2017-01-26 09:02:22• hírek • MTI

Fegyveres támadásra készültek?

Házkutatásokat tartottak Németországban egy feltételezett szélsőjobboldali csoport tagjainál, akik a gyanú szerint fegyveres támadásra készültek rendőrök, menedékkérők és zsidó vallású emberek ellen.

A szövetségi legfőbb ügyészség közleménye szerint mintegy kétszáz rendőr bevetésével országszerte 12 lakást kutattak át. Az eljárás hét ember ellen irányul, közülük hatot azzal gyanúsítanak, hogy közösségi portálokon szervezkedve létrehoztak egy szélsőjobboldali csoportot, és 2016 tavasza óta fegyveres támadásokat terveztek. A súlyos, állam elleni bűncselekmények ügyében illetékes ügyészség szerint a hetedik gyanúsított eszközök, felszerelések beszerzésében támogatta a csoportot.

A házkutatások célja a csoport felépítésére és az esetlegesen tervezett támadásokra vonatkozó további bizonyítékok begyűjtése volt - áll a közleményben, amely szerint egyelőre nem tártak fel konkrét merénylet tervezésére utaló adatokat.

A razziák után Frauke Köhler, a legfőbb ügyészség szóvivője elmondta, hogy lefoglaltak több fegyvert és nagyszámú lőszert, valamint robbanóanyagokat, és őrizetbe vettek két embert.

Német hírportálok szerint a csoport a Reichsbürger (birodalmi polgárok) nevű revizionista mozgalomhoz sorolható. Frauke Köhler ezzel kapcsolatban azt mondta, még nem tudni pontosan, hogy a csoport milyen elveket követ, de "bizonyos ideológiai rokonság kétségkívül felfedezhető" a Reichsbürger mozgalommal.

A mozgalom a húszas, harmincas évek Németországának folytonosságát vallja, és nem ismeri el a mai Németországot, így a rendőrségtől az adóhivatalig tagadja valamennyi állami intézmény legitimitását. Szakértők szerint lazán szervezett és ideológiailag nem teljesen egységes, a szélsőséges szubkultúra egyes csoportosulásai az első világháború előtti, mások a második világháború előtti német határokat ismerik el. Jellemző a demokratikus berendezkedés elutasítása és a holokauszt tagadása. A mozgalomnak országszerte néhány száz követője lehet.

Egyikük tavaly októberben lelőtt egy rendőrt Bajorországban, a biztonsági hatóságok azóta fokozottan szemmel tartják a mozgalom tagjait.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: