2011-10-04 09:10:09• hírek • MTI

Rekord számú látogató a müncheni Oktoberfesten

Az őszbe nyúló nyárnak köszönhetően rekord számú látogatót vonzott az Oktoberfest.

A világ legnagyobb népünnepélyének számító, hétfő este véget ért sörfesztiválra a szervezők szerint kereken 6,9 millió hazai és külföldi - köztük magyar - vendég látogatott el, ami 26 év óta a legmagasabbnak számít. Az évszázados hagyományokra visszatekintő Oktoberfest történetében az eddigi látogatói rekordot még mindig az 1985-ös esztendő tartja 7,1 millióval.
A sörfesztivált München és Bajorország I. Lajos királynak köszönheti, aki 1810. október 12-én, még trónörökösként vette feleségül Therese von Sachsen-Hildeburghausen hercegnőt. A király a néphez való közelségét kívánta demonstrálni azzal, hogy népünnepélyt rendezett, amely október 17-én lóversennyel ért véget. Mindez a Terézia-réten (Theresienwiese) zajlott, és ma is így nevezik az Oktoberfest helyszínét.

Az idei fesztivál - ugyancsak a hagyományoknak megfelelően - szeptember harmadik szombatján nyílt meg, és több mint három héten át tartott. A szeptemberi kezdetnek csakis praktikus okai vannak. Az időpontot a rendezők az idők folyamán abból kiindulva változtatták meg, hogy a szeptember végi időjárás az októberinél jóval kellemesebb. Az előzetes és felettébb kedvező meteorológiai előrejelzések tökéletesen beigazolódtak, és a felhőtlen időjárást - illetve sörözést - szinte egyetlen hűvös vagy esős nap sem zavarta meg.

Mindez a rendezők örömére rányomta bélyegét a sörfogyasztás mennyiségére is. Az előzetes becslések szerint a több mint három hét alatt összesen 7,5 millió korsó - azaz liter - sör fogyott, ami - akárcsak a látogatók száma - fél millióval több a tavalyinál. A vendégeknek azt sem szegte kedvét, hogy az elmúlt évihez képest az ár is változott, és egy korsót már több mint 9 euróért mértek. A sör mellett bőven fogyott a harapnivaló. A vendégek étvágyának a statisztika szerint 118 ökör és több ezer csirke "látta kárát".

Az idei - immár 178. - sörfesztiválra ugyanakkor rányomta a bélyegét, hogy arra nem sokkal az Egyesült Államok elleni terrortámadások tizedik évfordulója után került sor. A rendezők ezért a korábbiaknál jóval szigorúbb biztonsági intézkedéseket foganatosítottak, a békés sörfogyasztást állandó bevetésben több mint 500 rendőr garantálta. Szerencsére semmilyen incidens nem történt, sőt az alkoholmérgezések száma is erősen csökkent a tavalyihoz képest.

Oktoberfest - rekord-látogatottságot hozott a jó idő

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: