2016-03-21 10:56:12• hírek • MTI

Reese Witherspoon 40 éves

Reese Witherspoon Oscar-díjas amerikai színésznő március 22-én lesz negyvenéves. Ünneplésre nem sok ideje marad: egyszerre két filmet forgat, producerként is dolgozik, piacra dobta önálló márkáját, mindemellett három gyermek anyukája. MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga:

Laura Jeanne Reese Witherspoon New Orleansban született. Élete első négy évét a németországi Wiesbadenben töltötte, ahol katonai sebész apja szolgált, s a Tennessee állambeli Nashville-ben nőtt fel. Hétéves korától gyerekmodellként foglalkoztatták, majd helyi tévéreklámokban szerepelt, tizenegy évesen tehetségkutató versenyt nyert. Ma is büszke "déli neveltetésére", mert megtanították az udvariasságra, a felelősségteljes viselkedésre, arra, hogy tisztelje a családot, a hagyományokat, mások érzéseit, és a szívébe vésték, hogy soha nem veheti természetesnek sikereit.

Első főszerepét meghallgatások után tizennégy évesen kapta a Holdember című romantikus drámában, amelynek hősnője először lesz szerelmes a tizenhét éves szomszéd fiúba. Debütálását komoly elismerés övezte, egy filmkritikus a fiatal szerelmesek között elcsattanó csókot egyenesen a filmtörténelem egyik legtökéletesebb jelenetének nevezte. A siker után a Diane Keaton rendezésében készült Vadvirágok című TV-filmben mutathatta meg tehetségét. A középiskola után felvették a Stanford Egyetem angol szakára, de csak egy évet végzett el, mert folyamatosan kopogtattak ajtaján a filmszerepekkel. 1996-ban a Rettegés című moziban - csakúgy, mint a valóságban - Mark Wahlberg partnere volt, majd a Pokolsztráda következett Kiefer Sutherlanddel, 1999-ben a Kegyetlen játékokban Ryan Phillippe oldalán szerepelt. Igazán a 2001-es Doktor Szöszi című vígjátékkal futott be, Elle Woods, a gimi legszőkébb és legcserfesebb bombázójának szerepéért 2002-ben Golden Globe-díjra jelölték. A film ára bőségesen megtérült, a színésznőt komikaként skatulyázták be: következő romantikus vígjátéka, a Mindenütt nő csaknem 140 millió dollárt hozott a producerek konyhájára.

Karrierje eddigi legnagyobb elismerését, a Golden Globe- és az Oscar-díjat 2005-ben vehette át June Carter megformálásért a Johnny Cash életéről készült A nyughatatlan című filmben. "Nem volt kérdés, hogy elvállalom-e a szerepet, hiszen Nashville-ben nőttem fel, a játszótéren country dalokat énekeltem, és mindenkinek azt mondtam, én leszek a következő Dolly Parton" - nyilatkozta. Érdekesség, hogy a filmben a dalokat a fekete ruhás countryzenészt alakító Joaquin Phoenix és Wiherspoon maguk énekelték.

Witherspoon 2007-ben a legjobban kereső filmsztár volt, aki 15-20 millió dollárt is elkérhetett egy szerepért, képe megjelent a Harper's Bazaar és Elle címlapján, s a People magazin beválasztotta a száz legszebb ember közé. 2008-ban Vince Vaughnnal együtt komédiáztak a Négy karácsony című filmben, a két színész olyan jól egymásra hangolódott, hogy számtalan humoros improvizációjuk született a forgatás során. 2011-ben készült el a Vizet az elefántnak című dráma Sara Gruen regényéből, amelyben Christoph Waltz volt a partnere.

A kritika 2014-ben ismét felsőfokban méltatta alakítását a Vadon című filmben, amelyben saját bevallása szerint élete legnehezebb szerepét játszotta el. Witherspoon két évvel korábban szerezte meg Cheryl Strayed könyvének jogait: a film hőse egy fiatal nő, akinek élete összeomlóban van, s ő hosszú és magányos útra indul, hogy felfedezze önmagát. Minden tapasztalat nélkül több mint 1500 kilométert gyalogol az Egyesült Államok csendes-óceáni partján a dél-kaliforniai Mojave sivatagtól a Sierra Nevada hegyein át Oregonig, hóban és forróságban, s végül megtalálja lelki békéjét. A fizikailag is elismerésre méltó teljesítményt nyújtó Witherspoont nem véletlenül jelölték Oscar-díjra és Golden Globe-díjra.



A színésznő 2006-ban, hét év házasság után vált el Ryan Phillippe-től, akitől két gyermeke született. A következő évben rövid románc szövődött közte és Jake Gyllenhaal között a Kiadatás című film forgatásán. 2010-ben férjhez ment Jim Toth művészügynökhöz, 2012-ben megszületett harmadik gyermeke.

Witherspoon az üzleti életben is kiválóan tájékozódik. Producerként jegyzi például a Ben Affleck és Rosamund Pike főszereplésével készült Holtodiglan című bombasikerű filmet. 2015-ben életmódmárkát indított Draper James elnevezéssel, online boltja női ruhákat, kiegészítőket, irodaszereket és lakásdekorációs cikkeket kínál. Továbbra is folyamatosan bombázzák szerepekkel, évekkel előre be van táblázva, a hazai nézők legutóbb a Csábítunk és védünk című vígjátékban láthatták Sofia Vergarával.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: