2010-10-25 18:28:52• hírek • Szatmar.ro

Rászorulókat segít a Kiwanis

Húsz éves a szatmárnémeti Kiwanis Klub. A napokban iktatják be az új soros elnököt, Baranyai Attilát. A jelenlegi alelnököt a szervezetről kérdeztük.

- Mi is pontosan a Kiwanis Klub és hogyan jött létre Szatmárnémetiben?

- Klubunk egy emberbaráti szervezet, amely Romániában elsőként jött létre húsz évvel ezelőtt. A világon hozzávetőleg 8 000 hasonló klub létezik, amely fő célként a bajba jutott gyerekek megsegítését, illetve az arra érdemesek díjazását tűzte ki. A mienk is egy ilyen nemzetközi szervezetnek a része.

- Miben áll a rászoruló gyerekek segítése a Kiwanis Klubnál?

- A rászorulót nem konkrétan a szegényekre értem, hanem minden gyereknek igyekszünk segítséget nyújtani, aki bármilyen problémával küszködik. Többször támogattuk például a Szent Rita Egyesület, amely délutáni iskolát működtet olyan 1-8 osztályos gyerekek számára, akik nehezebb családi körülmények között élnek, és a szülőknek nem áll módjukban a gyerekekkel együtt tanulni. Az ide járó körülbelül 70 gyerek itt ebédet is kap, így rájuk fér a segítség.
Áprilisban a PAX Egyesületnek is eljuttattunk egy pénzadományt egy beteg gyerek kezelésére. A down kóros gyerekeknek szervezett Speciális Olimpiát is évről-évre támogatjuk. Az egyik klubtagunk jóvoltából egy félárva egyetemista kapott egy évre 1200 lejt, hogy segítsük tanulmányainak elvégzésében.

- Arról már korábban beszámolt portálunk, hogy a kolontári iszapáradat károsultjait tisztító-és fertőtlenítőszerekkel segítették. Ha jól tudom, ezen kívül magyarországi árvízkárosultakat is támogattak...

- Igen, kb. 1000 euró értékű tisztítószer adományt adtunk át Felsőzsolcán és Sárospatakon az árvízkárosultaknak a nyár folyamán.

- A Kiwanis nemcsak támogat, hanem díjaz is.

- Valóban, a kiváló eredményt elért iskolás gyerekeket támogatjuk különböző formában, hogy ezáltal is ösztönözzük a tovább haladásra. Tavaly júniusban a legjobb líceumi végzősöknek úgy segítettünk, hogy diákonként 500 lejt adtunk az egyetemre való beiratkozásra, összesen 2500 lej értékben. Idén 500-500 lejt ajánlottunk fel a Kölcsey Ferenc, a Református, illetve a Hám János iskoláknak, hogy a kitűnő tanulóknak ebből díjakat vásároljanak.

A Kiwanis Egyesület tavaly 18.100 lej értékben támogatott szociális jellegű tevékenységeket, amellyel számos személy életét tette szebbé és elviselhetőbbé.


A rászorulóknak adományoz a Kiwanis
A rászorulóknak adományoz a Kiwanis


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: