2012-04-02 15:48:52• hírek • Póti Orsolya

A Kölcseyben is elkezdődött rendhagyó oktatási hét

Kezdetét vette az „Iskola másként" elnevezésű rendhagyó oktatási hét a Szatmár megyei tanintézményekben. A diákok a legtöbb iskolában szabad kezet kaptak, van, ahol újságírás, madárgyűrűzés, koncert, filmvetítés, sport vagy tanulmányi kirándulás szerepel a programban.

A diákok javaslatainak figyelembevételével megszervezett különleges programok szerint folyik az oktatás április 2-6. között, az első alkalommal sorra kerülő „Iskola másként" elnevezésű rendhagyó oktatási héten. A Szatmárnémeti „Kölcsey Ferenc" Főgimnáziumban is érdekes programokkal kezdődött a hét.

A hétfői napon főként a sportra és a vetélkedőkre fektetették a hangsúlyt a szervezők, de emellett a diákok betekintést nyerhetnek szórakoztató fizika kísérletekbe és filmeket is nézhettek. A nap folyamán megrendezésre került a Kölcsey Kosárlabda Kupa a Sportlíceum tornatermében és volt sporttánc-oktatás a Club '92 oktatóinak irányításával.

A reál tudományok kedvelői fizika és kémia kísérleteket végezhettek, a X. osztályosok pedig részt vehettek a földrajz versenyen. Az osztályközösségek különféle tevékenységeket szerveztek, volt ahol a diákok szórakoztató vetélkedőkön vettek részt, máshol pedig közösen ebédeltek.

Az informatika laboratóriumokban Starcraft bajnokság, Honfoglaló bajnokság és Info on-line matematika versenyek zajlottak déli 12 óráig, a filmeket kedvelő diákok pedig többek között megnézhették a Dorottyát, a Szent Péter esernyőjét és a Tóték című filmet.

Április 3-án nyílt napra kerül sor a főgimnáziumban, szerdán, csütörtökön és pénteken pedig folytatódnak az érdekesebbnél érdekesebb programok. Számos program vár a művészet és irodalomkedvelőkre is, mint például rejtvényfejtés, versolvasás és versértelmezés. Megrendezésre kerül az English Tea Club, amelyen az angol nyelvtudásukat fejleszteni kívánó diákok vehetnek részt, de a tanulók betekintést nyerhetnek az olasz nép kultúrájába is az Olasz Kultúra Napján.



Egy-egy program keretében szó lesz az ókori Egyiptomról, a színház világáról és olyan fontos problémákról is beszélgethetnek a diákok, mint a környezetszennyezés, az illemszabályok, a szakmaválasztás nehézségei, az alkohol és drogfüggőség kezelése, vagy az egészséges életmód bevezetése.

A zene sem maradhat ki a rendhagyó oktatási héten. A „Viva la musica" című program keretében a diákok népdalokat és vallásos énekeket tanulhatnak, május 5-án pedig fellép a „Caroliensis Trio".

Az Iskola másként keretében megrendezésre kerülnek a MiniTEVE és a TEVE tehetségkutató versenyek, és a sok vetélkedő mellett kirándulásra is sor kerül. Egyes programok a Húsvéti készülődés jegyében zajlanak: kézműves tevékenységeken, majd lelki felkészülésen vehetnek részt a tanulók és a tanárok.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: