2013-03-17 11:39:33• hírek • MTI

Räikkönen nyerte az idénynyitó Ausztrál Nagydíjat

A 2007-ben világbajnok Kimi Räikkönen, a Lotus finn versenyzője nyerte vasárnap az Ausztrál Nagydíjért kiírt Forma-1-es szezonnyitó versenyt Melbourne-ben.A 33 esztendős pilóta pályafutása jubileumi, 20. futamgyőzelmét aratta, s immár 811 világbajnoki pontot gyűjtött karrierje során.

Räikkönen mögött az élete 199. F1-es GP-jét teljesítő Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres vb-győztes spanyol versenyzője végzett a második, a vb-címvédő Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája pedig a harmadik helyen.

Hűvös, szeles időben, de száraz pályán rajtolt el a mezőny. A startnál Vettelnek sikerült megtartania első helyét, a két Ferrari, Felipe Massa és Alonso azonban egyformán nagyszerűen indult, míg a legtöbb pozíciót Vettel ausztrál csapattársa, Mark Webber veszítette. Az első kör végén Vettel, Massa, Alonso, Lewis Hamilton, Räikkönen, Nico Rosberg, Webber volt az első nyolc sorrendje. Utóbbi már a 6. körben kiállt a nagyon rövid idő alatt elkopó gumikat lecserélni, az élen álló Vettel egy körrel később látogatta meg a boxot. Massa a 8., Alonso és Räikkönen a 9. körben járt a szerelőknél, a kiállások után azonban nem változott az első négy sorrendje, igaz, ekkor a gumikat még nem cserélt Hamilton és Rosberg állt az élen, mögöttük Adrian Sutil, majd Vettel és üldözői következtek.

Webber a 19., Alonso a 20. körben szánta rá magát az újabb kerékcserére, miközben az élen a boxot addig elkerülő Sutil haladt. A 21. kör végén ő és Vettel egyszerre hajtott végre kiállást, de mindketten Alonso mögé érkeztek vissza a pályára. Massa a 23. körben járt a boxban, miközben a gumit addig csak egyszer cserélt Räikkönen az élen nagyon komoly tempót diktálva kezdte leszakítani az őt üldözőket. Féltávnál a finn mögött Hamilton, Alonso, Vettel, Sutil, Massa, Paul di Resta (brit, Force India) és Webber haladt az élbolyban.

Alonso a 31. körben megelőzte Hamiltont, aki azonnal a boxba ment kereket cserélni, s ugyanígy tett a 34. körben Räikkönen, három körrel később pedig Massa. Húsz körrel a leintés előtt Vettel is kint járt a boxban, egy kör elteltével a vezető Alonso szintén kiállt, majd Sutil és Räikkönen mögé érkezett vissza a pályára.

Tizenöt kör volt hátra, amikor Räikkönen megelőzte Sutilt, mögöttük Alonso, Vettel, Massa, Hamilton, Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso) és Webber haladt. Három körrel később Alonso feljött a második helyre, s elkezdte üldözni az élen haladó Räikkönent. A finn világbajnok azonban már nem engedte ki a kezéből a diadalt, s a pontszerző helyeken haladó versenyzők is megelégedtek elfoglalt pozíciójukkal, így a leintésig az állás már nem változott.

A szezon egy hét múlva a Malajziai Nagydíjjal folytatódik.

Ausztrál Nagydíj (58 kör/307,574 km, a formula1.com alapján):
1. Kimi Räikkönen (finn, Lotus)  1:30:03.225 óra
2. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 12.451 másodperc hátrány
3. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 22.345 mp h.
4. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 33.577 mp h.
5. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 45.561 mp h.
6. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 46.800 mp h.
7. Adrian Sutil (német, Force India) 1:05.068 perc h.
8. Paul di Resta (brit, Force India) 1:08.449 p h.
9. Jenson Button (brit, McLaren) 1:21.630 p h.
10. Romain Grosjean (francia, Lotus) 1:22.759 p h.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: