2011-02-01 13:32:43• hírek • Szatmar.ro

Régi-új igazgatók a kulturális intézményeknél

Február 11-én lesz a versenyvizsga a város két kulturális intézményének menedzseri állására.

Tegnapig, azaz január 31-ig lehetett letenni a Polgármesteri Hivatalnál a jelentkezési pályázatokat az Északi Színház és a G.M. Zamfirescu Művelődési Központ igazgatói állására.

A színházhoz egy személy jelentkezett, Stier Péter személyében, aki a jelenlegi igazgató. A művelődési központ vezető tisztségére ketten pályáztak: Molnar Gheorghe eddigi igazgató, és Cedar Augustin.

Az önkormányzat feltétele volt, hogy egy életképes menedzseri projektet tegyenek le az intézményekről a jelentkezéskor.
Kereskényi Gábor alpolgármester elmondta, a színház igazgatója eddig is jól végezte dolgát, és az intézménynek két művészeti igazgatója is van mellette, így továbbra sincs miért aggódni.

A művelődési ház esetében is fontosnak tartják, hogy folytatódhassanak azok a projektet, amelyeket már néhány éve elkezdtek, ilyen például a Samfest, ahol helyet kapnak jazz, folk és rock irányzatok, a díjkiosztó gála, városnapok és más olyan rendezvények, amelyek a szatmáriak már magukénak éreznek. Az 56 éves Molnar Gheorghe 1996 óta vezeti a Zamfirescu Kulturális Központot. Az új jelentkező pedig, az 53 éves éves Cedar Augustin egy magáncég, az Agrotransport Sud vállalkozás irodavezetője. Az önéletrajzából kiderül, hogy nem beszél magyarul.


Ketten jelentkeztek a kultúrház vezetői állására
Ketten jelentkeztek a kultúrház vezetői állására



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: