2009-11-18 09:44:17• hírek • Szatmar.ro

Raikkönen kihagyja a következő szezont

A 2007 világbajnoka nem indul a Forma1 2010-es idényében.

Biztosan nem lesz ott a Forma1 2010-es idénynyitóján Kimi Raikkönen, mivel a finn sztár nem tudott megegyezni a McLaren istállóval, nyilatkozta Steve Robertson menedzser a finn Turun Samorat napilapnak.

„Két lehetőségünk volt: a McLarennél versenyez a következő szezonban vagy sehol. Kimi és az istálló nem tudott megegyezni, így nem versenyez jövőre a Forma1-ben", mondta Kimi menedzsere. Robertson azt is hozzátette, ügyfele csak olyan istállóban szeretne versenyezni, amelynek autójában esélye van futamokat nyerni, ezért más csapatokkal nem is tárgyaltak.

Az autosport.com értesülései szerint Raikkönen és a McLaren szinte semmiben nem tudtak megegyezni: sem a fizetésben, sem a 2007-es világbajnok marketing-megjelenéseiben. Ráadásul az angolok azt sem tolerálták volna, hogy az eddig 18 futamgyőzelmet begyűjtő Raikkönen néha átránduljon a rali világába.

A szaksajtó szerint mellesleg ezzel a döntéssel anyagilag jobban jár a finn, mivel így nagyobb összegű fájdalomdíjat kap a Ferraritól, amelyet azért kellett elhagynia, mert az leigazolta a mezőny egyedüli kétszeres világbajnokát, Fernando Alonsót.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: