2014-06-06 10:20:07• hírek • MTI

A Mars helyett a Hold legyen a célpont

Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA emberi űrrepülési programja fenntarthatatlan és nem biztonságos, ezért annak a Mars helyett előbb inkább a Holdra kellene összpontosítania - állapította meg a The Washington Post című napilap csütörtöki számában ismertetett jelentésében az amerikai Nemzeti Kutatási Tanács (NRC).

A kongresszus felkérésére 3,2 millió dollárért elvégzett, másfél évig tartó vizsgálatának eredményét az NRC egy 286 oldalas jelentésben összegezte. Ebben rámutatott, hogy a jelenlegi irány folytatása az inflációt sem követő mostani költségvetés mellett "kudarcot és kiábrándultságot" okoz majd, valamint azzal a kockázattal jár, hogy szertefoszlik az a nemzetközileg kialakult meggyőződés, miszerint emberi űrrepülésben az Egyesült Államok a legjobb.

A jelentés amellett érvelt, hogy az űrhajósokat a Mars helyett először inkább ismét a Holdra kellene küldeni. A NASA ezt a stratégiát képviselte az ifjabb Bush elnöksége idején, de Barack Obama elnök és tanácsadói elutasították egy újabb Holdra szállás gondolatát. Azzal érveltek, hogy a program alulfinanszírozott volt, ám az NRC most ugyanerre a megállapításra jutott Obama NASA-stratégiájával kapcsolatban, azt állítva, hogy az nem vezet majd eredményre.

Az Obama elnök által 2009-ben kinevezett bizottság szerint a NASA-nak elsősorban az űrrepülés technológiájába kellene beruháznia, és a magánszektorra hagynia a Föld körüli alacsony orbitális pályákra való repülést. A tanulmány ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy az amerikai űrhivatalnak és nemzetközi partnereinek - ide sorolva az eddig riválisként kezelt Kínát is -, miközben programjaikat (például az Orion űrkapszula és az SLS nehézrakéta kifejlesztését) lépésről lépésre valóra váltják, távlatilag továbbra is a Mars-utazás tervére kell összpontosítaniuk.

A jelentés a Marsra jutás három lehetséges módját részletezte, amelyek közül kettő a Holdra történő visszatéréssel is számol, azt állítva, hogy az ottani leszállás és a tartós tartózkodás tapasztalatait fel lehetne majd használni a "vörös bolygóra" irányuló missziónál is.

Greg Williams, a NASA igazgatóhelyettese arra mutatott rá, hogy a légkör nélküli Holdra történő leszállások nem segítik elő különösebben a marsi landolások kidolgozását, mert a Mars ritka és nyugtalan atmoszférával rendelkezik.

A harmadik - az Obama-kormány által is javasolt - út magában foglalja a kisebb aszteroidák új pályára állításának programját is.

A jelentésben biztonsági aggályok is kifejezésre jutottak, egyebek között azzal kapcsolatban, hogy az SLS automatikus Mars-repülését 2017-re, az űrhajósok utazását pedig 2021-re tervezik. A bizottság szerint félő, hogy a fellövések között eltelő hosszú időben az irányító személyzet kijöhet a gyakorlatból.

Az NRC általános értelemben is állást foglalt az emberi űrrepülés kérdésében, leszögezve, hogy annak tisztán gyakorlati és gazdasági haszna nem indokolja a ráfordításokat, a vállalkozást távlatilag inkább annak lelkesítő, törekvést kifejező jellege miatt érdemes folytatni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: