2013-02-06 15:56:00• hírek • Szatmár.ro

Reggae koncert lesz a Downtownban

Erdély legígéretesebb reggae zenekara, a Straight Up fog fellépni február 15-én a szórakozóhelyen.

Szemtelenül fiatal és hihetetlenül tehetséges fiatalok zenekara, a Straight Up fog fellépni február 15-én, pénteken 21 órai kezdettel a Downtown Pubban. Nem ez lesz az első fellépésük a közkedvelt szórakozóhelyen, a szatmári magyar licis diákokból álló zenekar azonban most fogja a legszélesebb repertoárját eljátszani. Akik hallották már őket, tudják, hogy saját dalaik is nagyon jók, sőt akad köztünk slágergyanús is, de a koncerten elhangzanak majd Bob Marley vagy Ocho Macho feldolgozások is.

Sőt, olyan feldolgozásokat is játszik a jelenleg hat tagú zenekar, amelyek a reggae stílustól ugyan távol esnek, ők mégis igazán élvezhető feldolgozást készítettek például Marilyn Manson egyik ismert dalából. Hogy melyik az? A Downtownban kiderül február 15-én.

A Falup Bernadettből (ének), Feleg Gáborból (basszusgitár), Oláh Kristófból (gitár, ének, billentyű), Török Attilából (trombita), Láng Tiborból (gitár) és Nagy Ábelből (dob) álló formáció a Református Gimnázium, a Hám János Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont, a Zene és Képzőművészeti Líceum illetve a Constantin Brancusi Technikai Kollégiumban tanuló diákokból állt össze 2012 májusában, azaz közel egy évvel ezelőtt. Igaz, a tagok már ez előtt is zenéltek, volt akik együtt is, de a mostani felállás nemrég alakult ki. Összehozta őket a zene, pontosabban a reggae stílus és zene szeretete.

Rövid eddigi karrierjük során felléptek már a Refi gólyabálján, a Plopstockon, a Máltai Segélyszolgálat jótékonysági koncertjén, megnyertek egy tehetségkutató versenyt is, amelynek fődíja egy fellépés volt a 2012-es Félsziget Fesztiválon. Saját bevallásuk szerint folyamatosan fejlődik a zenekar, a közönség pozitív visszajelzéseit látva pedig stúdiófelvételen, később lemezkészítésen gondolkodnak.

A február 15-i koncert kapóra jöhet azoknak is, akik az együttes tagjaihoz hasonlóan a reggae zene megszállottai. A Straight Up ugyanis új tagok felvételére készül, hogy hangzásvilágukat színesebbé tegyék. Szükségük lenne még egy vokalista lányra, egy harsonásra és egy billentyűsre, úgyhogy aki gondolja, a Downtownban megtartott koncertet követően megismerkedhet a zenekar tagjaival. Addig is érdemes felkeresni a zenekar Facebook oldalát a facebook.com/straightupofficial címen.

Downtown pub: a rendhagyó rendezvények, élő koncertek és nagy bulik színhelye. A többi csak kocsma, a Downtown egy legenda.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: