2010-10-28 22:33:38• hírek • Kocsis Zoltán

Eljött végre az ő napjuk

A labdarúgó Román Kupa nyolcaddöntőinek első hat meccsén egyaránt az otthon játszó együttes tudott a következő körbe lépni - a papírformának megfelelően. Csütörtökön azonban a papírforma két vendégsikert ígért és ezt a csapatok be is tartották a négy élvonalbeli gárdát a pályára szólító játéknapon.

Szeptember közepén a bajnokságban a Pandurii nem kis meglepetésre 3-1-re legyőzte a szomszédvár csapatát, a Craiovát. Talán ez volt az egyik oka annak, hogy a vendégek szinte a legjobb összeállításukban léptek pályára Targu Jiuban. Ez a tény az első fél órában azonban csak a meddő mezőfölényben mutatkozott meg, az első nagy helyzet ugyanis a hazaiaké volt, de Matei bombáját Lung bravúrral védte. Néhány perccel később kollégáján, Mingotén volt a sor, hogy bravúrokat produkáljon és ő rövid idő alatt védte Gargorov, Piturca és Wobay lövéseit. A 33. percben azonban már ő maga is tehetetlennek bizonyult: a védők röviden szabadítottak fel, Wobay pedig megszerezte a vezetést. A szünet után állandósult a Craiova fölénye, minek következtében Prepelita előbb megduplázta csapata előnyét, majd ugyanő, Costea és Wobay még elherdált egy-két ígéretes lehetőséget. Érdekesség, hogy ezzel a Craiova lett első, amely idegenbeli meccs után jutott be a legjobb nyolc csapat közé.

A nyolcaddöntőket az etap rangadója zárta, amely találkozón a bajnokságban tizenegyedik Astra a második Rapidot fogadta. Érdekesség, hogy a bukarestiek az előző körben Ploiesti másik csapatát, a Petrolult búcsúztatták egy 5-0-ás győzelemmel. Azt sejteni lehetett, hogy az Astra komolyabb ellenállást tanúsít majd, de arra talán senki sem számított, hogy az egész első félidőben nem lesz egyetlen igazán nagy helyzet sem. Bár a játékrész nagy részében a vendégek játszottak némileg fölényben, a próbálkozásaikat a remekül futballozó Goian még azelőtt megállította, hogy azok igazán veszélyesek lehettek volna, míg a hazaiak csak távolról próbálkoztak. A második félidőt ugyanazon dolgok jellemezték: enyhe Rapid-fölény, nagy küzdelem, sok hiba, kevés helyzet. A 60. percben Miron védte Frunza közeli lövését, majd a 93. minutumban Cassio fejelhette volna tovább a Rapidot, de bólintása erőtlen és pontatlan volt.

A jég aztán a hosszabbítások harmadik percében tört meg, amikor Herea löketét Miron csak kiütni tudta, Frunza (fotó) ismétlése pedig előnyhöz juttatta a Rapidot. Ezután kicsit beszorultak a vasutasok, majd ismét átvették az irányítást, a 111. percben aztán gyors kontra végén Frunza eldöntötte a mérkőzés és a továbbjutás kérdését.

Eredmények:
Pandurii - Craiova 0-2
gólok: Wobay (33.), Prepelita (54.)

Astra - Rapid 0-0, hosszabbítás után 0-2
gólok: Frunza (93., 111.)

Korábbi eredmények:
Beszterce - Urziceni 1-0
gól: Bruno Moraes (67.)

Kolozsvári CFR - Marosvásárhely 2-0
gólok: Bjelanovic (32.), Sforzini (88.)

Steaua - Sportul Studentesc 1-1, büntetőkkel 4-1
gólok: Latovljevici (72.) illetve Balan (18.)

Brassó
- Kolozsvári Universitatea 2-1
gólok: Chipciu (4.), Badea (87), illetve Lemnaru (52.)

Temesvár - Szebeni Vointa 1-1, tizenegyesekkel 4-3
gólok: Goga (12.), illetve Bunea (88.)

Dinamo - ALRO Slatina 3-1
gólok: Niculae (3.), Alexe (7.), Andrei Cristea (36.), illetve Barsan (37.)

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: