2012-08-26 10:05:03• hírek • Szatmár.ro

Reggae-lázban égett szombat este a szatmári közönség

Szombat estére hatalmas tömeg lepte el a Kossuth-kertet: kicsik és nagyok, fiatalok és idősek, szatmáriak és a környéken élők is nagy számban vettek részt a Partiumi Magyar Napok hatodik napján. A Ladánybene 27 reggae-ritmusaira buliztak a legtöbben, de volt stand up, táncház és utcabál is.

Folyamatosan érkeztek reggel óta az emberek szombaton a Kossuth-kertbe, de kétségtelenül a legtöbben estére látogattak ki a fesztivál-helyszínre, ahol rengeteg program, kitűnő koncertek várták az érkezőket.

A kis színpad környékét már a délután folyamán néptáncosok lepték el és ők tartották a frontot ezen a területen egész este. A szabadtéri táncházban bárki táncra perdülhetett, akinek pedig nem volt meg a mersze, vagy a tudása, az csak nézte a pörgő-forgó táncosokat.

A Nagy Sátorban nap közben a Netmusic hangszerbolt árucikkeivel ismerkedhettek az érdeklődők és hallgathatták meg a zenészek rövid bemutatóit, később a Szatmár.ro és a Netmusic karaoke-versenyére került sor, végül pedig stand up-műsort tartottak ugyanitt. A humoristák közül a székelyföldi Open Stage humorduó aratta a legnagyobb sikert.

A nagyszínpadon a tasnádi Rózsa lányok roma tánccsoport előadásával vette kezdetét a délutáni műsor, majd jöttek a Kolozsvári Állami Magyar Opera művészei, őket pedig a Ladánybene 27 követte. A magyarországi reggae-fenegyerekek hozták a formájukat: kitűnő élő zenét, jamaicai ritmusokat és Erdélyben is aktuális gondolatokat. László M. Miksa, a zenekar énekese a koncert után adott rövid interjújában elmondta: el van ájulva a szatmári közönségtől, hiszen értik és értékelik a reggae-zenét. A szatmáriak együtt éltek, lélegeztek a zenekarral és megértették az üzenetet is: figyeljünk jobban egymásra és a Földre is.

A szombati napot a Defender zenekar koncertje követte: ők saját és feldolgozott dalokkal szórakoztatták a közönséget.

A vasárnapi program is igen színes, a rengeteg rendezvény közül kiemelnénk Csepregi Éva koncertjét - ez 18 órakor kezdődik a Kossuth-kerti nagyszínpadon -, majd a Desperado zenekar  következik, a hab a tortán pedig Fenyő Miki koncertje lesz 21 órától az Új Főtéren.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: