2013-09-20 02:12:43• hírek • Blikk.hu

Détár hitt abban, hogy megmenti házasságukat

Bizakodóan tekintett a jövőbe Détár Enikő, amióta a nyár elején bejelentették, hogy huszonnyolc év házasság után különválnak férjével; a színésznő folyamatosan kedvesen, szeretettel nyilatkozott Rékasi Károlyról, akit rendületlenül hazavárt.

Még akkor is, amikor kiderült, hogy Pikali Gerda színésznőnek köze lehet hozzá, hogy a Barátok közt sztárja felrúgta házasságát. Détáron nem látszott sem sértődöttség, sem düh, inkább csak sajnálta, hogy három évtizednyi közös élet, emlék és élmény egyszer csak semmivé vált.

Enci valószínűleg egyszerűen csak elengedte Karcsit, hogy visszakaphassa. Úgy tűnt, az élet őt igazolja, hiszen alig egy hónappal ezelőtt Rékasi Károly visszaköltözött közös otthonukba. A házaspár eltervezte, hogy elölről kezd mindent, elfelejtik a sérelmeket, és újra társai lesznek egymásnak.

– Enikő hitt abban, hogy ez valóban így történhet. Tényleg bízott abban, hogy ha újrakezdenek mindent, akkor sikerülhet újraépíteni a házasságukat – mondta a Blikknek egy neve elhallgatását kérő barát.

A színésznőt minden bizonnyal hideg zuhanyként érte a Blikk csütörtöki címlapja, amelyben leleplező fotók bizonyítják, hogy Rékasi Károly és Pikali Gerda továbbra is tartja a kapcsolatot. Szerda délután ugyanis, Az aranyember próbája után közösen távoztak a József Attila Színházból. Kerülve a feltűnést, előbb Rékasi jött ki az épületből, beült az autójába, és várt. Kis idővel később Pikali érkezett, határozottan a színész autójához ment, és mosolyogva beült, majd együtt elhajtottak. Ez vajon mit jelent Rékasi házasságára nézve?

A cikk folytatása a Blikk.hu-n olvasható.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: