2016-08-12 13:12:01• hírek • Kocsis Zoltán

Remekül sikerült a Poseidon Carp Klub első horgászversenye

A győztes csapat
A győztes csapat

Első versenyét szervezte meg a nemrég alakult Poseidon Carp Klub elnevezésű szatmári horgászklub. A lendületes fiatalokból álló klub igyekszik új színeket vinni, vagy ha úgy tetszik, új hullámokat gerjeszteni a szatmári horgászélet vizébe. Az első lépés remekül sikerült, a Moby Dick nemzetközi horgászverseny rendkívül pozitív visszhangokat kapott.

Amint arra az esemény neve is utal, a verseny helyszíne a Szamosdara és Pusztadaróc közötti Moby Dick horgásztó volt. A versenyre nyolc, egyaránt két fős csapat kapott meghívást. A tizenhat elkötelezett horgász szünet nélkül 48 órán keresztül figyelte a botot, a zsinórt és az úszót - két napig tartott ugyanis a megmérettetés. A bojlis versenyen kizárólag az öt kilogrammnál nagyobb pontyokat és amúrokat vette figyelembe a zsűri, csak azokat mérlegelték.

A verseny igazán figyelemreméltó számokat produkált, hisz a 16 horgász összesen 102 halat fogott ki, amelyek összsúlya 917 kilogramm volt. A legnagyobb halat a Rackets csapat fogta, a ponty 16,71 kilogrammot nyomott.

Ha már a csapatoknál vagyunk, meg kell említenünk, hogy két duó, a Betamix és a Betamix Bi-Tó Magyarországról érkezett, így téve nemzetközivé a versenyt. Amelyet a Moldován Szabolcs és Kajtár Károly alkotta Poseidon-csapat nyerte meg 313,78 kilónyi kifogott hallal. A második helyen az Olimpia korábbi középpályása, Botos Sándor és öccse, Botos Dániel végzett 245,63 kilogrammal, míg a harmadik a már említett Rackets csapat lett, Zilahi Attila és Nyaguly Attila 128,61 kilogrammnyi halat fogott ki.

A szervezőknek, Botos Sándornak, Moldován Szabolcsnak és Majorcsák Zsoltnak igazi nagyágyúkat sikerült megnyerniük, így az eseményt a szatmári gazdasági élet olyan prominens tagjai támogatták, mint az Autonet, a Weinberger mészárszék és a Nachbil borászat. Minden résztvevő kapott is egy üveg finom Nachbil-bort illetve egy autonetes pólót.

A pozitív visszhangokon és tapasztalatokon felbuzdúlva a szervezők máris tervezik a következő versenyt, amelyre áprilisban vagy májusban kerülhet majd sor.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: