2016-12-30 09:20:41• hírek • Szatmár.ro

Rekordszámú közlekedés-módosító javaslat érkezett felhívásunkra

Rengeteg - közel 90 - Szatmárnémeti közlekedését biztonságosabbá, gördülékenyebbé tevő javaslat érkezett a Szatmár.ro és az ACC közös kezdeményezésére. Most egy csokorba gyűjtöttük őket, ezeket pedig szatmári közlekedésbiztonsági szakemberek elemzik majd, a leghasznosabbak pedig a Közlekedésbiztonsági Bizottság elé kerülnek.

A Szatmár.ro és az Auto Check Center (ACC) szervizhálózat közös akciójának keretében bárki javaslatot tehetett Szatmárnémeti közlekedésének módosítására. Ezeket hamarosan közlekedésbiztonsági szakemberek is látni fogják, a legjobb és megvalósítható ötleteket pedig gyakorlatba is fogják ültetni - erről Maskulik Csaba, Szatmárnémeti Közlekedésbiztonsági Bizottságának tagja biztosította hírportálunkat.

Voltak olvasók, akik egy javaslatot tettek, de olyan is akadt, aki hetet is beküldött. Többségük kis befektetéssel, kis módosítással tennék gördülékenyebbé a megyeszékhely közlekedését, mások akár épület-bontástól sem riadtak vissza a közlekedés könnyítése érdekében.

A januári hónap folyamán ígéretükhöz híven Maskulik Csaba városmenedzser, Butka Gergely városi tanácsos, illetve más szakemberek átrágják magukat a javaslatokon, kiválasztják a legjobbakat, azokból pedig javaslattervezeteket készítenek - amelyek legkésőbb a februári bizottsági ülésen megvitatásra kerülnek.

Szejke Judit javaslata:
A Nagykároly felé vezető úton a Hanul lui Ion utáni útszakaszon meg kellene tiltani az előzést. Ugyanis az Almás - azaz str. Merilor - felé nagyon sokan térnek le, és egy hónap leforgása alatt 12 koccanás, baleset volt.


Balog Ákos javaslata:
A Szabadság-tér jelzőlámpainak szinkronizálása... nem nagy tudomány. Akinek sikerül áthaladnia a virágosok melletti jelzőlámpánál, elég gyakran előfordul, hogy ácsorgásra van ítélve a Fehér-ház előtt!


Nagy Zsolt Javaslata:

Minden iskola (esetleg óvoda) közvetlen közelében ki kellene alakítani négy-öt megállóhelyet, ahol azok a szülők, akik autóval hozzák-viszik a gyerekeket iskolába, megállhatnak pár másodpercre, amíg a gyerekek kiszállnak vagy beszállnak. Ezeken a helyeken parkolni, hosszabb ideig várakozni tilos lenne. Ezeket a helyeket például különleges felfestéssel lehetne kijelölni (mint a rokkantak parkolóhelyeit). Konkrétan, például az Eminescu utca egyirányúságát meg lehetne fordítani, az utcának a három iskola felőli oldalán lehetne kialakítani a megállóhelyeket (A rendőr urak fontosak, de túl sok parkoló van fenntartva számukra).


András Iosif javaslata:

Az István-téren, a Sport hotel felőli szakaszon három sávot kellene kialakítani, kettőt jövet, egyet menet, és tilos legyen a parkolás. Ehhez kapcsolódóan a Korall Klinika előti szakaszt kellene egyirányúsítani. Itt lehetne megengedett a parkolás.


Király Csongor javaslata:

A Decebal híd lábábál, a Transilvania sugárút felé, a Romana tér felől érkezőknek "elsőbbségadás kötelező" (cedeaza trecerea) van, azoknak van elsőbbségük, akik a híd alatti parkolóból jönnek. Ez már önnmagában nonszensz, de legyen. A probléma a látószöggel van, túl élesen kell balra tekinteni, viszont aki a híd alól jönne, annak könnyebb lenne, ha "elsőbbségadás kötelező" lenne, mert könnyebben beláthatna jobbra.

Ha nem lehet megoldani a táblacserét és a forgalmi rend megváltoztatását, akkor egy másik javaslat: kitiltani a bank előtti parkolás lehetőségét, mert rendesen ha nem parkolnanak rá a jobboldali sávra, lenne lehetőség bekanyarodni is, de nem, ez a sáv foglalt (tipikus példa ez Szatmárról arra, hogy nincsen végiggondolva a sávfolytonosság. Helyenként három sávból hirtelen egy, kettőből hirtelen egy lesz.)


Balogh Róbert javaslata:

Az Aleea Neajlov és Aleea Tarnavei kereszteződésébe javasolnám zebrák felfestését abból az okból kifolyólag, hogy a közelben a Mircea Eliade Gimnázium és a környékről érkező gyerekek (szülőkkel együtt) szlalomoznak a forgalomban az autók között. Ha szükséges, fotókkal-videóval igazolhatom a reggeli forgalmat és a magas balesetveszélyt, mivel reggelente a gyermekemet hozom az iskolába. A mellékelt google maps-fotón nem látszik, de az üzlet előtt és vele szemben lévő járdán folyamatosan parkolnak autók megnehezítve az átkelést. Bosszantó nézni minden reggel, hogy mennyire figyelmetlenek az autósok és persze a gyalogosok is.


Boér Ádám javaslata:
Napközben két okból is torlódások vannak a Kölcsey utca (Iuliu Maniu) teljes hosszában.
1. a Kölcsey utca hátsó szakasza összeköttetést biztosít a Golescu híd és a Honvéd utca (Unirii - Aurel Vlaicu) között. Ez az átmenő forgalom keresztezi az utca normál forgalmát a Láncos templom és a Tisztviselő telep között. A utca teljes hosszában, a minkét irányban parkoló autók miatt, csak egy-egy sáv használható. Ezért a híd irányába letérők és híd felől feltérők miatt az utca haladó forgalma is torlódik.
Erre a problémára megoldás lenne a Kölcsey utca teljes vagy bizonyos szakaszain a parkolás korlátozása és ezáltal egy-egy le- illetve feltérő és egy-egy haladó sáv biztosítása.
2. a Kálvin téri jelzőlámpa megszüntetése és körforgalom kialakítása a kereszteződésben.


Király Csongor javaslata:
A Nagypiac környékén, a Golescu hídról jövet, van két sáv ami mehet egyenesen a Nagypiac irányába, nem elég hogy hirtelen egy sáv lesz, még jobb oldalról érkező autósok folyamatosan besorolnak, így lesz két sávból (tulajdonképpen háromból) egy sáv.



És a tulajdonképpeni probléma:


Megoldási javaslatok:
1. Miért van két sáv a híd felől, lehetne csak egy, ha már úgyis csak egy sávban lehet továbbhaladni, az elhanyagolt, virág nélküli ágyás megnagyobbításával lehetne szűkíteni egyre.
2. Ha már van két sávunk, tulajdonképpen hármat vezetünk rá, akkor folytatódjon a két sáv és megint az autók parkolását tessék ésszerűsíteni!
Egyébként ha már itt vagyunk a Nagypiacnál, finoman szólva érdekes az úttest csíkozása, csupán este, piaczárás után van értelme a  középre festett csíknak, amely kijelöli és elválasztja a fantom két sávot, ami tulajdonképpen egy, Szóval jó lenne eldönteni a piac mindkét oldalán hány sávunk van, a parkolást annak függvényében kialakítani, esteleg a járdákból csippentve egy keveset ahol szűkület van a keresztmetszetben.


Kőrösi Imola javaslatai:

A Nicolae Golescu utca, Al Capone motel és piacot összekötő gyalogátkelő mindkét oldalához parkolást akadályozó oszlopok elhelyezését javaslom, mivel a gyalogosok takarásból bukkannak fel és szinte már a gyalogátkelő közepén járnak mire észlelhetőek. Gyalogosként és autóvezetőként is ez a tapasztalatom.

A kerékpározók nevében is lenne egy javaslatom:

Az egyirányú utcákba való behajtás engedélyezése kerékpárosok számára ellenkező irányból. Természetesen ezt a lehetőséget kiegészitő táblával kellene jelezni és esetleg leválasztani a jobb szélen egy kerékpársávot. Ez lehetővé tenné, hogy a kerékpárosok ne kényszerüljenek indokolatlan kerülőkre esetleg sokkal forgalmasabb utakon, ahol veszélyeztetve lennének a forgalom miatt kerékpársáv hiányában. Pl. Pelikán utcába való behajtás a Mátyás Király utcáról. De számtalan ilyen összekötö kisutca van még, ahol ez gyakorlatba ültethető.


Kőrösi Gergő javaslata:

A Golescu híd jobb oldali hídfőjénél található gyalogátkelő (a Pláza előtt, a Martirilor Deportati és Nicolae Golescu utcák vége) elé kellene fekvőrendőröket elhelyezni mindkét irányban, hogy a hídról leszáguldó autókat lassításra késztessék. A nagypiac irányából érkezőket szintén nem árt lassítani kicsit, mert nagyon sokszor az Pláza előtt parkoló autók miatt  a gyalogosok takarásból lépnek az úttestre. Ide esetleg parkolást akadályozó oszlopokat javasolnék.


Adrian Pop javaslata:

Lehetne  ide  helyezni egy  gombnyomásos jelzőlámpát. Hét közben nagyon veszélyes átmenni az iskola felé mert a Magyar utca nagyon forgalmas és sok gépjármű vezető nem is lassít.

Kovács R. Levente javaslata:

Mivel a Decebal hídról lejövő és balra forduló forgalom nagyon nagy része a 17-es és a Carpati lakónegyedekbe megy, a hídról lejövő forgalmat két sávban végigvezetném a Closca-n egészen a körforgalomig, ott pedig a Rosetti utcát egyirányúsítva tovább a vasúti átkelőn (ez feltételezné ennek a modernizálását is, hogy ne kelljen annyit várni a pirosnál), itt a forgalom ketté oszlik, akik a Soarelui és 17-es környékére mennek azok tovább mehetnek a Billa irányába, a többiek pedig a Cerbului-ra, ez ugyancsak egyirányúsítva egészen a Vulturului utcai kereszteződésig, itt pedig megint eloszlik a forgalom a Vulturului utcára és tovább a Zefirului utcára. A Cerbului-ról a Santierului utca is elvezetné a forgalom egy részét a Carpati 1 felé, ez viszont meg kell maradjon kétirányúnak. Azt is megkockáztatnám, hogy egy utcát nyitni a Cerbului és a Lucian Blaga között valahol az Unio területén keresztül, ennek nagy része úgy sincs használatban.

A Lucian Blagaról jövő forgalmat pedig a George Boitor Parktól három sávban vinném tovább, bal sáv balra és előre, középső sáv előre és fel a hídra, jobb sáv fel a hídra. A Zimbrului utcai feljárónak a hídra pedig csinálnék egy rendes felvezető sávot.

Nagyon sok nagyvárosban, rengeteg ilyen helyzet van, ahol akár négysávos utakat is egyirányúsítottak, lásd Kolozsvár és Nagyvárad a közelben.


Tempfli István javaslata:

A közlekedés gördülékenyebbé és biztonságosabbá tevése érdekében javasolnám, hogy körforgalmat alakítsanak ki az Ilarie Chendi (Nyár utca) és a Rodnei (Magyar utca) kereszteződésében.


Kalmár Gyula javaslata:

A Muncii és az Astronautilor útkereszteződés kapcsán (16-os lakótelep) lenne egy javaslatom. Szomorú tapasztalat, hogy ebben az útkereszteződésben rengeteg a baleset, volt olyan, hogy heti rendszerességgel, volt itt komolyabb ütközés/koccanás. (egy példa a mellékelt fotó, melyen látható, hogy a Muncii-ról érkező autó, nem állt meg a STOP táblánál, oldalból nekiment a szabályosan haladó autónak, mely az Astronautilor-on közlekedett és egyik gépjármű a járdán állt meg, a másik pedig kiütött egy útmenti kisebb fát)



A csatolt google streetview-s fotón (bár 2012-es a fotó, gyakorlatilag semmi sem változott) jól látható, hogy a STOP tábla a kereszteződéshez képest jó pár méterrel visszább van, így ha valaki is szabályosan akar közlekedni, előbb meg kell álljon a jelzővel egyvonalban, majd újra meg kell álljon az útkereszteződés bejáratánál, ahonnan már tényleg látni, hogy jön-e autó az Astronautilor-ról. (Ez mondjuk a kisebb gond). A nagyobbik proléma az, hogy meggyőződésem, hogy azok akik "elfelejtenek" megállni a STOP táblánál, ezt nem szándékosan és nem teljes felelőtlenségből teszik, mivel elég gyakori itt a baleset, véleményem szerint a STOP tábla hatékonyságát fontos lenne segíteni egyéb eszközök használatával is. Például, előtte 50m-rel STOP táblára figyelmeztető jelzőtábla, vagy fekvőrendőr, illetve bármilyen más törvényes esköz arra, ami esetlegesen az úttesten hivja fel annak az autósnak a figyelmét aki a tábla jelzését valamilyen okból elmulasztja.



Természetesen nem tehetünk minden olyan útkereszteződésbe fekvőrendőrt például, ahol STOP vagy elsőbbségadás kötelező jelző van, de valamiért ez az útkereszteződés sokkal veszélyesebb mint más hasonlók pl. a 16-os negyedben, ezért úgy gondolom, hogy itt esetenként kevés az az egy jelző önmagában. (Mellesleg a 16-osban ez az egyetlen útkereszteződés, ahol a Károlyi úttal párhuzamos főbb utcán (Muncii és Sanatatii) elsőbbséget kell adni és az út egyenesen folytatódik tovább, így aki nem ismeri a környéket és logikusan gondolkodik, aszerint az a STOP tábla valóban nem ezen az utcán kellene legyen, hanem az Astronautilor-on.


Kui Rita javaslata:

Többgyerekes anyukaként reggel iskolába rohanva bosszankodunk, hogy a központ felől a Kölcsey felé igyekezve (de az Eminescus diákok pont úgy szembesülnek vele, sőt a Hámba igyekező, az úttest másik oldalán leparkoló szülők is)  egy nagy kerülőt kell tennünk a püspöki palotán túl a Poliklinikáig az átjáróig, hogy onnan aztán visszajöjjünk. Nagyon hiányzik egy gyalogátkelő a Püspöki palota elé.


Bauer Márk javaslata:

Ha már adott a lehetőség én is javaslatot tennék a Corvinilor és a Sugárút (Bulevardul Traian) kereszteződéséhez. Főképp azoknak nehéz itt a közlekedés, akik a Corvinilorról térnének fel a központ felé - ez szinte lehetetlen. Elég nagy itt a forgalom és szinte csak akkor lehet betérni, ha gyalogos megy át a zebrán és ha a központ felől nem jön semmi. A javaslatom egy körforgalom kialakítása lenne, ami véleményem szerint megkönnyítené mindenki számára a közlekedést.


Nagy Előd javaslata:

A város két pontján jelentős gyorsulást hozna egy kis méretű körforgalom. Az egyik a Kálvin tér, a város egyik legproblémásabb része, ahol esős idő és forgalmasabb időszakokban megbénul a közlekedés. Gyakran a nagypiac irányából érkezve már nem lehet jobbra fordulni, áll a sor a Láncos templomig, de az Ady Endre irányából érkezve is nagyon felgyülemlik a sor. A jelenlegi helyzet ugyanolyan rossz a gyalogosoknak is, a zöld lámpa nem elég hosszú, hogy átérjenek. Egy körforgalom lényegesen gördülékenyebbé tenné itt a közlekedést. Egy ésszerűen kialakított körforgalom sokban segítene ezen a területen.

A másik útszakasz ahol nagyon nagy segítség lenne egy körforgalom, a Rebreanu-Milleniului-Ady Endre kereszteződés. A korall klinika irányából egy forgalmas időszakban csak valami hajmeresztő manőver révén lehet kijönni, de az Ady Endréről a Mileniuluira is nehéz az elfordulás. Ahogy az ócskasor előtti részen bevált, ugyanígy itt is jó megoldás lenne a körforgalom.
Kérem vegyék ezeket fontolóra.


Botos Attila javaslatai

A Decebal híd és Uzinei utca összekötése révén lényegesen tehermentesebb lenne a közlekedés a Billatól a hídig. A legjobb megoldás egy felhajtó kialakítása lenne, de amennyiben ez költséges, a jelenlegi felhajtóhoz irányulhatna a forgalom az Uzineien keresztül.

Az Uzinei utcán mindössze egy aluljáróra lenne szükség a helyzet megoldásához. Viszonylag kis költséggel nagyot lehetne segíteni ezen az útszakaszon.



Egy másik forgalmas útszakasz problémájára is lenne egy javaslatom, a megyei múzeum előtti részt sokkal jobbá és gyorsabbá tenné egy körforgalom, szinte bizonyos hogy felgyorsulna itt a közlekedés. A gyalogosok védelme érdekében egy kicsit visszább kerülne minden gyalogos átkelő, de még így is gyorsabb lenne tenni egy 20 másodperces kitérőt, mint várni 90 másodpercet.


Tarka Johanna javaslata:

Javaslatot szeretnék tenni a közlekedési cíkhez, amit közzé tettek a facebookon is. Nagyon hasznosnak tartom a lehetőséget. A javaslatom az Arinului utcára  vonatkozik. Alíg néhány éve annak, hogy  az utcában nem  megengedett a parkolás, csak a várakozás, ami már sokat számít. De a legjobb, ami  ezzel az utcával  történhetne, véleményem szerint, hogy az egész Arinului útszakasz legyen egyirányú a Károlyi út irányába, és a Károlyi útról ne  lehessen betérni az utcába. Ez az  utca  annyira zsúfolt  és szűk, hogy elmondani se lehet.  Főleg amikor az 1-es számú és a 10-es autóbusz a járdán  halad a kanyarban. Érdemes átgondolni ezt az Arinului szakaszt, hogy lehetne rajta változtatni, mert ez így, ebben az állapotban nem megfelelő!


Bántó Ottó javaslata:

Egy lehajtó a Golescu hídról jó lenne a 16-os lakótelep felé, és a Károlyi út felé kanyarodó sávot meg kellene hosszabítani a 16-osból felhajtók számára - kb. 20 métert kellene módosítani.


Hanus Tibor javaslata:

A Decebal hídon ki lehetne alakítani egy úgynevezett REVERZIBILIS, vagyis megfordítható sávot, akkor amikor befelé a városba szinte áll a forgalom, és a szembejövő forgalmat egy sáv is simán le tudja vezetni. Persze ez amikor a kifelé jövő forgalom sűrűsödik be, megfordítható és kifelé volna 3 sáv míg befelé volna 1 sáv.


Nagy Dániel javaslata:

A Billa melletti kereszteződésben levő lámpák felhelyezése óta igen sok kisebb-nagyobb koccanás történt, pedig a lámpák felhelyezésének célja az volt, hogy biztonságosabb legyen a kereszteződésben lévő forgalom, mind az autósoknak, mind a gyalogosoknak. Szerintem ez az akció nem érte el célját, ráadásul igen nehézkés a közlekedés azoknak, illetve azok miatt, akik letérnek a Billa felé (C.S. Anderco utcára). Az én javaslatom az lenne, hogy az Octavian Goga sugárút fölé építsünk egy gyalogátjárót (mint az állomáson lévő gyalogosaknak szánt híd), így a gyalogosok teljes biztonságban lennének, és a meglévő lámpákat ki lehetne alakítani kizárólag az autósok számára.


Balogh Csongor Róbert javaslata:

Dunarii utca kijárata a Károlyi útra. Két probléma is van vele.

Az első, hogy sokan kötelező jobbra fordulás helyett balra térnének, és ezért főleg reggelente felgyűl a sor, ezért elválasztó oszlopokat javasolnék, hogy ne lehessen balra térni - olyanokat mint a Horea utca és a Sugárút között.

A másik probléma amit észrevettem, hogy több sofőrnek nehézkes a jobbra kanyarodás, ha szabad az első sáv, de a középsőn állnak az autók a Károlyi úton. Ezért javasolnám, hogy szélesítsék ki az utat 1-2 méterrel a gyalogos átjáró utáni részen. (látszik a fényképen).


Kovács Zsolt javaslata:

A 17-es lakótelep bejáratánál a körforgalomnál le kellene választani a külső sávot folytonos vonallal, hogy onnan ne lehessen csak egyenesen menni. Sokan letérnek arról is a 17-esbe, illetve vannak akik a belsőről egyenesen haladnak ebből már nem egyszer gond volt.

Erdélyi Beatrix javaslata:

Ugyan már van tábla és fel is van festve az aszfaltra, de jónéhány sőfor, aki csak megszokásból vezet, nem figyeli a táblajelzeseket. Azt szeretném javasolni, hogy a Golescu híd végződésénél levő jelzőlámpával ellátott kereszteződésekhez legyenek téve még táblák, pontosabban a jelzőlámpák közvetlen közelében, mert ott két sáv megy egyenesen, de mégis egy sávba, azaz középre halmozódik a hosszú sor, és aki esetleg a szélső sávra is beáll, azt kidudálják jó hosszan és még ráadásképpen valamiféle  jelzővel is illetik (tapasztalat). Sajnos ez a helyzet a Károlyi úti  Auchan felé oda-vissza levő jelzőlámpás kereszteződésnél. Ezek a táblák szerintem jelentősen megkönnyítenék a közlekedést, mivel mindenkinek nyilvánvaló lenne, hogy megváltoztak a szabályok, használnák és nem keletkezne méteres sor.


Merk Arnold javaslata:

A Muncii, Sanatatii és a Digului  útkereszteződés kapcsán lenne egy javaslatom. Be kellene tiltani a parkolást az út szélén ( jó lenne ha a rendőrök észre is vennék, hogy  a kanyarban parkolnak az autók), mert megnőtt a forgalom, mióta használják a Dunarii, Digului utcát. Nem látszik jól, kinek van  elsőbbsége és eléggé balesetveszélyes lett az a rész. Esetleg egy kisebb körforgalmat is létre lehetne hozni.


Szatmári Lajos javaslata:

A városi közlekedés módosításában lenne egy javaslatom: a körforgalomban legyenek kis táblácskák a "Kérjük jelezzen. Köszönjük" felirattal. Az elhelyezése a körforgalom körében legyen. Nem saját ötlet, külföldön működik.


Balog Ákos javaslata:

Miért van az, hogy csakis a Szamos bal partján dugul be a forgalom? Mert a hídról lejövet útkereszteződés van, ami rettenetesen lassítja a forgalmat. Egy körforgalom sokkal hatékonyabb lenne, mint a jelenlegi megoldás... főleg ha egy speciális (hülyebiztos) körforgalom fogadná az autósokat.



Azok az autók, melyek a Carpati 1-2 és a 17-es lakótelep felől jönnek, tökéletesen elférnek egy sávon, ugyanis a körforgalomba hajtanak be, ahol ha lassan is, de haladnak, a hídról érkezők pedig akár két sávon is igyekezhetnek a negyedbe az O. Gogan. És ha már körforgalmaknál tartok, a Mileniului Ceahlaului kereszteződésbe reggelente megoldaná kispiacig torlódó autósok problémáját.


Szigethy István javaslata:

A csúcsforgalmi dugók megszüntetésének egyik fontos eleme a nem városi közszállítást biztosító autóbuszok, mikrobuszok átirányítása az autóbusz-állomásra. Így nagymértékben felszabadulnak a városi buszmegállók, nem torlódik fel a forgalom két nagy busz találkozásakor. Javasolnám egy speciális, kedvezményes bérlet kialakítását a vidékről ingázóknak a városi buszjáratokra. Így még a helyi közszállítást is jobban ki lehetne használni.


Bozsó Ferenc javaslata:

Nap mint nap autózom a régi városrészben, s a legnagyobb dugó a Rákóczi utcában van az 1-es Számú Általános Iskola, illetve az Aurel Popp Zene- és Képzőművészeti Líceum miatt. A gyalogosok nem figyelnek, s számtalanszor egyesével sétálgatnak a gyalogosátjárón. Az említett iskolák zebráihoz szerintem megoldás lenne érintős jelzőlámpa, ami az autósok részére javítaná a haladást, mivelhogy egyszerre több gyalogos mehetne át, s csak akkor kellene megállni, míg jelenleg szinte állandóan mennek a gyalogosok.


Varga Norbert javaslata:

Elég sok jó ötletet olvastam, de még mindig nem sikerült megoldani a Decebal hídon a forgalmat. Itt van egy nagyon egyszerű megoldas, mivel még ez a szakasz nem lett felújítva a hídon. A Károlyi úton egészen a gyalogos korlátig a temető oldalán (jobb oldalon) lefelé jövet a hídon a gyalogos járda dupla, tehát van a hídon is egy, és a temető mellett is egy. De minek? A csatolt képen látható, hogy a korlát ahol végződik, onnan meg kellene szüntetni a gyalogos járdát a hídon, mert ott van lent a temető mellet egy sokkal szélesebb és a célnak megfelelő. A járda megszüntetésével keletkezne a harmadik sáv az autóknak, majdnem a töltéstől már három sáv lenne, ami sokkal könyebben nyelné a forgalmat és ahol három sávra bővül, most ott pedig négy lenne a jelzőlámpák előt. Egy sáv fordulna balra (Octavian Goga), kettő pedig mehetne a Closcan egyszerre -  hiszen nem ezért lett kétsávosítva az a Closca út?! És jobbra a Károlyi út felé egy sáv menne. Ez lenne szerintem a megoldás. Ami nagyon könnyen kivitelezhető lenne, hiszen ott még nem történt meg a felújítas, és ezt egy kalap alatt meg lehetne csinálni!

(Olvasónk javasatával kapcsolatban jegyeznénk meg, hogy egy ehhez hasonló elképzelés már tervbe van ültetve, a temető oldalán a dupla járda helyett csak egy marad. A polgármesteri hivatal elképzelése szerint viszont az Octavian Goga utca négy sávosra bővítésével a híd lábától két sávon érkeznének az autók a Carpati 1-2, 17-es lakótelep felé.)


Fazekas László javaslatai:

A Kálvin téren javasolnám hogy legyen az Ady Endre felől érkezők valamint a régi központi körforgalom irányából érkezők számára jobbra szaggatott zöld lámpa, amellyel valamelyest csökkenne a várakozási idő, főleg az Ady Endre irányából érkezők számára, ott ugyanis a forgalom mintegy fele egyébként is jobbra térne. Persze ha előre egy olyan kerül aki előre akar menni, akkor várakozik a sor, de ugyanúgy az is megtörténhet, hogy 3-4 autó fordul jobbra.

Szintén a Kálvin térre javasolnám, hogy már a Retezatului utcától jobbra fordulva legyen tilos a parkolás, így a jobbra haladók jobban elférnek, és gyorsabb a haladás. Mindössze pár parkolóhelyet veszítenénk. A környékének egyébként is jót tenne, ha valamilyen módon a város fizetett parkolóvá tudná alakítani a Kogalniceanu utcai üres területet. Táblákkal lehetne jelölni a parkoló helyek felé való haladást, láthattunk már ilyet pl Debrecenben.



Szintén a teret érintené a javaslatom, hogy ne legyen egyszerre a zöld a  Láncos templom irányából érkezők és a nagypiac/Retezatului utca irányából érkezők számára, a Iuliu Maniu utcából ugyanis így alig lehet haladni.


Botos Attila javaslatai:

1. Megfontolandó lenne a színház utcáját kétirányúvá tenni, és az egyik oldalon megszüntetni a parkolási lehetőséget. Ugyan elvesztenénk 20- 25 parkolóhelyet, a sugárút felől a színház utcáján keresztül meg lehetne közelíteni a Kálvin teret, vagy ezt kikerülni az Averescu utcán keresztül. Így tehermentesülne a régi központi körforgalom és a Stefan cel Mare is.

2. Egy másik javaslat, amely ugyanakkor az első javaslat által megszűnt parkolóhelyek pótlására is megoldás lehetne: új parkolóhelyek kialakítása a régi központban.
- A Lucaciu téren van két hatalmas betontér. A hős katonák szobra előtt nyilván nem lehet, de a múzeum előtti beton téren lehetne egy parkolót kialakítani, ami nagyban segítene a környék parkolási gondjai szempontjából.
A tér jelenleg nem is szép nem is hasznos. Amikor valamilyen esemény van, ideiglenesen meg lehetne szüntetni a parkolót, de az év nagy részében hasznos lenne.



Szintén segítene a központi parkolási gondok megoldásában a taxi megálló megszüntetése / elköltöztetése. Emlékeztetőül, már van egy taxi megálló a székesegyház előtt, néhány hely még elférne a Moda ház előtti park két oldalán lévő buszmegálló előtt/ után. A taxi megálló felszabadításával hasznos parkolóhelyeket lehetne a lakosok rendelkezésére bocsátani. A taxisoknak nem az a dolguk hogy 20-asával parkoljanak.



A taxi megálló jelenleg elég nagy luxus ebben a formában, néhány méterrel arrébb egy másik is található. A buszmegálló előtti rész illegális parkolási hely helyett taxi megálló lehetne.


Balla Ottó javaslatai:

Én mindenképpen abban látom a város forgalmának a megkönnyítésít, hogy a csúcsidőkben (vagyis reggel és délután) a forgalmat el kellene osztani több irányba és több lehetőséggel. Jelenleg a város nagy problémája a két híd, ami a városközponton keresztul halad, és nemcsak a város forgalma, de a régiós, a tranzitforgalom is itt halad át. A jövőben tervbe van a város körgyűrűje egy híddal, és egy másik híd a strand és a 17-es lakótelep között, de ezek még hosszútávú tervek és projektek, amik nem zárják ki a lent megemlített lehetséges bővítéseket sem. Egy város, és általában egy agglomeráció forgalmának megkönnyítésén sokat segítenek a főutak korlátmentesítése, folyosók kialakítása, ezért én körgyűrűk, sugárutak és párhuzamos utak kialakításában gondolkodom ahhoz, hogy ne alakuljanak ki gócpontok, vagy legyen alternatív útvonal egy már kialakult dugónál. Itt egy pár javaslat, ami között biztos található már más által is említett lehetőség, de inkabb többsször, mint egyszer sem:

1. A vasútállomásnál a vasúti átjárót meg kellene nyitni 3,5 tonnáig, elektromos fényjelzővel, amely egy perccel a vonat érkezése előtt váltana pirosra, és nem egy negyed órával előtte. Így tehermentesíteni lehetne a Traian sugárutat és a Corvinilor-Henry Coanda bekötőt.



2. Az állomást és a Lazarului utcát összekötni a vasút mentén - Tehermentesíteni lehetne a várost az állomás környékéről az Aquastar és a Mikola-Lázári irányba, lámpák és kereszteződések nélkül.

3. A Sighetului és a Porumbeilor út összenyitását, illetve a Miron Costin út összekötését a Darai úttal. Tehermentesíteni lehetne a Titulescu tér forgalmát, mivelhogy ez az egyedüli átjáró az Unirii-Aurel Vlaicu utak és a Titulescu lakótelep nyugati része között, a legközelebbi az már az Ady Endre út, ami nem elegendő a forgalmas időszakokban.

4. Javasolnám a Diana és a Transilvania sugárút összenyitását, illetve a Diana út összenyitását a Sighisoara utcával. Ezáltal a város központjából egy kisebb belső körgyűrű segítségével el lehetne érni a Magyarország irányába vezető útra, sőt még az Aquastar és Batiz, illetve Udvari irányába is dugók, nagyobb kerszteződések és lámpák nélkül, az irány a Transilvania-Diana-Sighisoara-Miron Costin-Sighetului-Porumbeilor-Lacrimioarei-Rodnei -Fabricii-Odoreului utcákat érintve.

5. Javaslom a Titulescu lakótelep és a 16-os lakótelep összekötését egy gyalogos/bicikli-robogó/személyautó (1,5-2,5 tonna) egysávos pontonhíddal, amely akár lámpa által időközönként váltakozó egyirányú lehetne, a C-tin Brancusi es a Zenit utca között, vagy a Dragos Voda és a Fagarasului vagy Gellért Sándor utca között. Tehermentesíteni lehetne a központot a Nagypiac környékén, a Golescu hidat, a Lotus előtti jelzőlámpát azok számára, akik az északnyugati részről mennének a délnyugati részre (lásd Arad, gyaloghíd a Maros felett).

6. Javaslom a 16-os lakótelep és a Soarelui lakótelep összekötését a Dunarii és az Uzinei utcák összenyitásával a töltés mentén, úgy, mint a Transilvania sugárút a másik oldalon, de nem dupla sávval. Így megoldható lenne két jelzőlámpás kereszteződés tehermentesítése is (itt a Burgya-sarki temetőnél egy kis földmunka lenne szükséges a töltés a Szamos felé tolására az út kialaítására a töltés és a temető között).

7. A nagypaic és a régi központ közötti forgalomnak az átalakítása a következőképpen:
- a Retezatului utcát teljes hosszában egyirányúsítani a Iuliu Maniu utca felé
- a Mihail Kogalniceanu utcát megnyitni az Aurora és az Astoria szállodak között, lebontva az Astorianak az egyszintes részét, így elférne a két sáv személyautók számára.                
- a Brancusi és a Bujorului útszakaszt a Martirilor Deportati és a Petőfi utca között egyirányusítani, egyiket a híd felé, a másikat a híd irányából.


S. Edit javaslata:

Olvasgatva az ötleteket a közlekedés jobbá tételéről, nekem is lenne egy észrevételem. Amikor ócskapiac van, acélideg szükséges az arra lakó embereknek... jó dolog a körforgalom, de sok gyalogos úgy gondolja, mivel ő most ócskázik, neki van elsőbbsége és siet, nehogy lemaradjon egy kacatról. Mint a kis libák, szépen, egymás után, 3-4, majd 10-20 embert kell végignézni, mire egy autó "elfèr". (Jó, hogy itt "nem érvényes" a törvény - ha a gyalogos lelép, meg kell állni - mert biza jó sok ember maradna jogositvány nélkül). Meg lehetne oldani egy közlekedési lámpával, ami csak szerdán és vasárnap működne. A számtalan tilosban parkoló autót már meg se említem... azt hinném, hogy eltévedtem ha vasárnaponként szabad lenne az út az Ócska-Venezia pizzázó közt.


Matécsa Elemér István javaslata:

A központtal már sokan foglalkoztak ezért inkább egy másik zsúfolt zónáról szeretnék véleményt alkotni. Az Ady Endre és a Baritiu utcát kellene tehermentesíteni, főleg szerdán és vasárnap. A legnagyobb probléma a parkoló autók sokasága, ami szabályosan dugókat okoz és sok esetben a mentők vagy tűzoltók is elakadnak. Ennek a tarthatatlan helyzetnek a megoldására három lehetőséget javasolnék.
1. Az ócskasor elköltöztetése, ami nagyon nehezen kivitelezhető.
2. A főtér irányában, bal oldalon megállási tilalom, ezt szigorúan betartatni a kedves gépkocsivezetőkkel.
3. Parkoló kialakitása, a fák között (lásd Closca sugárút), amit a széles zöldövezet lehetővé tesz. Ebben az esetben a parkoló autók nem foglalnák el az úttestet és a forgalom akadálymentesítése megvalósulna.


Aschner Imre javaslata:

Bozsó Ferenc javaslatát  tovább vinném, és érintős villanyrendőröket  javasolnék a Pannónia ( Dacia) szálloda elé. Déli 1 és 3 között a közeli líceumok diákjai egyenként, vagy kis csoportban mennek át a park felé kis távolságra egymástól, feltartva a forgalmat.


Nagy Zsolt javaslata:

A Hildegárda templomnál, a templom előtti parknak a templommal szembeni oldalán, a szobor háta mögött (Paris utca), a jelenleg kaotikus parkolást valahogy szabályozni kellene. Legegyszerűbben a parkolóhelyek felfestésével lehetne.


Balogh Róbert javaslatai:

1. Az Astronautilor utca és Muncii sugárút kereszteződésébe javasolnám zebrák felfestését abból az okból kifolyólag hogy a közelben az Avram Iancu Gimnázium és a környékről érkező gyerekek (szülőkkel eggyütt) nehézségek közepette tudnak áthaladni az autóforgalom miatt. Illetve nagy a balesetveszély, lásd minden hónapban van baleset ebben a kereszteződésben. Illetve javasolnám a sebességkorlátozást a kereszteződésben valamilyen formában, mert a Stop-táblát sokan nem veszik figyelembe.

2. Az Astronauților utca és a Sanatatii sugárút kereszteződésébe javasolnám zebrák felfestését a gyalogosok megóvása, illetve sebességkorlátozás érdekében.

3. A Sanatatii-n több helyen ha lehetséges forgalomlassítót (fekvőrendőrt) elhelyezni. Indokásnak említeném, hogy amióta tilos a parkolás az utcában az autósok 99%-a a megengedett sebességet meghaladva szó szerint száguldoznak (videókkal is bizonyíthatom), veszélyeztetve főképp a templom parkjában játszadozó gyermekeket, biciklistákat.


Seik-Viland József javaslata:

Az észlelt probléma helye: Closca sugárút, görögkatolikus templom előtti tér. Az észlelt probléma leírása: Ha az illető teret körbe lezárnák megfelelő korláttal, hogy a rendőrségi szolgálaton kívul mások ne tudjanak keresztbe-kasba autózni a lámpánál várakozó autók között. Ugyanis nem egy esetben történt meg, hogy különösen télen bizony alig kerülték el az ütközést a szabályosan várakozó vagy éppen a Closcaról a lámpa felé szabályosan közlekedő járművekkel. Mivel szerintem az első a két forgalmi irányt összekötő letérőig maximum 300 méter van, ennyiért kár a magad és mások biztonságát veszélyeztetni.


Magyar Sándor javaslata:

Szerintem egyirányúsítani kellene a forgalmat a múzeumtól, körbe a nagy parkon, és vissza a római katolikus templom mellet az 1 december 1918 utcán vissza a Vasile Lucaciu utcába, egészen a múzeumig. Legtöbben a főtéren parkolnak és így több hely lenne parkolni is. A városok nagy százalékánál, legalábbis ahol én jártam, a központok mind egyirányúak.


Doloczki István javaslatai:

1. Ravensburg és "nevenincs" utcák kereszteződése, azaz kihajtás a Megyei Kórház és a Károlyi úti tömbházak közötti udvarból:
Sajnos annyira zsúfolt itt minden, hogy alig lehet észrevenni, hogy az egyik garázs után ott egy út, amelynek ráadásul elsőbbsége is van. A helyzetet tetőzi, hogy a tömbház és a parkoló autók miatt alig lehet észrevenni a figyelmeztető táblát, ami ráadásul nagyon messze is van az úttestől (nagyon sok ilyen tábla van nálunk...). Mikor erre járok már nagyon is jól tudom, hogy merre kell keresni a táblát és ezt a kereszteződést, de még így is alig vettem észre legutóbb sötétedés után.
A javaslatom az lenne, hogy akár egy fél parkolóhelynyit lecsípve nyúljon be a parkoló autók széléig egy kis földsáv/elkerített rész/járda/stb. bármi ami jelezné, hogy hol van a parkoló határa illetve aminek a szélére (gyakorlatilag majdnem a mostani úttest közepébe) lehetne helyezni az elsőbbségadási táblát. Ha pedig a garázsoknak maradniuk kell, akkor az út túloldalára egy panoráma tükör elhelyezésre sokat segítene a kórház felől jövők észlelésében.

2. Kálvin téri jelzőlámpa: a Iuliu Maniu utcán és a Láncos templom mellől indulóknak egyszerre van szabad utuk. Ez sokszor okoz veszélyes és bosszús helyzeteket, mivel a Mall elől a Zárda templom felé igyekvők nem mindig veszik figyelembe, hogy a szemből jövőknek elsőbbségük van. Továbbá csúcsforgalomban azért is nagy a torlódás a Iuliu Maniu utcában, mert a Láncos templom mellől sokan a piac/híd felé tartanak, így a Mall előtt gyakorlatilag alig ürül a sor. Sokszor jobban megéri elmenni a postáig, majd vissza a vívóterem felé és a Zárdánál jobbra, azaz megkerülni a Református Gimnáziumot, mint állni a sorban arra várva, hogy balra térhessek.
A tavalyi karácsonyi vásár alkalmával egy hónap erejéig minden egyes iránynak külön - külön volt szabad útja, ami érzésem szerint sokkal gördülékenyebbé tette az ottani közlekedést (és biztonságosabbá!). Szerintem ez továbbra is sokat javítana.
(Szerintem körforgalom ide nem jönne jól, mivel csúcsidőben gyalogos is rengeteg van, egymást érik, így alig-alig haladna a forgalom.)

3. Akárcsak az Astronauților és Muncii utcák kereszteződése, a Cosbuc és Crasna utcák találkozása is viszonylag gyakori balesetek helyszíne. Az autókban ülőknek ritkán esik bajuk, de ilyenkor rendszerint 1-1 autó a járdán köt ki és sajnos nem egy és nem két eset volt már kedves városunkban, amikor az éppen arra járókkal a legrosszabb történt.

4. A Crasna utca 2. szám alatt, egy régi, talán már nem is használt kábelről már igencsak le akar esni egy korhadt, de vaskos fadarab. Az ott parkoló autókban és a járókelőkben is kárt tehet.

5. Párizs és Máramaros utcák találkozása: itt egy megtermett villanyoszlop igencsak belóg a kereszteződésbe. Tudtommal baleset emiatt még nem volt, de szerintem meglephet 1-2 sofőrt jobbrafordulásnál. Viszont ha pár házzal lejjebb, ugyancsak a Máramaros utcában, pusztán a kilátás kedvéért el lett távolítva egy hasonló oszlop, akkor talán ezt is arrébb lehetne tenni pár métert.



6. Petru Maior és Máramaros utcák kereszteződése: a kis utcából egyik irányba annyira rossz a kilátás, hogy nappal minden egyes kihajtás egy nagy lutri. Fa, oszlop, egy sűrű bokor és a parkoló autók miatt se lehet látni semmit. Egy panoráma tükör sokat segítene itt is.



7. Coica ötlet ide vagy oda, szerintem igenis lehetséges lenne és sokat javítana a Burgya sarok - George Boitor park közötti rész négysávosítása. Rengeteg példa van külföldön és belföldön is, ahol a mostani sávoktól sokkal keskenyebbeken is zavartalanul megy a forgalom. Pl. Temesváron az Opera tér sarkánál a Republicii utca egyirányú és 2 szűk sávból áll (buszok is járnak ott és még bicikli sáv is van...)

8. Ha valamilyen oknál fogva nem jönne létre a Károlyi út és a Golescu hídi Lidl-s körforgalom, illetve nem váltaná be a hozzá fűzött reményeket, javasolnám, hogy maradjon a mostani forgalmi rend. Sokkal jobb mint régen.


Ilyés András javaslata:

A javaslatom a régi központ körforgalma egy részének, pontosan a könyvtár melletti rész szabályainak visszaállítása a régi (2012) formájába. A körforgalom belső sávjában (a virágosok mellett) elhaladva az autósok 99%-a a könyvtár előtt át akar sorolni jobbra, mert vagy a Cuza Voda utcán akar tovább haladni, vagy a Nagytemplom előtti külső sávban. A Fehér Ház felől érkezők "Cedeaza Trecerea" tábláját felfüggesztve mindenki behajt a körforgalomba, lezserül és nem érdeklik azok, akik elsőbbségre jogosulva a körforgalomban haladva, át akarnak sorolni jobbra. Ezt vagy a gyalogátkelőn, vagy a folytonos vonalon lehet megtenni (ha valaki beenged), amiken keresztül amúgy nem szabályszerű sávot váltani. Így van egy körforgalom-rész - csak nálunk -, ahol a körforgalomban haladók meg kell álljanak és elengedjék a Fehér Ház felőlieket, mert nekik kivették a "Cedeaza" táblát. Nonszensz.


Sárvári Tibor javaslatai:

1. A Decebal hídra felmenni a Lucian Blaga sugárútról reggelente egy rémálom. Ami legjobban feltartja a jobbra, a hídra kanyarodó forgalmat,  azok a jobb sávon a híd lábánál megálló autóbuszok. Egy plusz ráfordítással ezt a buszmegállót fél sávval kijjebb lehetne költöztetni. Így mindkét sávon akadálytalanul rá lehetne fordulni a hídra, nem kellene állandóan megvárni amíg a buszok elindulnak. Mert hiába a folytonos zöld lámpajelzés a jobb sávon, a forgalom megáll az autóbuszok miatt. (Lásd csatolt kép)
Ugyanez a helyzet a Lucian Blaga sugárúton: ha megáll egy busz, megáll az egész forgalom.



2. Kálvin tér, jelzőlámpa. Évtizedek óta rossz a beállítás. A Iuliu Maniu felől balra kanyarodóknak nagyon nehéz haladni, mindig kötelező megvárni a szembe jövőket. A tavalyi Coica-féle karácsonyi vásár idején ezt egy időre megváltoztatták (igaz, az egyik utca le volt zárva), de aztán megint visszállt a jelenleg is rosszul működő beállítás. Az a beállítás abban a formában természetesen nem kivitelezhető úgy,  hogy mind a négy utca nyitva van, de a jelenlegi beállítás sürgős javításra szorul ahhoz, hogy a Iuliu Maniu felől ne legyen folyamatos fennakadás.

3. Parkolót kell csinálni az ócskapiac mellé. Jelenlegi javasolt hely: a régi cirkusz tér. Amúgy is, aki tud oda parkol, de a jelenlegi körülmények elviselhetetlenek. Figyelmükbe ajánlom hogy hétvégéken a legnagyobb közlekedési gond a piacok környékén van! Erre jó lenne nagyon odafigyelni, ugyanis még soká lesz az az idő amikor Szatmárnémetiben nem a piacok lesznek a leglátogatottabb helyek hétvégéken.


Szilágyi Márton javaslata:

A Prahova utcáról ahogy fordulunk jobbra az Aleea Milcov utcára, kétirányú a forgalom, de nagyon nehéz a közlekedés, mivel az első sávot az ott parkoló autók teljesen elfoglalják, sokszor bedugul és balasetveszélyes (koccanás, karcolás).
Megoldási javaslatok:
1. Megtiltani az autók parkolását a Prahova és az Aleea Milcov kereszteződésénel.
2. Egyirányúvá tenni, hogy ne lehessen jobbra fordulni az autósoknak a Prahova utcáról az Aleea Milcov utcára.


Fehér Gábor javaslata:

A régi központi körforgalomba a színház utcájából érkezőknek feleslegesnek látom a jelzőlámpát, csak feleslegesen lassítja a közlekedést. Ha a Székesegyház előtt megoldható fekvőrendőrökkel és zebrával, szerintem itt is elég lenne. De talán ugyanúgy az OTP-bank felé haladó gyalogátkelőnél is elég lenne egy fekvőrendőr. Azt viszont mindenképp szükségesnek látom, mivel régebben ralipályának használták a körforgalmat.


Nagy István javaslata:

Azt gondolom, hogy a Polgármesteri Hivatalnak nem csak az lenne a feladata, hogy kullogjon a többi romániai város után, hanem megpróbáljon innovatív is lenni, akár elöljáró is lenni bizonyos kérdésekben. A közlekedést tisztábbá és csendesebbé tenné, ha elektromos buszok kerülnének forgalomba, nemrég próba jelleggel működött is ilyen Szatmárnémetiben. Ugyanakkor tisztább lenne a város és csökkenne a forgalom, ha kényelmes és tiszta buszok lennének forgalomban, akkor szívesebben utaznának sokan saját autó helyett. Ez gördülékenyebbé és tisztábbá tenné a város közlekedését.

Ugyanakkor a Polgarmesteri Hivatal ösztökélhetné a zöld autók elterjedését, olyan intézkedésekkel, mint például adókedvezmény az elektromos autókat használó sofőr iskolák és taxis társaságok számára, preferált parkolóhelyek a zöld rendszámos taxik számára. De radikálisabb döntést is el tudnék képzelni, például időben jelezni, hogy 2020-tól csak zöld autók kapjanak taxis engedélyt. Javasolnám, hogy ebben az ügyben több ötlet reményében konzultáljanak a környezetvédelmi ügynökséggel.


Pop István javaslata:

Fontosnak tartanám a régi és új központ környékén egy nagyobb parkolóhely létesítését (esett szó korábban arról, hogy az egykori nyári színház egy része használható lenne). Ezzel a forgalom is csökkenne, hiszen jelenleg akár több kört is kénytelen megtenni egy autós, amíg talál egy parkolóhelyet. Ugyanúgy a nagypiac környékén is megfontolandó lenne egy nagyobb parkoló kialakítása, mert jelenleg a parkolóból kiálló autók nagyon lelassítják itt a közlekedést.


Merli Bertalan javaslata:

Egy körforgalmat javasolnék a Wolfenbüttel, Fabricii, Chendi, Rodnei es Mara utcák közös kereszteződésébe.
Hely van a körforgalom kialakítására, és sokban segítene a mellékutcákból való kifordulásban.


Nagy Tamás javaslata:

Körforgalmak helyett érdemesebb volna a külföldi példát követni, mint például Németország, ahol intelligens jelzőlámpák működnek. Ez annyiból bonyolultabb, hogy kell egy iranyító szoba és pár jól képzett emberke, és máris gyorsabb a forgalom.


Toroczkai Márk javaslata:

Első javaslatom lenne a Vulturului utcába megállni tilos táblákat tenni azon a részen, amely kereszteződik a Henri Coanda főúttal. Mivel a Dräxlmaier Szatmárnémeti egyik legnagyobb gyára, nagyon sok autó ezen az útvonalon közlekedik. Ha egy-két autó áll az út szélén, 15 órakor borzasztóan felgyűl a sor. Második javaslat: körforgalom is lehetne, hogy könnyítse a hazajutást a munkások számára. Nagy dugók alakulnak ki ebben a kis utcában, mivel többszázan-ezren ezt az útvonalat választják a gyárból hazafelé.


Rotaru János javaslatai:

1. Ameddig megépül a 3. híd, hozzanak létre egy ponton hidat a strand magasságában, csak személygépkocsik részére. A Victoriei utca végében már van is egy rámpa ami átvezet a töltésen.

2. Az Udvari úton  a 6-os (13II) autóbusz vonalán, a vízművek felé, szükség lenne egy megállóra a 25-27. szám előtt. Túl nagy a távolság a Ghibu utcai megálló és a vízművek közt. Megjegyzem, hogy a másik irányba van megálló a 104. szám előtt.

3. Az útkereszteződéseknél kialakított biztonsági zónák túl sok parkolóhely-veszteséghez vezetnek. A bólyákat úgy kellene kihelyezni, hogy a közlekedést meggátolják, de mögöttük lehessen parkolni.


Pop Adrian javaslata:

Körforgalmat minden nagyobb és kisebb kereszteződésbe! A városvezetés biztos nem olyan emberekből áll, akik nem jártak még életükben külföldön! Ha ott működik, itt is!
Ahol nem lehetséges a körfogalom és lámpák vannak, ott szinkronizálni kell a lámpákat (ha zöldet kapsz, felveszed az 50-es tempót, zöldhullámot fogsz ki végig). Lámpás gyalogátkelőknél nyomógombos lámpát a gyalogosoknak  - amikor nem jön senki, nem allítja meg a forgalmat.
A szabálytalan parkolásokat kordában kell tartani, a jobbra kanyarodó sávok általában el vannak foglalva nagyon sok helyen.
Ehhez emberek, szakemberek kellenek és ésszerű gondolkodás, de lehet példát venni jobb helyekről, lemásolni, ahhoz még ész sem kell!


Müller Valter javaslata:

Forgalom-változtatás a Hasdeu utca sarkánál. A jobbra kanyarodás tábla helyére egy jobbra és balra kanyarodás tábla illene. A Turturelelor utca egyirányúsítása után senkit nem zavarna, ha a kocsik balra térnének és nem kellene megkerüljék a piacot, hogy be tudjanak hajtani a Turturelelor utcába. A régi kijöveteli sáv most a behajtási sáv lenne.


Szodoray-Parádi Farkas javaslatai:

Gyalogos, babakocsis, kerekesszékes és kerékpáros forgalom a Szamos két partja között.

A Szamos két patja között és általa a két várorész között szinte lehetetlen az átjutás babakocsival, kerekesszékkel, de kerékpárral is nagyon limitált.

A Decebal híd átalakításával egy kézenfekvő és költséghatékony megoldást szeretnék javasolni. Egyelőre a Szamos-töltésére sem lehet sehol feljutni a város központi részén sem babakocsival, sem kerekesszékkel, de kerékpárral sem. Mindenhol akadályt jelentenek a szűk járdák, lépcsők, magas járdaszegélyek és a felhajtók hiánya.

Kialakítható lenne minimális tereprendezéssel egy menedékes felhajtó a töltésre, amely ezt a problémát megoldhatná.



Mivel a töltés hossztengelyében sem megoldott a kerekes továbbjutás, javasolnám a Golescu híd lábánal enyhébb dőlésszögü rámpák kialakítását a meglevő, átjárhatatlan 45 fokos lejtők helyett. Ez is minimális beavatkozást
igényelne és bakapcsolná a töltésen továbbfutó gyalog- és biciklis utat a város forgalmi hálózatába.

Amennyiben sikeresen feljutottunk, a töltés szintjén a Decebal híd betonszerkezetéhez függesztett könnyü-, fémszerkezetes gyalogos, kerékpáros, kerekesszékes és babakocsis szerkezeten haladhatnánk át a Szamos felett. Ennek kialakítására a híd mindkét oldalán és mindkét végén a lehetőség adott. A töltés szintjén megoldható a fel- és lehajtás:



Az elképzelt szerkezet illeszkedése a beton hídelemekhez, hasonloképp a híd belső részén futó szervizcsatorna függesztőihez.


és így futna végig a híd oldalán:



Az így kialakított szerkezet esti, éjszakai használatához természetesen szükég lenne a közvilágítás megoldására, hogy ne alakuljanak ki olyan sötét sikátorok, mint amilyen a híd alatti szakasz.

Ugyanakkor javasolnám a városban a közvilágítás és gyalogátkelők összehangolását, hogy a gyalogátkelők mindig a megvilágított szakaszokat képviseljék, ne két lámpa közti árnyékba essenek.


Barkász Gábor javaslata:

Évek óta folyik a bíróság épületén az átépítés, azóta pedig a Mileniului utcán az autók két oldalt parkolnak, semmibe véve a "megállni tilos" táblákat. Gyakaran a kapualjakból lehetetlen kiállni, mert el van állva a kijárat vagy olyan szűk a hely, hogy balesetet kockáztat, aki kimerészkedik. És ha valaki netán nem a bíróság épülete irányába közlekedik, hanem az udvarból kihajtva a volt Sport szálló felé menne, annak esélye sincs kijutni, mivel mindenki az ellenkező irányba közlekedik, holott az utca kétirányú a bíróság épületéig.

Nagyon jó lenne itt rendet teremteni, és a tilos táblát figyelembe véve büntetni (kétlem, mert legtöbb "tettes" éppen rendőr és ügyvéd), vagy fizetéses parkolóvá nyilvánítani. Hétköznap délelőttönként kész kaland ki- vagy behajtani az udvarokból. Érdemes megfigyelni, hogy mi történik reggel 7.30-tól délután 3-4 óráig. Arról nem is beszélve, ha tűz ütne ki valahol, a tűzoltónak esélye sem lenne az utcába behajtani ilyenkor.


Albert Imre javaslatai:

1. A hídról lemenő forgalom a Closca sugárút felé legyen mihamarabb három sávos, már a híd lemenő ágán... Így megszűnne már feljebb a tumultus... Ezt az ötletet valaki már felvetette, nem én találtam ki... Tehát a járdát a gyalogosoktól el kell venni, és átadni a lemenő forgalomnak a Károlyi út felé, tehát a Caritas irányába. A gyalogosoknak a híd mellett van hely a járdának, ott folyamatosan felmenetelt lehetne csinálni a hídra... Az Unio felőli felmenetelnél a hídra, a buszmegállót kinnebb kell költöztetni jobb irányba, hogy ne zavarja a forgalmat...

2. Az úttesten való parkolást pedig meg kell szüntetni, ahol erre van lehetőség... És hogyan? Ahogy nyugaton már rég nem probléma, hogy a fák közé ökologikus parkolót kell csinálni lyukacsos, rácsozott betonlapokból. Az a kevés zöld már rég nem zöldövezet, hanem szeméttelep, mivelhogy senki nem takarítja. A fákat pedig nem kell bántani... És talán még civilizáltabb is lenne...

3. A központban pedig parkolási lehetőséget kell kialakítani_
- a püspökségtől meg kell próbálni kibérelni a régi nyári színház területét és sorompós rendszerrel leaszfaltozott parkolót lehet kialakítani...

- a központi park alatt mélygarázst lehetne kialakítani, úgy ahogy Ilyés Gyula idején már volt szó róla, de ez egy költségesebb befektetés...

- emeletes parkolóházat építeni a régi ACR környékén, ahol 3 elhagyatott telek is van... később pedig meg lehetne szüntetni a gépkocsi-közlekedést a régi központban, ha van lehetőség a környéken parkolásra...

4. A nagypiaci közlekedéssel kapcsolatban pedig a következő az ötletem. A parkolást a nyomda oldalán csak hosszában kell megengedni, mert akkor így két sávban lehet a hídtól a város felé közlekedni, és van is hely erre.


Veres István javaslata:

Máris mondom a legsürgősebb problémára megoldást jelentő ötletet. (Ajándék nem kell.) Fluidizálni, akadálymentesíteni kell elsősorban és legsürgősebben a Decebalról elnevezett (tehát a vasúti hídhoz közelebb eső) hídról lemenő forgalmat. (Utána a másik híd Károlyi út felőli lejáróját is, mert a jelenség azonos, csak azon a hídon kisebb a forgalom, de dugók azért azon is vannak.) Bárki megfigyelheti, még a városmenedzser úr maga is a saját szemével, hogy a hídon dugók, torlódások CSAKIS ÉS KIZÁRÓLAG a bal part felé - azaz a központból kifelé, a városmenedzser úr és a még gyengébbek kedvéért: a Burgya-sarok felé - keletkeznek, pedig ugyanannyi kocsi jár mindkét irányba. Vajon miért? Hát azért, mert a hídról nem lehet folyamatosan lehajtani a Burgya-sarkon. No és vajon miért nem lehet folyamatosan lehajtani ott a hídról? Egyszerűen azért, mert a szemafórok akadályozzák azt. Ezt is láthatja, tapasztalhatja a városmenedzser úrral egyetemben bárki, akinek van szeme a látásra. A másik oldalon, a Romana tér felé nincsenek szemafórok, tehát folyamatos - még ha lassú is - a lehajtás. Látható hatás: nincsen torlódás abban az irányban. A híd 2x2 sávos, ha tehát folymatos lenne rajta a haladás és főleg a lehajtás, nem lenne torlódás egyik irányban sem. A városmenedzser úrnak valahogy észre kellene vennie ezt, s rá kellene ébrednie, hogy a közlekedésszabályozásnak az a módja, amit a szemafórok jelentenek, elavult. Akadályozza és nem segíti a folyamatos forgalmat azon egyszerű oknál fogva, hogy a piros lámpa akkor is tilosat jelez, amikor semmi nem akadályozná a továbbhaladást, mert sem a kereszteződésben, sem a gyalogos átkelőn régen nincsen már semmi jármű és senki emberfia. De a piros az piros marad, ameddig a mereven beállított programja szerint nem vált. Egy kicsit megáll az idő. Addig meg torlódnak a járművek, pedig már régen mehetnének tovább. Nem beszélve arról, hogy a helyben állás után - miközben ugye sokan a motort is leállítják - ismét el kell indulni, ami a további lassúság mellett több üzemanyagfogyasztást, s ezzel együtt több légszennyezést is jelent.

A körforgalom azért jobb, mint a szemafór, mert dinamikus, alkalmazkodik az adott pillanat forgalmához, pontosabban alkalmazkodásra készteti a forgalomban részt vevőket a pillanatnyi helyzethez, ha kell, megállsz, ha nem kell megállnod, haladhadsz tovább, még ha lassan is. Ezzel szemben a szemafór merev, akkor is megállítja a forgalmat, amikor nem volna rá oka. A pillanatnyi forgalmi viszonyokat nem veszi figyelembe. Egy példa a szomszédból: Nagykárolyban a Főutca és a Petri út kereszteződésében valamikor szemafór volt, most körforgalom van. Akárki akármelyik irányba megy, csak annyit vár, ameddig az előnyt élvező jármű, vagy járművek átmennek, és soha nincs torlódás ezen a helyen azóta. Addig bizony volt. Jó lenne ezeket a józan érveket megfontolni ahelyett, hogy ajándékokat osztogatnánk, mert az valóban pótcselekvés a javából, handabanda, s csak azt álcázza, hogy egy ilyen egyszerű dolgot képtelenek vagyunk átgondolni is, nemhogy megoldani. Ezek után kár is feltenni a kérdést: Hát nem lehetne legalább ideiglenesen, próbaidőre elhelyezni a Burgya-sarkon egy műanyag idomokból álló körforgalmat, hogy a mindenkori városmenedzser úr és valamennyi arra közlekedő autós is lássa, hogy melyik megoldás a jobb? Volt már ilyen kísérletre példa a városban, és mindenhol bevált.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: