2017-07-26 16:33:39• hírek • refszatmar.ro

Reformálj! – Elkezdődött a nyolcadik Csillagpont

Mintegy négyezer regisztrálóval kezdetét vette a nyolcadik Csillagpont Ifjúsági Találkozó, melyre Szatmárról is érkeztek ifjak. Mi más is lehetne a találkozó központi témája, mint a reformáció, a fiatalok nyelvén.

Kedden délelőtt ombodi, erdődi, láncosi és németi fiatalok indultak el, hogy megérkezzenek Debrecenbe a Böszörményi úti Campusba és válasszanak a több mint kétszáz érdekesebbnél érdekesebb program közül.

Este 19 órakor Fekete Károly, a házigazda Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke köszöntötte a Csillagpont résztvevőit. Kifejezte örömét, hogy több mint egy évtized után, a reformáció jubileumi évében újra Debrecen adhat otthont a református ifjúsági találkozónak. Az egybegyűltek elé tárta a líciumfa legendáját, rámutatva Isten teremtő erejére, aki a gyenge vesszőből fát formált.

Különleges szabadtéri istentisztelet nyitotta meg az alkalomsorozatot, melyen szó szerint „testet öltött” Jeremiás próféta fazekasmesterről szóló története. Szolgált Bella Violetta igehirdető és Káldi Károly fazekasmester.

Az alkotónak fontos, hogy mi jön ki a keze alól. Ami az Ő nevét viseli, nem lehet selejt, rossz vagy alkalmatlan a céljára. „Jézus Krisztus keresztje a legnagyobb reformáció, ever.” – mondta az igehirdető, majd bevezette a formálódás-tudatosság fogalmát a fiatalok szótárába. Arra kérte a hallgatóságot, hogy tárják ki magukat az Istennek, a Csillagpont napjaiban és később is. „Érezd Isten formáló kezét, simogató szeretetét, figyelj arra, mit formál benned, veled, általad, simulj bele akaratába. Így készülj a következő pár napra, a találkozásokra, beszélgetésekre, figyelemmel arra, hogyan formálnak az itteni élmények, mert itt vagyunk mind a korongon ” – adta útravalóul a fiataloknak Violetta. Az első este többek között Margaret Island és Andelic Jonathán koncerttel folytatódott.

Egyébként több szatmári nemcsak résztvevőként, hanem a szolgálattevőként is hozzátesz a Csillagpont programdömpingjéhez. A SZIKE Láthatatlan Színházzal, a Bízz Band pedig dicsőítéssel szolgál, és vannak, akik önkéntesként tevékenykednek az ifjakat lelkileg feltöltő napokon.

Az eseményről fényképeket ITT találsz!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: