2020-03-16 12:26:20• hírek • közlemény

Rangos kitüntetés Tóth-Páll Miklósnak

Magyarország köztársasági elnöke a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából, a miniszterelnök előterjesztésére kitüntetéseket adományozott. A kitüntetettek listája a Magyar Közlönyben jelent meg vasárnap.

A Magyar Közlöny 2020-as évi 44. számában megjelent információk szerint a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozatának kitüntetésében részesült Tóth-Páll Miklós színész és rendező, az Ady Endre Társaság alapítója és elnöke, a Harag György Társulat örökös tagja. A kitüntetést az indoklás szerint a magyar kultúra szolgálatában határon innen és túl végzett művelődésszervezői tevékenységéért, különösen az Egycsillagú égbolt – A Magyar Kultúra Hete című programsorozat megszervezésében vállalt szerepe elismeréseként kapja.


Tóth-Páll Miklós Marosvásárhelyen született, 1944-ben. Szakmai tanulmányait ugyanitt, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben végezte 1964 és 1968 között. 1968-ban szerződött a Szatmárnémeti Északi Színházhoz. 2010-es nyugdíjazásáig a Harag György Társulat tagja, majd továbbra is aktív, örökös tagja lett.


Karrierje során megkapta mások mellett a Harag György Emlékdíjat, a Nádai István Emlékdíjat, A Szatmár Megyei Tanács Kiválósági díját, a Szatmár Megyei RMDSZ pedig 2009-ben adott át neki elismerő oklevelet a Magyar közösségért végzett munkájáért. Megkapta az EMKE Bánffy Miklós-díját és az RMDSZ Ezüstfenyő és Ezüst Tulipán díját.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: