2011-06-23 18:04:43• hírek • Szatmar.ro

Regionális nyugdíjas találkozó volt

Huszonegy megye nyugdíjas szakszervezeteinek az elnökei gyűltek össze Szatmárnémetiben csütörtökön, hogy az éves közgyűlésen megosszák egymással tapasztalataikat, megbeszéljék problémáikat, megpróbálják hatékonyabban képviselni érdekeiket.

A Szatmár Megyei Tanács épületében Mircea Govor és Adrian Stef, a nevezett intézmény két alelnöke fogadta és köszöntötte a küldötteket. Előbbi arra biztatta a jelenlévőket, hogy  álljanak ki érdekeikért országos szinten, hiszen csak akkor fog a kormány eleget tenni kéréseiknek, ha azt erőszakosan kérik.

A Nyugdíjasok Szakszervezeteinek Országos Szövetsége évente két alkalommal szervezi meg a nagygyűlését, az idei elsőre pedig ezúttal Szatmárnémetiben került sor. A mostani találkozón huszonegy megye összesen negyven elnöke jelent meg. Amint azt Mircea Marian, a Szatmár Megyei Nyugdíjasok Szakszervezetének elnöke elmagyarázta, egy megyén belül több szervezet működik, területi leosztásban, azaz városonként.

A konferencia során a területi elnökök beszámoltak az elmúlt fél éves tevékenységükről és azt közösen értékelték ki kollégáikkal. „Megosztjuk egymással tapasztalatainkat és megpróbálunk tanulni egymástól", mondta a Szatmár.ro-nak Mircea Marian.

A nagygyűlés záróaktusaként Preda Nedelcu, a Nyugdíjasok Szakszervezeteinek Országos Szövetségének az elnöke arra biztatta a hallgatóságot, hogy mindenki próbáljon meg kapcsolatba lépni területének parlamenti képviselőivel, mert ez az egyetlen módja annak, hogy óhajaik, panaszaik eljussanak a parlamentbe és a kormányhoz. Sajnálatát fejezte amiatt, hogy Emil Boc miniszterelnök három éves mandátuma alatt csak egyszer fogadta a nyugdíjasok képviselőit.



Preda azt is kifogásolta, hogy szerinte a sajtó nem foglalkozik eleget a nyugdíjasok problémáival és hogy kevés teret szentel ezek megjelenítésére. Elmondta, hogy megpróbálta meggyőzni a közszolgálati televíziót, hogy legalább negyedévente  egyszer biztosítson valamilyen megjelenési módot a szakszervezetnek, de ezt elutasították. Az elnök hasonlóan rossz véleménnyel nyilatkozott az írott sajtóról is.

Ami a nyugdíjasok szatmári szervezetét illeti, Mircea Marian elmondta, hogy idén is több kirándulást sikerült megszervezniük, többek között Velencébe, és hogy igyekeznek rendszeres találkozásokkal kellemessé tenni szabadidejüket.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: