2019-03-29 06:23:56• hírek • közlemény

Rangos színházi elismerésben részesült Kulcsár Edit

A színház világnapján, március 27-én tüntették ki a Hevesi Sándor-díjjal Kulcsár Editet, a Harag György Társulat egykori dramaturgját és irodalmi titkárát, aki jelenleg a budapesti Nemzeti Színházban dolgozik ugyanezen feladatkörökben.

A Hevesi Sándor-díjat 1998-ban alapították. Az elismerést minden évben annak a három művésznek, kultúraközvetítő, társulatvezető szakembernek adják át, akik sokat tettek a magyar színház nemzetközi elismertetéséért, megismertetéséért. A díjat szakmai szervezetek, színházak javaslata alapján az Emberi Erőforrások Minisztériumának és a Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának képviselőiből álló kuratórium ítéli oda. Idén Kulcsár Edit mellett Angelus Iván táncos, táncpedagógus, koreográfus és Szabó K. István rendező részesült ebben az elismerésben.


Kulcsár Edit Szatmárnémetiben született 1963. január 3-án. 1986-ban végzett a Temesvári Műszaki Egyetemen, építészmérnök szakon. Már Temesváron kapcsolatba kerül a színházzal, a Bocsárdi László által vezetett egyetemi színpad révén. 1982-ben önálló műsort mutat be Szilágyi Domokos és Hervay Gizella verseiből. 1986-1989 a Figura Kísérleti Színház tagja (ekkor még színészként). 1992-ig mérnökként tevékenykedik, majd az Északi Színház dramaturgja és irodalmi titkára lesz. 1996-ban elvégzi a BBTE teatrológia szakát. Dramaturgiai munkái: Držić: Dundo Maroje (1995.), Caragiale: Zűrzavaros éjszaka (1996.), Baum: Óz, a nagy varázsló (1997.), Sartre: Zárt tárgyalás (1997.), Tamkó - Novák: A mesélő kert (1997.), M. Ende: A pokoli puncs-pancs (1999.), Györgyike, drága gyermek (2004.), Belső hangok (2005.), Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (2005.), A Senák (2005.), Félnótás kabaré (2005.). Időközben (2000-ben) kulturális menedzseri képesítést is szerez az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 2003. és 2004. között a budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Kortárs Dráma Csoportjában a határon túli magyar színházak referense. Miután rövid ideig szabadúszóként dolgozik, 2007 márciusától a debreceni Csokonai Színház pályázati felelőse, majd 2008 januárjától művészeti főtitkára lesz. A 2013/2014-es évadtól a budapesti Nemzeti Színház dramaturgja. Állandó színházi tevékenysége mellett folyamatosan vállal más kulturális menedzseri és szervezői feladatokat is, és lelkes támogatója a műkedvelő színjátszó törekvéseknek, elsősorban Szatmár és Szilágy megyében (többek között a szilágycsehi diákszínjátszó mozgalomból kinőtt Partiumi Diákszínjátszó Fesztivál létrejötténél is bábáskodott). Írásokat, recenziókat közölt a Látó, az Erdélyi Napló, a Helikon, a Szamoshát című lapokban.


A Harag György Társulat ezúton is szívből gratulál a díjhoz.

 
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: