2016-07-01 15:06:10• hírek • MTI

Rekordméretű kábítószerfogás Konstanca kikötőjében

Mintegy két és fél tonna kokaint foglaltak le a román a hatóságok a Fekete-tenger partján fekvő Konstanca (Constanta) kikötőjében - közölte pénteken a szervezett bűnözés elleni ügyészség.

A hatóságok becslése szerint a szállítmány piaci értéke elérheti a 625 millió eurót. Ez a legnagyobb kábítószerfogás Romániában, Európában pedig az egyik legnagyobb - mondta Daniel Horodniceanu, a vádhatóság főügyésze. A kokaint Dél-Amerikából hozták Romániába, ahonnan Hollandiába kellett volna eljutnia.

Az ügyben összesen hat embert vettek őrizetbe, ötöt Romániában, a hatodikat Spanyolországban. A Romániában őrizetbe vettek egyike kolumbiai állampolgár, a másik négy pedig litván.

A román vádhatóság szerint a gyanúsítottak április és június között szállították Romániába a drogot Kolumbiából, amit egy banánszállítmányba rejtettek el. A drogcsempészek a hűtőládák falába rejtették el a kokaint. Ezt követően megpróbálták tovább szállítani, egy raktárt béreltek a kokain újracsomagolására, a hatóságok ekkor vették őrizetbe a gyanúsítottakat.
A Romániában elfogott öt elkövetőt már 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután a bukaresti törvényszék jóváhagyta az ügyészség erre vonatkozó kérését.

Romániában legutóbb 2009-ben foglaltak le a hatóságok szintén Konstanca kikötőjében több mint egy tonna kokaint, mostanáig ez számított a legnagyobb kábítószerfogásnak az országban.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: