2015-07-24 01:59:06• hírek • Kocsis Zoltán

Rekordkiütés Debrecenben, szégyenteljes Fradi-kiesés Szarajevóban

Egy-egy magyar és román csapat továbbjutott, egy-egy pedig kiesett az Európa Liga második selejtezőkörének csütörtöki visszavágóin. A Debrecen rekordot jelentő gólmennyiséget rámolt be a Skonto Riga kapujába, a Ferencváros viszont szégyenteljes teljesítménnyel esett ki Szarajevóban. A Botosaninak esélye sem volt a Legia ellen, az Astra viszont gyenge játékkal, de továbbjutott.

Debrecen kiütéses, 9-2-es győzelmet aratott lett vendége, a Skonto felett a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójának csütörtöki visszavágóján, így 11-4-es összesítéssel jutott tovább.

A hajdúsági együttes hétgólos sikerével története legnagyobb különbségű győzelmét aratta a nemzetközi kupasorozatokban: az eddigi csúcsot a fehérorosz Dnyapro Mahiljov 6-0-s legyőzése jelentette, amelyet 1998-ban az Intertotó Kupában ért el a Debrecen.

A Debrecen nagy elánnal kezdte a mérkőzést, szinte csak az volt a kérdés, mikor veszi be riválisa kapuját. Erre nem is kellett sokat várniuk a szurkolóknak, ugyanis Tisza Tibor már a 7. percben előnyhöz juttatta csapatát. A hajdúsági gárda nem állt le a vezető gól ellenére sem, tovább rohamozott, aminek meglett az eredménye: negyedóra elteltével már két, bő félóra után pedig már négy találattal vezetett, a szünet előtt pedig Tisza ötgólosra növelte a vezetést, így a párharcot gyakorlatilag le is zárta.

A folytatásban is nagy fölényben és felszabadultan futballozott a DVSC, amely sorra alakította ki helyzeteit és lőtte az újabb gólokat a teljesen szétesett rigai csapatnak. A nagy előny birtokában aztán kissé fellazult a hazaiak védelme, emiatt a Skonto szépített, de a végeredményt beállító találatot a Debrecen szerezte.

A DVSC a következő, harmadik körben az izlandi KR Reykjavíkkot búcsúztató norvég Rosenborggal találkozik.

A Ferencváros labdarúgócsapata ezzel szemben búcsúzott az Európa Ligától, mivel a selejtező második fordulójában, a hazai pályán elszenvedett vereséget követően a csütörtöki visszavágón, idegenben is kikapott a Zeljeznicartól.

Aktívabban kezdett a magyar együttes, ám a bosnyák csapat védői jó ütemű szerelésekkel, Hajnal nagy lehetőségénél pedig kiváló blokkal hatástalanították a ferencvárosi támadásokat. A vezetést a hazaiak szerezték meg: egy gyors kontra végén Zoran Kokot lépett ki jó ütemben a védők közül, és magabiztosan ellőtte a labdát Dibusz Dénes mellett.

A kapott gól megfogta a zöld-fehéreket, sokáig nem tudtak nagy helyzeteket kialakítani, a Zeljeznicar számára pedig tökéletesen megfelelt az eredmény, így a hazaiak nem erőltették a támadásokat. A 75. percben Gera Zoltán szabadrúgásánál a kapufát érintette a labda, ekkor állt legközelebb az egyenlítéshez a Ferencváros, amely a ráadásban kapott még egy gólt, így kettős vereséggel búcsúzott.

Szintén kettős vereséggel búcsúzott a Botosani, amely a varsói 1-0-ás vereség után hazai pályán is kikapott a Legiától. A moldvai gárda bizakodva lépett pályára saját szurkolói előtt, ám illúzióik gyorsan szertefoszlottak. Ebben ráadásul Andrei Cordos is komoly szerepet játszott. A nyáron érkezett középső védő előbb a 7. percben hibázott, amit Guilherme büntetett, majd a 24. percben eladott labdájából büntetőt harcoltak ki a lengyelek, amit a magyar válogatott Nikolics Nemanja (a 70. percig a pályán volt) értékesített is.

A második félidőre valamelyest összeszedte magát a Botosani, Quenten Martinus és Marius Croitoru is közel került a szépítéshez, ám gólt a Nikolcs helyére pályára küldött Alexandar Prijovic lőtt, beállítva ezzel a 3-0-ás végeredményt. És a Botosani 4-0-ás búcsúját.

A vártnál nehezebben jutott tovább az Astra, amely egy gólos előnye tudatában fogadta az Inverness csapatát. Mindez olyannyira elkényelmesítette a hazaiakat, hogy az első félidőben csapnivalóan játszottak, szinte semmilyen veszélyt nem jelentettek a vendégek kapujára. Az Astra gyenge játékát kihasználva az Inverness kétszer is közel került az egyenlítéshez, ám Aaron Doren lehetőségeinél Silviu Lung bravúrosan védett.

A szünet után már valamelyest erőre kapott a hazai gárda, Constantin Budescu és William de Amroim ki is hagyott néhány komoly gólszerzési lehetőséget. Mivel ezek kimaradtak, a végén a románok bizony reszkettek a továbbjutásért. Az Astrára a harmadik körben az az angol West Ham vár, amely óriási blamát elszenvedve kikapott Máltán a Birkirkara ellen, ám tizenegyesekkel mégis tovább tudott lépni.

Európa Liga, második selejtezőkör, visszavágók:

Debrecen - Skonto Riga 9-2 (1-4)
gólok: Tisza (7., 45.), Balogh (12.), Sidibe (29., 31.), Brkovics (51.), Szakály (54., 11-es), Bódi (58.), Castillion (70.) illetve Gutkovskis (59.), Rode (65.)

Zeljeznicar - Ferencváros 2-0 (3-0)
gólok: Kokot (23.), Delmic (90.)

Botosani - Legia Varsó 0-3 (0-4)
gólok: Guilherme (7.), Nikolics (38., 11-es), Prijovic (84.)

Astra - Inverness 0-0 (1-0)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: