2013-02-26 10:29:34• hírek • Póti Orsolya

Reisz Tamástól búcsúzik a Szatmári Képzőművészek Egyesülete

Hosszú betegség után elhunyt Reisz Tamás festőművész, a Magyar Képző és Iparművészek Országos Szövetségének alapítótagja, valamint a TolnaArt művészeti csoport, a Szatmári Képzőművészek Egyesületének valamint a Magyarországi Vadászfestők Társaságának tagja.

Reisz Tamás 1950-ben született Mernyén, majd Simontornyán élt és alkotott. Művészeti tanulmányait Budapesten végezte, ahol művésztanárai Benedek György Kossuth-díjas festőművész és Kirschmályer Károly szobrászművész voltak.

Reisz Tamás technikájára jellemző a sokszínűség, kipróbálta a metszetek minden fajtáját. Az utóbbi években pasztellképeivel, akvarelljeivel varázsolta el az érdeklődő közönséget, de az olajfestészethez sem maradt hűtlen. Kedvenc témája a táj volt. Szívesen festette meg a vizek, vízpartok, mocsarak világát. Szerette a színek tükröződését a víz felületén. A pillanatnyi hangulatok, benyomások, a fények következetes megfogalmazása jellemző festményeire.

Magyarázatra nem szoruló önmagában is sokatmondó, nyugalmat, harmóniát árasztó tájképeit nézve magunk is a természet részévé válhatunk. Átérezhetjük az egyes évszakok hangulatát, csodálhatjuk a felhők, az erdők, a mezők szépségét. Bár csendéletet és portrét is találhatunk munkái között, igazából a tájképek alkotása jellemzi piktúráját.

A művészetet kedvelő közönség az elmúlt 37 év alatt közel száz kiállításon ismerhette meg műveit.
Munkái messze eljutottak a világba, megtalálhatók műgyűjtőknél, közintézményekben, galériákban, falinaptárak, grafikák és könyvillusztrációk formájában.

Önálló kiállításai 1975-től Budapesten, Simontornyán, Kecskeméten, Martfűn, Bátaszéken, Balatonföldváron, Ozorán, Pakson, Veszprémben, Hévizen, Tamásiban, Dunaföldváron, Tolnán , Pálfán, Szekszárdon, Bátaapátin, Kőröshegyen, Válon, Gyönkön, Dunaszekcsőn, Nagydorogon, Siófokon, Martonvásáron, Zebegényen, Kibéden, Fonyódon, Egerben és Dortmundban voltak.

Alkotásai csoportos kiállítások keretében láthatóak voltak Magyarország számos településében, valamint Hadadon, Szatmárnémetiben, Tasnádon, Nagykárolyban és Erdődön. Kiemelkedő eredményességű, maradandó értékű, megbecsülést kiváltó művészeti tevékenységéért megkapta a Simontornyáért kitüntetést.

Reisz Tamás festőművész hamvasztására és a búcsúztatására március 2-án, szombaton kerül sor a simontornyai temetőben

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: