitott kérdés nem marad, mivel a török és a holland gárda biztosan továbblép.

A győzelemre hajtó Steaua a hírek szerint egy szokatlan, 3-4-3-as felállásban lép majd pályára Tiraspolban, amelyben az amúgy szélső védő Golanski középre kényszerül, míg elől Moreno, Surdu és Kapetanosz rohamozhat. A hazaiak, a román Dorin Arbanassal a soraikban, masszív középpályájukra és védelmükre alapozhatnak.

Még a fővárosiaknál is nehezebb helyzetben van a Temesvár, amelynek mindenképpen nyernie kell az Ajax ellen, majd két hét múlva Zágrábból is el kell hoznia a három pontot. Ám még ez sem lenne elég a továbbjutáshoz, amihez még az kell, hogy az Ajax a temesvári vereség után odahaza az Anderlechttől is kikapjon és a Dinamo Zágrábnak sem szabad pontot szereznie szerdán Brüsszelben...

Nem csoda tehát, hogy Ioan Ovidiu Sabau kijelentette, számukra immár a bajnokság élvez elsőséget, ettől függetlenül azonban le szeretnék győzni a holland rekordbajnokot. Ennek megfelelően a bánságiak egy Magera, Parks, Goga támadó trióval szeretnének kezdeni, míg a sérüléssel küszködő Bucur csak a padon kapna helyet. A hagyományoknak megfelelően az Ajax is 3-4-3-as felállásban játszik majd, és amennyire hinni lehet Martin Jol mester szavainak, a vendégek a legjobb csapattal állnak ki, eszük ágában sincs senkit pihentetni. Gabri, Atouba és Emanuelson sérülés miatt hiányzik, utóbbi kettő kiesése pedig azt eredményezte, hogy George Ogararu helyet kapjon a keretben.

Végül pedig egy statisztikai érdekesség: a Temesvár utoljára 19 éve tudott nyerni európai kupameccset hazai pályán, idén pedig négy döntetlen és négy vereség a mérlege a nemzetközi kupaporondon.

Program:
A csoport: Temesvár - Ajax 22.00 Sport.ro
Anderlecht - Dinamo Zágráb

H csoport: Sheriff Tiraspol - Steaua 20.00 ProTv
Twente - Fenerbahce

További program:
B csoport: Valencia – Lille
Slavia Prága – Genoa

C csoport: Celtic Glasgow – Hapoel Tel-Aviv
Hamburg – Rapid Wien

G csoport: Salzburg – Lazio
Levszki Szófia – Villarreal

I csoport: AEK Athén – Everton
BATE Boriszov - Benfica

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: