2019-04-10 05:20:08• hírek • Blikk.hu

Rákkal diagnosztizálták a csinos tévést – Mádai Vivien most először beszélt a betegségéről

A közismert műsorvezető, Mádai Vivien az Instagram-oldalán tett közzé egy hosszabb lélegzetvételű bejegyzést, amiben először beszél őszintén arról, hogy néhány hónapja melanomával diagnosztizálták, ami gyakorlatilag a bőrrák egyik formája.

„Közeledve a születésnapomhoz *hashtagkapuzárásipánik jeligére átlövettem a jobb fülcimpám 3 helyen, majdnem lefoglaltam egy siklórepülést, és egy zöld ombrén is erősen gondolkodtam, de azzal nem számoltam, hogy 30 éves korom előtt pár hónappal melanomával is diagnosztizálnak. Szándékosan nem írom le a rák szót, mert egyszerűen nem megy. Amikor kiderült, annyira távolinak és megfoghatatlannak tűnt, hogy fel sem fogtam, tulajdonképpen mi is ez. Pedig pontosan jól tudtam a jelentését, kialakulásának okát és a túlélés esélyeit.” Vivien a posztjában mindenkit igyekezett megnyugtatni, ugyanis esetében még időben vették észre, hogy baj van, így a betegség sikeresen gyógyítható volt.

„A melanóma fő rizikófaktor nem az elsődleges daganat, hanem a belőle igen agresszíven terjedő áttétek. Éveken át növekszik a testünkön, majd hónapok alatt végez velünk. Minden egy anyajeggyel kezdődött és ért is véget. Előre megyek a történetben... Mert szerencsém volt, őrült nagy szerencsém. Több vizsgálat és pár hét álmatlan éjszaka után kiderült, hogy időben vették észre, még nem adott áttétet, így 2 műtéttel és további ellenőrzésekkel 'megúsztam'. Teljesen őszintén? Nem csodálkozom. Voltam annyira felelőtlen, hogy fiatalabb koromban megfelelő fényvédelem nélkül napoztam, eszetlenül szoláriumoztam, tettem meg mindent az idáig vezető útért. És meg is lett az eredménye.” A csinos tévés posztjával a gyakori ellenőrzés fontosságára igyekszik felhívni a figyelmet, hihetetlen szerencséjével arra próbál mindenkit sarkallni, hogy ne hanyagolja el a testét.

"Ugrálhatnék most virágfal előtt 30-as számokat formázó arany lufikkal, de ehelyett inkább arra kérlek Titeket, hogy ha van lehetőségetek – márpedig van –, menjetek el egy kontrollra, nézessétek meg a bőrötöket, váljon ez egy rendszeresen rutinná” – írta a posztjában Vivien.

Ehhez hasonló, érdekes sztársztorikért kattintson a Blikk.hu oldalára!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: