2009-10-19 09:42:22• hírek • Szatmár.ro

Adorján: ravatalozót avattak

A sárközújlaki önkormányzat által építtetett létesítmény avatási-szentelési ünnepségét református lelkipásztor igehirdetése nyitotta.

A lelkész arról beszélt, hogy minden remény szerint nem csupán a közös fájdalom és gyász helye lesz a ravatalozó, hanem az elmúlás tényébe való krisztusi belenyugvás helye is. Baumann István római-katolikus plébános azt hangsúlyozta ki, hogy sajnos a mai egyházak számára egyre nagyobb szerepet kapnak a ravatalozók - lassan nálunk is divatba jön, hogy nem keresztelik meg az újszülötteket, a templomi esküvők által szentesített házastársi viszonyt pedig már nagyrészt fel is váltotta az élettársi együttélés.

Kudla György görög-katolikus parókus szentelte meg az új építmény falait az ökumenikus ünnepi rendezvény végén, majd Sebesi János, a város polgármestere intézett pár szót az egybegyűltekhez, külön köszöntve a megyei RMDSZ jelen lévő tisztségviselőit, Csehi Árpád Szabolcs elnököt és Erdei D. István parlamenti képviselőt, köszönetet mondva Tarr László kivitelezőnek a gyors és pontos munkáért. A meghívottak szeretetvendégségen vehettek részt.


Besenyődi Attila igehírdetése nyitotta az ünnepséget
Besenyődi Attila igehirdetése nyitotta az ünnepséget


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: