2013-05-21 09:53:22• hírek • Blikk.hu

Rékasi elhagyta Détárt

Majdnem harminc boldogsággal és néha gondokkal, keserűséggel tarkított, de szép évnyi házasság ért véget. Détár Enikő nemrég még arról beszélt, hogy milyen erős támasza és bástyája a bajban imádott férje, Rékasi Károly, aki minden mélypontján átsegítve óvja és védelmezi.

A színészpár kapcsolatának 29 éve alatt bőven volt része sikerekben és kudarcokban. Együttlétük alatt voltak csodálatos magasságok és elkeserítő mélypontok, amelyeket soha nem is tagadtak, de úgy tűnik, mégsem képesek együtt folytatni életüket. Tegnap a Détár–Rékasi házaspár közös nyilatkozatban ismerte el, hogy véget ért a házasságuk!

– Bár többször próbáltak minket álompárként feltüntetni, mindig felhívtuk a figyelmet arra, hogy éppen olyan emberek vagyunk, mint bárki más, a mi életünkben is előfordulnak szerethető és nehezen feldolgozható pillanatok. Kitüntetőnek éreztük azt a figyelmet, ami felénk irányult, és tudtuk, hogy sokak számára példaértékű a mi kapcsolatunk. A majd három évtized alatt sokszor sikerült megújítani, szerelemmel feltölteni az együttlétet, kivéve most… – ismerte el egyszerre és közös akarattal bevallva, szomorúan, de bátran összegezve kapcsolatuk végét a házaspár.

– Én jelenleg is férfiként szeretem Karit, de tiszteletben tartom a döntését, és elengedem. Visszaadjuk egymás szabadságát. További, új életünkhöz mindkettőnknek sok szerencsét és boldogságot kívánok – mondta Enikő.

A cikk folytatása a Blikk.hu-n olvasható.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: