2017-05-28 01:26:32• hírek • Szatmar.ro

Fergeteges Voltaj és pazar tűzijáték zárta a második napot

A Voltaj-zsal szinte nem lehet melléfogni, ezúttal is ezer fokon égett a banda, ami pillanatok alatt ragadt át a közönségre is. Ami már túl volt egy tomboláson, Péter Szabó Szilvia félelmetesen jó koncertet adott.

A szépségverseny után a koncertek sorát az egyik legismertebb román dance csapat, a már 17 éve a színpadon lévő Dj Projekt nyitotta. Az electro-slágerek után egy teljesen más zenei világot vitt színpadra Horia Brenciu és bandája. A brassói előadó hatékonyan ötvözi a dzsesszt, a popot, a rockot, a szvinget, a végeredmény pedig profi csomagolásban remek hangulatú bulikat eredményez.

Péter Szabó Szilvia a NOX együttes frontembereként vált ismertté a magyar könnyűzenei palettán. A NOX eredeti módon igyekezett ötvözni a magyar népzenét a dance és pop stílusokkal, az így létrejött különleges hangzásvilág pedig sikert sikerre halmozott. Az együttes felbomlását követően Szilvia megjárta Ausztráliát és Angliát és 2013-ban tért vissza a zenei életbe. Szólókarrierje természetesen nem távolodhatott el nagyon a NOX világától, ám kiegészült egyéb, keményebb, lendületesebb jegyekkel. Mindez pedig magával ragadta a szatmári közönséget is: Szilvia éneke és előadásmódja, na meg a rendkívül aprólékosan és pontosan kidolgozott hangzásvilág hatalmas sikert aratott. Szilvián pedig egyáltalán nem látszott, hogy alig hat hónappal ezelőtt adott életet kislányának.

Ha Péter Szabó Szilvia koncertjén tombolt a közönség, akkor a Voltajén egyenesen felrobbant. Talán kevesen tudják, hogy a Voltaj 1982-ben indult és eleinte „rendszeridegen” hard rockot, sőt heavy metalt játszottak. A fordulat 1998-ban Calin Goia énekes színrelépésével állt be, akkor fordult a banda inkább az elektronikus zene felé. Zenéjüket elektronikus pop-rockként lehetne minősíteni, ám ennél fontosabb, hogy fellépéseik borítékolható siker. Goia rendkívül energikus előadásmódja, a slágerorintált dalaik ritkán látható extázist váltottak ki Szatmárnémetiben is.

Goia felelevenítette azt a 15 évvel ezelőtti szatmári balesetet is, amikor a lezúduló eső miatt leszakadt a színpad koncert közben és Oliver Sterian dobos súlyos sérüléseket szenvedett, megköszönve a szatmáriak irányából érkezett rengeteg biztatást, jókívánságot. Mivel a napokban ünnepelte születésnapját, Goia egy mikrofon formájú tortát kapott társaitól, amelyből jutott az első sorokban tombolóknak is.

A zárás pedig nem lehetett más, mint a már kultikus „Ca la 20 de ani”, amivel a gárda beírta magát a román könnyűzene történelmébe. És több generáció szívébe.

Ezzel azonban még nem volt vége az estnek, következett a tűzijáték. Aminek egyik különlegessége, hogy Szatmárnémetiben először a Szamos mindkét oldalának töltésére telepítettek ágyúkat. A visszaszámlálást a közönség soraiból kiválasztott 8 éves kislány ejtette meg, ami pedig ezt követően történt az égen, az valószínűleg kielégítette a legnagyobb elvárásokat is.

A vasárnapi zárónap hasonló élményekkel kecsegtet, elég, ha csak annyit mondunk, fellép Tóth Gabi, Andra és a SOUNDS OF BONEY M, de lesz erősemberverseny és evőverseny is.

Íme a vasárnapi program:
Október 25 tér:
11:00 - 15:00 hangpróba
17:00 - 17:45 LORA koncert
17:45 - 18:15 Line Check Tóth Gabi
18:15 - 19:30 TÓTH GABI koncert
19:30 - 20:00 Line Check Andra
20:00 - 21:30 ANDRA koncert
21:30 - 22:00 Line Check Sounds of Boney M
22:00 - 23:30 SOUNDS OF BONEY M koncert

Szabadság-tér:
16:00 - 16:20 Doruri Sătmărene néptánccsoport
16:20 - 16:50 Új Figurás Tánccsoport Nyíregyházáról
16:50 - 17:10 Ghiță Blidar
17:10 - 17:20 Doruri Sătmărene néptánccsoport
17:20 - 17:30 Gemeinsam német néptánccsoport
17:30 - 18:10 Cristian Totpati és Romina Sarbe
18:10 - 18:40 Andrada Barsauan
18:40 - 19:10 Georgiana Marina
19:10 - 19:40 Maria Petca Poptean
19:40 - 21:20 Cununița néptánccsoport cu Leontina Dorcával és Carmen Sassal
21:20 - 22:00 Ionela Morutan
22:00 - 22:40 Petrica Muresan
22:40 - 23:30 10 Apród fúvószenekar

Állandó kulturális-, szórakoztató- és sportprogramok

Kézművesek vására:
Batthyány-sétány: több mint 50 stand, ahol bemutatkoznak a testvérvárosok kézművesei is

Északi Színház:
Vasárnap 11.00: Mosó Masa Mosodája – Iparosotthon – bérleten kívüli előadás
Vasárnap, 16.00: Terecske Carlo Goldonitől – Vándor András bérlet , 19.00 – Nyiredi Piroska bérlet

Erősember-verseny: vasárnap 15.00, a Székesegyház előtt
Négy ország legerősebb embereinek nemzetközi versenye

Evőverseny a Gemellivel:
vasárnap 13.00
Hamburger-evő verseny időre és pikáns evőverseny - nevezés ingyenes

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: