2019-03-04 05:46:02• hírek • Czinzel László

Rékasi Károly kiborult: Minden reggel fájdalommal kelek

Bár a bíróság szeptemberben kimondta, hogy nem Rékasi felel 2015-ös balesetéért, gázolója fellebbezett, így a mai napig nem kapott kártérítést. Most végre a pénzhez juthat, ám ez sem teszi majd boldoggá.

A színészt elgázoló autós fellebbezése miatt a mai napig nem kapott kártérítést Rékasi Károly, de az ügyvédje elárulta, hogy a napokban milliós nagyságrendű előleget utal át neki a vétkes sofőr biztosítója. Rékasi fájdalmai viszont nem szűnnek meg a pénztől:
 

– Minden bizonytalan még, de úgy tudom, közel négy év után valami részlethez jutok a biztosítótól. Hogy mit érzek most? Csak képzeljék el, mit éreznének, ha két és fél éven át egy fillért sem tudnának keresni, illetve minden nap szembesülnének azzal, hogy a korábbi életük semmivé foszlott, sőt, már vissza sem kaphatják, mert nem önökön múlik – mondta a színész a Ripostnak.
 

– Nos, így érzek most! Sehogy… A pénz, legyen bármekkora összegű is, nem jelent segítséget, mert hiába látok majd a számlámon egy bizonyos összeget, attól még minden reggel fájdalommal kelek, valamint folyamatosan szembesülök azzal, hogy bizonyos dolgokat már soha többé nem tehetek meg, mert a testem képtelen rá – mondta a lapnak.


További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: