2009-07-17 13:25:11• hírek • Szatmar.ro

UEFA-kupa-győztessel játszik a Temesvár

A román csapat a Sahtar Donyeckkel, a Debrecen lengyel vagy észt gárdával játszik.

Nyonban, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) székhelyén pénteken megtartották a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének a sorsolását, melyen kiderült, hogy a Temesvár a Sahtar Donyeckkel mérkőzhet meg. A Debrecen, amennyiben veszi a Kalmar jelentette akadály, a Wisla Krakkó-Levadia Tallinn páros győztesével játszhat. Mint utóbbi példából kiderül, a második selejtezőkör visszavágói még hátra vannak, ennek fényében meglepő a sorsolás időpontja.

A Bajnokok Ligája lebonyolítása az idén némileg megváltozott, a selejtezőre kényszerülő csapatok „két vágányon" haladnak tovább. Az UEFA-koeficienseket figyelembe vevő rangsorban a 12. helyezésnél lentebb található országok bajnokai csak egymás ellen vívnak meg öt kiadó helyért, míg a többiek, akik nem végeztek hazájuk pontvadászatának az élén, további öt helyért küzdhetnek.

 

A Temesvár a második helyen végzett a tavalyi pontvadászatban, így a „nem bajnokok" közé került besorolásra. A bánságiak folyamatosan azt hajtogatták, hogy a leginkább a Sahtar Donyecket szeretnék elkerülni, ám Fortuna másképp gondolta és Mircea Lucescu együttesét sodorta az útjukba.

Az utolsó UEFA-kupa győztese, némileg meglepő módon, azonban még soha nem tudott nyerni román gárda ellen. Sőt, eddig mindhárom meccsét elveszítette: 2003-ban 0-2 és 2-3 a Dinamo, 2005-ben 0-1 a Rapid ellen. Ez történelmi összecsapás volt, mivel a Sahtar kispadján Mircea Lucescu, a Rapidén fia, Razvan ült.

A bajnokok között természetesen érintett a Debrecen, amelynek előbb persze Svédországban meg kell védenie két gólos előnyét a Kalmarral szemben. Amennyiben ez sikerül, akkor a lengyel Wisla Krakkó és az észt Levadia Tallinn páros győztesével mérkőzhet meg. Az első meccsen, nem kis meglepetésre, az otthon játszó lengyeleknek csak az utolsó pillanatokban sikerült egyenlíteniük.

Említsük meg, hogy a „nem bajnokok" között a Juhász Rolandot foglalkoztató belga Anderlecht a török meglepetéscsapat Sivassportal találkozik.

Harmadik selejtező kör, július 28/29 és augusztus 4/5:
BAJNOKOK

Red Bull Salzburg (osztrák)/Bohemians Dublin (ír)- Pjunik Jereván (örmény)/Dinamo Zagreb (horvát)
Zrinjski Mostar(bosnyák)/Slovan Bratislava (szlovák)-Olympiakosz (görög)
FC Zürich (svájci)-WIT Georgia Tbiliszi (grúz)/NK Maribor (szlovén)
EB/Streymur (feröeri)/APOEL Nicosia (ciprusi)-Rhyl (walesi)/Partizan Beograd (szerb)
Inter Turku (finn)/Sheriff Tiraspol (moldovai)-Slavia Praha (cseh)
FH Hafnarfjördur (izlandi)/Aktobe (kazah)-Maccabi Haifa (izraeli)/Glentoran (északír)
Ekranas (litván)/FK Baki (azeri)-Levszki Szófia (bolgár)/Sant Juliá (andorrai)
Ventspils (lett)/Dudelange (luxemburgi)-Makedonija Gjorcse Petrov (macedón)/BATE Boriszov (fehérorosz)
Wisla Kraków (lengyel)/Levadia Tallinn (észt)-DVSC-TEVA (magyar)/Kalmar (svéd)
FC Köbenhavn (dán)/Mogren Budva (montenegrói)-FK Tirana (albán)/Stabaek (norvég)
NEM BAJNOKOK
Sahtar Doneck (ukrán)-FC Temesvár (román)
Sporting CP (portugál)-Twente (holland)
Celtic (skót)-Dinamo Moszkva (orosz)
Anderlecht (belga)-Sivasspor (török)
Sparta Praha (cseh)-Panathinaikosz (görög)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: