2018-02-24 06:29:31• hírek • Közlemény

Rajzversenyben hirdettek eredményt

Szent Lukács a keresztény hagyomány szerint a harmadik evangélium és az Apostolok cselekedetei című kanonikus bibliai könyv írója.

Fennmaradt róla, hogy kedvelte a festészetet, a képfaragást és a szónoklatot. Ezért is választotta három éve az Egyházmegyei Főtanfelügyelőség az akkor indult rajzversenye névadójának. Az idei, negyedik alkalommal már a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség jóváhagyásával is rendezték, célja pedig változatlanul az volt, hogy a gyerekek, fiatalok számára elmélyítsék a bibliai üzeneteket. Most arra kérték a versenyen indulókat, hogy a nagyböjt okán valamely keresztúti stációt rajzolják/fessék meg.


Bár a versenyt január 27-én tartották a szatmárnémeti Bălcescu-Petőfi Általános Iskolában és azzal párhuzamosan a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Teológiai Líceumban, eredményt a nagyszámú elkészült pályamű okán csak február 23-án hirdettek. Lepedus Ildikó és Varga Diana, az Aurel Pop Művészeti Líceum tanárai zsűrizésében, hat kategóriában az alábbi eredmények születtek:


Az előkészítős, első és második osztályosok kategóriájában első helyezést ért el Somogyi Noémi-Mária, a Kálmándi Általános Iskola második osztályos tanulója; második lett Schvarczkopf Tamás, az Aurel Popp Művészeti Líceum első osztályos tanulója; harmadik Budai Krisztina, a Kálmándi Általános Iskola második osztályos tanulója; dicséretben részesült Erdei Alexa, az Aurel Popp Művészeti Líceum első osztályos tanulója.



A harmadik-negyedik osztályosok között első helyre értékelték Strugurel Krisztina-Maját, a Bălcescu-Petőfi Általános Iskola harmadik osztályos tanulóját; másodikra Czier Rudolfot, a nagykárolyi 1-es számú Általános Iskola harmadik osztályos tanulóját; harmadik helyre  Kopeczky Biankát, a Bălcescu-Petőfi Általános Iskola harmadik osztályos tanulóját; dicséretben részesítették Gábor Abigélt, az Aurel Popp Művészeti Líceum harmadik osztályos tanulóját.


Az ötödikesek-hatodikosok csoportjában első lett Szabó Fanni, a Kalazanci Szent József Római Katolikus Teológiai Líceum hatodik osztályos diákja; második Láng Blanka, a nagykárolyi Elméleti Líceum hatodik osztályos tanulója; harmadik Háger Petra, az Avram Iancu Általános Iskola hatodik osztályos diákja; dicsérettel emelték ki Dimand Melániát, a Kálmándi Általános Iskola hatodik osztályos tanulóját.


A hetedik-nyolcadikosok kategóriájában első helyen végzett Milac Káren munkája, ő a Kalazanci Szent József Római Katolikus Teológiai Líceum hetedik osztályosa; második lett Pondea Nikoletta, a Kálmándi Általános Iskola hetedik osztályosának rajza; harmadik Vicsocsán Karolina, a nagykárolyi Vasile Lucaciu Általános Iskola nyolcadik osztályosának pályaműve.


A kilenc-tizenkettedikesek akvarellt és grafikát is benyújthattak, így esetükben két külön kategóriában hirdettek eredményt. Az akvarellben alkotók között első lett Bora Petra, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum kilencedik osztályos diákja; második pedig Nagy Kristóf, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium kilencedik osztályos tanulója.



A grafikát benyújtók között első helyezést ért el Fleisz Balázs, a Kalazanci Szent József Római Katolikus Teológiai Líceum kilencedik osztályos tanulója; második helyre értékelték Torner Tamara Dóra, a Kalazanci Szent József Római Katolikus Teológiai Líceum kilencedik osztályos diákjának grafikáját; harmadik helyen végzett Varga Csanád Bence, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum kilencedik osztályos diákja; dicséretben részesítették Boros Tímea Tündét, a Kalazanci Szent József Római Katolikus Teológiai Líceum tizenkettedik osztályos tanulóját.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: