2014-02-13 18:01:50• hírek • Szatmar.ro

Roszel is betalált az Olimpia ellen – gólgazdag döntetlen lett a vége

A mérkőzést a magyarországiak kezdték jobban, 40 perc elteltével már három góllal is vezettek Varga, az egykori Olimpia-kedvenc Roszel Róbert és Lakatos révén. Az szatmáriak azonban még a szünet előtt szépítettek az újonnan igazolt Bostina találatával, majd a 69. és 72. percben Feier és Dragos góljaival egyenlítettek.

„Az első félidő nem a miénk volt, egyéni és védelmi hibák miatt három gólt is kaptunk. A második félidőben aztán már más játékrendszerben játszottunk, és egyenlíteni is tudtunk. Ekkor már a fiúk hozzáállása is más volt. Mindenesetre tanulságos volt ez a meccs abból a szempontból, hogy néhány játékos eleinte nagyon is félvállról vette a találkozót" - elégedetlenkedett Csík Tibor vezetőedző.

A második osztályú bajnokság tavaszi idénye március elsején kezdődik, addig az Olimpia további négy felkészülési meccset vív: pénteken Nagyszalontán a Zilahi FC, szombaton Borossebesen a hazai csapat lesz az ellenfél, majd kedden a Tordát, szombaton Besztercét fogadja a szatmári gárda.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: