2010-04-16 08:34:06• hírek • MTI

Rácsok mögött

Őrizetbe vette a román rendőrség azt a fiatalembert, aki az idei berlini nemzetközi filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyert, és Ezüst Medvében részesült Ha fütyülni akarok, fütyülök (If I want to whistle, I Whistle) című film egyik főszereplője.

Papan Chilibar nem hivatásos színész, őt korábban más bűncselekmény elkövetése miatt már börtönbe zárták. Így került a rendező által kiválogatott amatőr színészek közé, akik a filmben láthatók.

Florin Serban rendező alkotása egy 19 éves bűnözőről szól, aki néhány nappal szabadulása előtt tudja meg, hogy anyja kisebb testvérével külföldön akar letelepedni, ezért kétségbeesésében túszul ejt egy szociális munkást. A főszereplő egyik legjobb börtöntársát alakítja Chilibar, akit most azzal gyanúsítanak, hogy négy társával együtt lakásokat fosztogatott Bukarestben.

Daniel Mitulescu, a film producere meglepettségének adott hangot csütörtökön a román Mediafax hírügynökségnek nyilatkozva. Szerinte Chilibar a filmben játszó elítéltek közül azon kevesek közé tartozott, akiknek jó esélyük volt, hogy új életet kezdjenek. Az alkotók ezt a meggyőződésüket kifejezték azzal, hogy magukkal vitték Chilibart Berlinbe, ahol a film többi szereplőjével és alkotójával együtt ő is felvonulhatott a vörös szőnyegen.


Ezüst Medve különdíjas román színész
Ha fütyülni akarok, fütyülök


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: