2017-10-16 12:20:09• hírek • Szatmár.ro

Régészeti kutatások Erdélyben

A régészet szerepe kiemelt jelentőségű Erdély történelmének megismerésében.

Különösen igaz ez a magyar közösség esetében, mivel az épített örökség és a települések többségének régmúltját csupán a földben rejlő emlékek feltárásával lehet megismerni. Az utóbbi időben, Erdélyben is örvendetesen megszaporodó régészeti ásatások eredményeiről, a nagyközönség számára is élvezhető formában jelent meg T. Szabó Csaba ókortörténész, publicista, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium egykori diákjának új kötete, Erdélyi Régészet címmel. A kötet megjelenését többek közt a Szatmárnémeti Identitás Alapítvány támogatta. A szatmárnémeti bemutatóra október 19-én, 17 órától kerül sor a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban a Szent István Kör és az Identitás Alapítvány szervezésében.

A szerzővel beszélget, illetve a kötetet bemutatja dr. Szőcs Péter Levente régész, a Szatmár Megyei Múzeum igazgató-helyettese. A beszélgetés előtt a szerző rövid előadást tart az erdélyi régészeti örökségünk jelentőségéről és az újabb kutatások eredményéről. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: