2016-01-06 13:51:25• hírek • Szatmár.ro

Rekordot döntött Gyenes Mani

Szerdán 4 ezer méteres tengerszint feletti magasságban is száguld a Dakar-mezőny.

Mint arról beszámoltunk, az Autonet Motorcycle Team versenyzője a 13. legjobb időt száguldotta az idei Dakar-rali harmadik fordulójában. Ezzel pedig saját rekordját döntötte meg Mani, ugyanis soha ennyire jó helyezést nem ért még el Románia színeiben versenyző pilóta a világ legnehezebb terep-versenyének bármely szakaszán.

A szerdai negyedik forduló során a mezőny San Salvador de Jujuyból indul útnak, és ugyanoda érkezik. Az út 629 kilométer hosszúságú, ebből 429 kilométer lesz a mért szakasz.

Az etap különlegessége, hogy miután a Maraton kategóriában induló versenyzők beérnek a célba, a szervezők „lefoglalják" járműveiket és azokat egy zárt helyen tartják majd a január 7-i startig - így sem a pilóták, sem pedig a szervizcsapat nem nyúlhat hozzájuk. Az Autonet Motorcycle Team versenyzője egy vadonatúj KTM-el indult az idei Dakaron, emellett pedig Mani nagy tapasztalattal rendelkezik a Maraton kategóriában - kétszer meg is nyerte azt -, így valószínűleg nem okoz majd számára különösen nagy gondot, hogy az éjszaka folyamán nem javíthatja majd a kétkerekűt.

Amellett, hogy a pilótának nagyon kell figyelnie a motorra a szerdai etapban, nem mellékes, hogy a saját szervezetét is nagyon igénybe veszi majd a versenynap, hiszen a tengerszint feletti 4 ezer méteres magasságot is elérik majd. Pontosabban: a 429 kilométeres mért szakaszon a mezőny nem halad majd 3 ezer méteres magasság alatt, az útvonal legmagasabb pontja pedig 4 ezer méteren van. Összehasonlításképpen: Románia legmagasabb pontja, a Moldoveanu csúcs 2554 méteren van.

A magashegyi kaland az Andokban nem ér véget szerdán, csütörtökön a bolíviai Uyuni felé vezető úton a mezőny 4600 méteren is halad majd.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: