2014-01-09 17:21:00• hírek • Kocsis Zoltán

Eredménytelen volt a tiltakozás, megemelték a piaci árakat

Több tíz piaci árus lepte el csütörtök délután a termet, ahol a Szatmárnémeti Városi Tanács a város piacain érvényben lévő bérleti díjak emeléséről döntött. Tiltakozásuk eredménytelen maradt, a testület egyetlen tartózkodás mellett megszavazta az átlagosan 60%-os emelést. Amellyel országszerte még mindig Szatmárnémeti piacai a legolcsóbbak - mondják az illetékesek.

A csütörtöki rendkívüli tanácsülésnek egyetlen fontos pontja volt, amely a piaci bérleti díjak árának emelését érintette. A testület egyetlen tartózkodás mellett villámgyorsan el is fogadta a határozatot, beleértve Maskulik Csaba és a jogi bizottság módosításait. Utóbbi az egyszerűség kedvéért néhány összeget „megszabadított" a tizedes vesszőtől és a baniktól, míg az RMDSZ-frakció elnöke azt kérte, foglaltassék bele a határozatba, hogy az emelés következtében fellépő bevételt csakis a piacok modernizálására használhatják.

Mindez azonban egyáltalán nem vigasztalta az elsősorban Szamos-piaci árusokat, akik az ülés végén hangot is adtak elégedetlenségüknek. Volt aki a piacok gyatra állapotát emlegette, mások viszont elutasították a modernizálást, amennyiben ennek a bérleti díj emelése a feltétele. Szintén mások azért háborogtak, mert nem értesítették őket arról, hogy a témában közvita is volt a polgármesteri hivatalban.

„A piaci illetékeket 2008 óta nem emelte meg a város. Azzal mindenki egyet ért, hogy a piacokat modernizálni kell, ehhez viszont pénzre van szükség. Két lehetőségünk volt: vagy megemeljük az ingatlanadót és egyéb illetékeket és akkor Szatmárnémeti valamennyi lakosának fizetnie kellene, vagy pedig megemeljük a béreket. Utóbbiak mellett döntöttünk", próbálta megnyugtatni a kedélyeket Dorel Coica polgármester.

Az emelés ellenére is Szatmárnémeti a legolcsóbb

Cristian Bozai Voda, a piacokat felügyelő közterület-fenntartó szolgálat igazgatója elmondta, átlagosan 60%-kal emelkednek meg a bérleti díjak. Van viszont ahol kétszer annyit kell majd fizetniük az árusoknak. Mindez drasztikus lépésnek tűnik, amennyiben viszont figyelembe vesszük, hogy ebben az esetben 1,5 lejről 3 lejre emelkedik az egy négyzetméter napi díja az ócskapiacon, mindjárt árnyaltabb a kép. Az élelmiszerpiacokon 1,4 lejről 2,5 lejre emelkedik a napi díj. A cégek számára a havi bérlet 105,12 lejről 150 lejre nőtt. Összehasonlításképpen egy négyzetméternyi terület bérleti díja magánszemélyeknek Nagybányán és Nagyszebenben 5, Jászvásáron, Marosvásárhelyen és Nagyváradon pedig 7 lejbe kerül.

Maskulik Csaba kikérte a közterület-fenntartó szolgálat piacgazdálkodási részlegének 2013-as kimutatásait. Abból kiderült, hogy a tavalyi esztendőben 1,7 millió lej volt a bevételük és 1,92 millió lej a kiadásuk. Ebből 215.000 lejt fordítottak a tejcsarnokok modernizálására - mondhatni tehát, hogy az éves tevékenységük nagyjából nullszaldós. Ezt támasztja alá az azt megelőző évek mérlege is. A 2013-as beruházásokat is csak az tette lehetővé, hogy 2011-ben 138.000 ezer lejt meg tudtak takarítani. Ami a kiadásokat illeti, a tavalyi esztendőben 272.000 lejbe került az áram, víz és gázszámla, 533.000 lejbe pedig a takarítás és a szemétszállítás.

A fenti adatokból is kiderül, ilyen összegek mellett beruházásokra nem igen maradt pénzt. Az illetékesek számításai szerint az emelésnek köszönhetően évente 1,065 millió lejjel emelkedik majd a bevételük is. Ezt pedig, a tanácsi határozat szerint, csakis a felújításokra, beruházásokra lehet fordítani.

Kereskényi: senki nem a pártját képviseli

A tanácsülésen részt vett Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, Adrian Stef és Mircea Govor, a Szatmár Megyei Tanács elnöke és alelnöke. Stef és Govor az utóbbi napok vitáit követően a megyei tanács további támogatásáról biztosította a polgármesteri hivatalt, míg Kereskényi arra hívta fel a figyelmet, hogy a polgármester és a tanácstagok nem a politikai pártjaikat, hanem a szatmárnémeti lakosokat képviselik a tanácsban és az ő érdekeiket kell védeniük.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: