2014-11-08 21:31:22• hírek • Kocsis Zoltán

Református Gimnázium: jótékonysági est az új épületért

Ismét szűkösnek bizonyult a Református Gimnázium díszterme szombat este, az azt megtöltők ráadásul valamennyien azért voltak ott, hogy segítsenek! Mindezt az iskolai diákjai és tanárai egy igazán színes, jól összerakott, komplex és minőségi műsorral köszönték meg.

„Az új épület első emeletét már felújítottuk, az itt összegyűlő összegből pedig a második és a harmadik emelet renoválását kezdjük majd el", magyarázta el röviden és pragmatikusan Szilágyi Éva igazgatónő, hogy mire fordítják az immár harmadik alkalommal megszervezett jótékonysági esten összegyűlő összeget.

„Örülök, hogy itt lehetünk együtt mi, akik egy nemzethez és egy valláshoz tartozunk és ugyanaz a cél vezérel bennünket", fogalmazott köszöntőjében Nagy Sándor esperes, majd felelevenítette a három évvel ezelőtti első, valamint a mostani jótékonysági est előtti közös félelmeket: vajon lesz-e mivel megvendégelni az adakozókat és vajon eljönnek-e harmadszor is segíteni. „A válasz pedig Isten kegyelméből mindig igen volt", mondta.

Az esperes után Mészáros Amanda szavalt, majd Szilágyi Éva köszöntötte az egybegyűlteket, soraikban Kereskényi Gábor parlamenti képviselőt. Őt aranyos lendülettel és lelkesedéssel követték az előkészítősök, akik egy árnyjátékot mutattak be. A folytatásban Kiss Bálint, Loga Szilárd, Berei Edina és Kánya Réka adtak elő egy-egy verset profikat megszégyenítő átéléssel, ami tehetségük mellett Pándi Beáta, Mekker Melinda és Lovász Erzsébet tanárnők dicsérete is.

Az est során fellépett aztán a tanárokból álló kórus, két második osztályos legényke dán népmesét adott elő, VII. osztályos lányok népdalokat énekeltek. Pop Titusz pedig egy Ady-verset szavalt.

Végezetül a IX-XI-esek egy balladisztikus életképpel rukkoltak elő, amelyben egyszerre volt jelen az ének, a dráma és a misztikus hangulatot gerjesztő árnyjáték. Zárásként pedig Ilonczai Zsombor diákokból álló tánccsoportja mutatta meg tudását.

Az est azonban ezzel még nem ért véget, hisz a tornateremben vacsora, élőzene és buli várta a résztvevőket.

FRISSÍTVE: A jótékonysági esten 15 300 lej gyűlt össze az adományokból.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: