2009-07-29 23:18:05• hírek • Szatmar.ro

Bravúros temesvári döntetlen, nyert a Loki

A bánságiak Donyeckben értek el 2-2-t, a Debrecen Tallinnban nyert.

A labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében a román bajnoki ezüstérmes Temesvár és a magyar bajnok Debrecen egyaránt idegenben lépett pályára. A nehezebb dolga a bánságiaknak volt, mivel az UEFA-kupa győztesének, a Sahtar Donyeck az otthonában volt jelenésük, ahol végül bravúros döntetlen értek el. Ezzel szemben a hajdúságiak esélyesként nyerni tudtak az észt Levadia Tallinn otthonában.

Donyeckben elmaradt a mester és tanítványa közötti találkozó, hiszen szívműtéte után Mircea Lucescu még nem ülhetett le a hazaiak kispadjára. Ovidiu Sabau viszont próbálta meglepni korábbi mentorát, hisz a bal oldali védő posztjára a csatár Artiom Karamjant állította, az ő gyorsaságára bízva Srna hatástalanítását.

A Temesvár már a találkozó elején teljesen a kapuja elé húzódott, átadva a területet és ez a taktika úgy tűnt, működik, ugyanis a 18. percben egy kontra során Parks lódult meg jobb oldalon, középre adott labdáját pedig a középen érkező Bucur értékesítette, megszerezve a vezetést a vendégeknek.

A folytatásban a Sahtar hatalmas, de meddő mezőnyfölényben játszott, a gólhoz így a legközelebb a 31. percben, Srna szabadrúgása során álltak, ám Pantilimon nagyot védett.

 

A szünetben a hazaiak kettős cserét hajtottak végre, két védő helyett egy csatárt és egy másik védőt vetettek be. A húzás bejött, mivel Fernandinho helyzete és Adriano kapufája után a 64. percben a csereként beállt Gladkij közelről a hálóba bólintva kiegyenlített.

A Temesvár továbbra sem tett semmit a támadások érdekében, foggal-körömmel védekezett, ám a hazai helyzetek egymást értek: Jadson ismét eltalálta a kapufát, Fernandinho fejese alig ment mellé, Adriano bólintását Pantilimon tornászta fölé.

Aztán a 80. percben villám csapott a hazai szurkolók közé, ami örömmel töltötte el a vendégeket. Mindez egy személyben Bucur volt, aki villámgyorsan elviharzott a labdával, bohócot csinált Kucherből, majd ismét előnyhöz juttatta a román csapatot. Ám a bombameglepetés elmaradt, mivel öt perccel később Fernandinho 18 méteres csavarásával beállította a 2-2-es végeredményt.

A Temesvár középső védelme jól működött, a széleken viszont gondjaik akadtak, főleg Srnát tartották nehezen. A visszavágón többet kell támadniuk, a Sahtar braziljai ellen ikszre játszani kész öngyilkosság lenne.



Észtország legöregebb stadionjában nyert a Debrecen. fotó: dvsc.hu


Idegenben nyert a Debrecen

A magyar bajnok az előző körben elütötte az esélyesebbnek tartott svéd Kalmart, ezúttal pedig ismét északra, Észtországba vezetett az útja.

Bár a találkozó esélyesének a Debrecen számított, az első félidőben a hazaiak játszottak jobban és veszélyesebben, Nahk előbb a kapufát találta el, majd Polekszics kapus védte bravúrral lövését, akárcsak később Andrejevét. A Loki egyetlen veszélyes helyzetet tudott kialakítani, de akkor Czvitkovics lövésénél Kaalma nagyot védett.

A szünet után egy bátrabb magyar gárda érkezett a pályára, Czvitkovics rögtön ráijesztett a hazai szurkolókra, ám fejese elpattogott a gólvonal előtt, a kapu előtt keresztbe. Ezután átvette az irányítást a Debrecen és a gól sem maradt el. A 70. percben Coulibaly szánta el magát lövésre, a labdát Kaalma csak kiütni tudta, ám érkezett Leandro és megszerezte a találkozó egyedüli találatát.

Idegenben szerzett győzelem után várhatja tehát a Debrecen a visszavágót és nagyon közel került az utolsó selejtezőkörhöz, nagy kár lenne elszalasztani az esélyt.

További eredmények:
Ventspils (lett) - Bate Boriszov (fehérorosz) 1-0
gól: Chirkin (64.)

APOEL Nicosia (ciprusi) - Partizán Belgrád (szerb) 2-0
gólok: Miroszawljevics (50.), Zewlakow (85.)

Sheriff Tiraspol (moldovai) - Slavia Prága (cseh) 0-0

Slovan Bratislava (szlovák) - Olympiakosz (görög) 0-2
gólok: A. Papadopulosz (2.), Leonardo (21.)

Köbenhavn (dán) - Stabaek (norvég) 3-1
gólok: Grønkjær (11.), Santin (41.,80), illetve Palmason (58.)

Zürich (svájc) - Maribor (szlovén) 2-3
gólok: Vonlanthen (4.), Hassli (29.), illetve Tavares (12., 22.), Pavlovic (50.)

Salzburg (osztrák) - Dinamo Zágráb (horvát) 1-1
gólok: Zickler (45.), illetve Mandzukic (63.)

Celtic Glasgow (skót) - Dinamo Moszkva 0-1
gól: Korokin (7.)

Sporting Lisszabon - Twente (holland)

Keddi eredmények:
Baku (azeri) - Levszki Szófia (bolgár) 0-0

Aktobe (kazah) - Maccabi Haifa (izraeli) 0-0

Sparta Prága (cseh) - Panathinaikosz (görög) 3-1
gólok: Holenda (21.), Vacek (31.), Kalouda (86), illetve Szalpingidisz (67.)

Anderlecht (belga) - Sivasspor (török) 5-0
gólok: de Sutter (17.,76.), Busszufa (22.), Chatelle (32.), Frutos (90.)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: