2009-12-03 21:38:08• hírek • Szatmar.ro

Kiütéses győzelemmel engesztelt a VSK

A fiúk 15 ponttal nyerték a kiesési rangadót a Medgidia ellen.

A Szatmárnémeti VSK férfi kézilabda-csapatának két igen nyomós oka is volt arra, hogy a Nemzeti Liga hétközi fordulójában legyőzze a Medgidiát: egyrészt egy igazi kiesési rangadóról volt szó, másrészt pedig feledtetni akarták a hétvégi, nagybányai vereséget. Mindkét célt sikerült maradéktalanul elérni, a 41-26-os győzelem után pedig vastaps közepette vonulhattak le a pályáról a fiúk.

Az első félidőben hullámzó teljesítményt nyújtott a VSK, amely elsősorban az elején és hajrában remekelt. A 13. percben már 6-1-re vezettek a hazaiak, akiknek oly jól működött a védelme, hogy a vendégek csak az első negyed óra végén dobták második góljukat. Ebben komoly szerepe volt Cioroiu kapusnak is, aki pedig a sérülés miatt hiányzó Teremi és Pereverzia mögött csak a harmadik számú kapusnak számít. A félidő közepén beálló kisebb rövidzárlat után a szatmáriak megnyomták a hajrát, így végül kétszer annyi dobott góllal mehettek szünetre, mint ellenfelük (18-9). Cioroiu mellett Birtalan teljesítményét kell még kiemelnünk, aki 13 alkalommal volt eredményes.



Könnyedén verte a Medgidiát a VSK


A második félidőben hat perc eltelte után lett tíz pont a különbség (23-13) és ez folyamatosan nőtt, a végén pedig Birtalan állította be a 41-26-os különbséget.

Ez a győzelem azért is volt nagyon fontos, mert a VSK a hétvégén pokoli erőpróba előtt áll: a címvédő és a Bajnokok Ligájában is remekül szereplő Konstanca otthonában lép pályára.

Nemzeti Liga, 11. forduló:
Szatmárnémeti VSK-Medgidiai CSM 41-26 (18-9)
A szatmári gólszerzők: Birtalan 13, Nagy 6, Savlovschi 6, Oláh 5, Szavics 5, Burszacs 2, Varga 2, Ciornohuz 2
Játszott még: Cioroiu (kapus), Surducan, Vizsbovszkij.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: