2017-05-05 15:07:38• hírek • Kocsis Zoltán

Református Egység Fesztivál – visszatérés Istenhez a hit és a közösség erejével

Több ezer reformátust várnak május 20-án Nagyváradra a világ minden pontjáról – Szatmár megyéből mintegy ezer embert. Ekkor ünnepli ugyanis az egység napját a református egyház, ráadásul mindezt a reformáció emlékévének keretein belül.

Félezer éve, 1517-ben vált ki a katolikus egyházból a Luther Márton által megreformált egyház. Mi több, ötven évvel később szakadt el a lutheri evangélikus egyházból a Kálvin János-féle református egyház, így a 2017-es esztendő kétszeresen fontos, emelte ki Szatmárnémetiben tartott sajtótájékoztatóján Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke. Mindez ráadásul egybeesik a 2009-ben Debrecenben elindult Egység Napja ünnepségsorozattal, amelynek idén a Királyhágómellék ad otthont – így május 20-án, szombaton mintegy 4-5000 embert várnak a nagyváradi várba, a Református Egység Fesztiválra. Ott lesz mind a tíz kárpát-medencei református püspök, ők mindannyian közösen celebrálják majd az esemény nyitányaként szolgáló liturgiát. De várnak reformátusokat a világ minden tájáról – a szatmári, a nagykárolyi és a nagybányai egyházkerületben (utóbbihoz tartozik az Avas vidéke) mintegy négyszázan regisztráltak már az utazásra. Egyházkerületenként.

Sajtótájékoztatóján Csűry érdekes párhuzamot vont Luther kora és napjaink között. A XVI. század eleje a humanizmus és a reneszánsz kora is volt. „Minden pozitív hozadékával együtt a humanizmus az egyén mindenekfelettiségét hirdette. Isten fölé helyezte tehát az egyént. Ötszáz évvel később ugyanez a helyzet: az ember azt gondolja, hogy Isten fölött a helye. Közben erkölcsi normák vesznek el, értékek veszítik el fontosságukat. Keressük a boldogságot és nem értjük meg, hogy azt csakis Istenen keresztül érhetjük el. Ha visszatalálnánk Istenhez, akkor nem lenne nemzeti problémánk, nem kellene féltenünk világunk jövőjét”, fogalmazott a püspök.

„Nem önmagunkért gyűlünk majd össze Nagyváradon, hanem hogy együtt dicsőítsük Istent és hogy érezzük a közösség támogató, megerősítő erejét. Hogy felmutassuk közös hitbéli erőnket”, jelentette ki Király Lajos szatmári esperes.

Az hit és az egység megtartó erejéről beszélt Tolnai István, a nagykárolyi egyházmegye és Gellén Sándor, a nagybányai egyházmegye esperese is. „Mutassuk meg, hogy a protestáns értékekkel jobbá tudjuk tenni a világot”, buzdított előbbi.

Az egység fontosságáról beszélt Forró László egyházkerületi főjegyző is, aki az Egység Fesztivál „rétegspecifikus” programját ismertette. A legkisebbeket kézműves- és játékfoglalkozások várják, a két egyesület közül az egyik pont a szatmárnémeti Aranykapu Egyesület. Az ifjakra színházi előadások és koncertek várnak, fellép például az Élő Kövek és az Új Szövetség együttes is. A nőszövetségi tagok, nők pódiumbeszélgetéseken vehetnek részt, a tudomány iránt érdeklődők pedig megismerhetik a kilenc partiumi egyházkerület megalakulásának történetét, amely mostanáig meglehetősen kevéssé feldolgozott területnek számított. Koncertezik Dévai Nagy Kamilla, az esemény egyik csúcspontja pedig a Bánk bán operakoncert lesz – a Csokonai színház előadását a Debreceni Polgármesteri Hivatal finanszírozása teszi lehetővé. 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: