2011-10-27 17:17:51• hírek • Kocsis Zoltán

Rákóczi szobor lett a Mihály Vitéz szoborból

Több új mellszoborral bővül a közeljövőben Szatmárnémeti közterületeinek képe, miután a Városi Tanács csütörtöki ülésén jóváhagyták II. Rákóczi Ferenc és Avram Iancu szobrának felállítását.

Főleg a II. Rákóczi Ferenc egykori erdélyi fejedelemnek emléket állító mellszobor megvalósítása jelent igazi fegyvertényt, mivel egy, az 1990-as évekből származó határozat szerint a Láncos-templom mögötti kis téren Mihály Vitéz szobra kellene álljon.

A Szatmárnémeti RMDSZ, a Láncos Templom Egyházközsége és az Indentitás Alapítvány kezdeményezésének köszönhetően azonban végül annak a személyiségnek a szobra kerül oda, aki ténylegesen is kapcsolódik a városhoz: a Rákócziak palotája a Kálvin tér szomszédságában, a mostani 1-es számú posta helyén állt hajdanán.

Az egykori erdélyi fejedelemnek a mellszobra a Láncos templom mögé kerül majd, a megvalósítás valamennyi költségét pedig Szatmárnémeti törvényei alapján a kezdeményezők fedezik. A Városi Tanács egy korábbi határozata alapján ugyanis tilos bármiféle szobor vagy műemlék közpénzből való építtetése.

Ennek megfelelően az Avram Iancu szobrot sem a város pénzéből állítják fel, hanem minden költséget a kezdeményező, azaz az Avram Iancu Kulturális-Hazafias Társaság (Societatea Cultural-Patriotice Avram Iancu) fedez. A mellszobrot a Szamos bevásárlóközpont melletti kis parkba, a Corneliu Coposu szobor egykori helyére helyezik majd ki.

Egy harmadik jelentős történelmi személyiségnek is emléket állítanak Szatmárnémetiben a közeljövőben, ám ehhez nem volt szükség a Városi Tanács jóváhagyására. A Határrendőrség Golescu híd melletti központjának területére kerül majd az egykori moldvai fejedelem, Stefan cel Mare mellszobra.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: