2015-10-23 12:48:45• hírek • Szatmár.ro

Rácsodálkozni a valóságra

Megpróbálom gyönyörködtetni a fiatalokat, hogy merjenek ráhagyatkozni Istenre a jelenben és abban a valóságban, amely körülveszi őket - vallja Pakot Géza SJ., a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum spirituálisa. Interjúnk az érkezés folyamatának értékelése is.

Ft. Pakot Géza SJ. Székelyudvarhelyen született 1968. november 29-én. Gyermekkorát Farkaslakán töltötte, 2006. október 7-én szentelték pappá, azóta pedig többek között Szegeden, Santiago de Chile-ben, Marosvásárhelyen és Miskolcon szolgált. A 2015-ös tanév kezdetétől a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum spirituálisa, de emellett például blogol is.

Eljött tehát az ideje, hogy jobban megismerjük őt és terveit a líceumban, meglátását a fiatalokkal kapcsolatban. Míg a világegyházban a Megszentelt Élet Éve van, a Szatmári Egyházmegyében az Önátadás Éve, így beszélgetésünkből nem maradhatott ki a szerzetesi életre és az önátadásra való reflektálás.

- Atya, hogy érzi magát Szatmárnémetiben, a líceum spirituálisaként?

- Pakot Géza SJ.: Az alapérzésem a Szatmárnémeti itt-tartózkodásommal, tevékenységemmel kapcsolatban az öröm. Ami történik velem az értelmes, tartalmas, megerősítő a hivatásomban. Megérkezésemben sokat segített a bevezető időszak, amit itt töltöttem az előző tanév második félévében. Így már lendületben tudok lenni sok területen. Mégis, kihívásként éltem meg, hogy ez a változás bekövetkezett. A kisebb korosztállyal bár templomi szolgálat keretében már volt találkozásom, ennyire rendszeresen nem - hogy első osztálytól tizenkettedik osztályig végig lehetőségem van dolgozni velük, értük. A jezsuita képzésem 1995-ben kezdődött, és már ott kapcsolatba kerültem a fiatalokkal - akár a nyári táborozásokra, a szentjánosbogár mozgalomra gondolok. A miskolci gimnázium bentlakásában töltött két esztendőben együtt szerveztünk programokat, a franciaországi képzésem során rendszeresen jártam középiskolai lelkészségre, heti rendszerességgel csoportot vezettem. De ugyanígy az angliai munkám is segített megérteni a gondolataikat - ott óraadással segítettem. Tehát a nagyobb korosztály nem volt ismeretlen számomra, sok eszközzel felszerelkezve érkeztem, de nyilván a helyszínen kristályosodik ez ki.

- Azelőtt, hogy Szatmárnémetibe küldték volna, ismert valakit a papok, hívek közül? Voltak már kapcsolatai, vagy teljesen ismeretlen volt a terep?

- Nem volt teljesen ismeretlen, nagy segítségemre voltak a korábban szerzett kapcsolatok. Én már évekkel ezelőtt is megfordultam itt papként, lelki napok vagy a konviktus búcsúja alkalmával. 2012. környékén tanári lelkinapot tartottam, tanári kiránduláson vettem részt, a Püspök atya is fogadott engem. Tehát fokozatosan erősödött az egyházmegyével, a papokkal, hívekkel és az iskolával a kapcsolatom. Főképp azután fokozódott, hogy a jezsuita együttműködés megindult az iskolával.

- Rendi közösségbe is érkezett, hisz ahogy utalt rá, a jezsuitáknak Szatmárnémetiben házuk van. Mennyire tudja szerzetesi, közösségi létét megélni az új környezetben?

- Valóban, a rendtársaim már itt voltak, amikor érkeztem. Egy közösségünk működik már több éve és annak lettem a tagja én is. Ez egy erős háttér, és támogató közeg mindannyiunk számára. Nálunk a jezsuita rendben nyilván a közösség nem ugyanazt jelenti, mint a kolostoros szerzeteseknél, nekünk nincsenek napi szinten közös imaóráink vagy zsolozsmáink. Ezt a kivételt Szent Ignác kérte a Szentatyától, mert apostoli, missziós közösséget akart létrehozni, amely a rendelkezésre állás érdekében lemond a mindennapi közös ima melegéről. Ez sajátossága a jezsuita jelenlétünknek és szolgálatunknak. Mind a hárman, akik most itt szolgálunk, egy-egy apostoli területen veszünk részt az egyházmegye munkájában és abba próbáljuk behozni azt a színt, amit a szentignáci lelkiség hordoz. Ezt tudom élni ebben a munkakörben, spirituálisként, de több egyéb meghívásra is igent tudtam mondani, ott jelen lenni, a szerzetességről beszélni. Részt vettem ugyanakkor az egyházmegyei szerzetesi találkozón, ugyanúgy a Püspök atya vezette Mátraverebély-szentkúti szerzetesi zarándoklaton... Mindez alkalom arra, hogy együtt elmélyüljünk és a megszentelt élet évében, az önátadás évében mélyítsük a kapcsolatainkat, a hivatástudatunkat, és egymást erősítsük ebben.

- Jelen életének nagy részét tehát a spirituálisi szolgálat teszi ki, a gyerekeket, fiatalokat neveli, az ő lelki életüket formálja. Ez azt hiszem, önátadás a javából. Egy ember egyszer csak kap egy küldetést, el kell, hogy menjen akár több száz kilométer távolságba és ott elképzelje önmagát, teljesen más környezetben, egy feladatnak eleget téve. Az önátadás mennyire átimádkozható ilyenkor?

- Mi Szent Ignác lelkigyakorlatait követjük minden helyzetben és szolgálatban. Ez a hozzáállás arra épül, hogy bárhol vagyunk, egy személyes odafordulást próbáljunk megvalósítani mind a közösségek, mind pedig az egyének felé. A lelkigyakorlatoknak sajátossága, hogy a lelkigyakorlatozót mindig kíséri valaki, vele együtt tekintik át az imatapasztalatot. Ugyanígy, ez könnyíti meg nekem a belépésemet ebbe az új önátadásba. A szerzetesség segítő, kiegészítő szerepet lát el az egyházon belül és az ignáci lelkiség különösen is erre hivatott, hogy mint kísérője, támogatója legyen jelen a másik embernek, a közösségnek. A kísérő szerepe nagy lemondást kíván, hiszen annak az embernek az élménye, tapasztalata, vágya van a középpontban, aki éppen érkezik vagy annak az intézménynek a jóról jobbra haladása a lényeges, amelyről szó van. Tehát egy ilyen kísérés történik, soha nem előre gyártott koncepciók-, tervek-, hanem a helyi adottságok alapján. A jezsuita rend ezt évszázadokon keresztül gyakorolta különböző kultúrákban. Hogyan lehet egy adott helyen továbbvezetni az embereket egy keresztényi, egy érték-gazdagabb irányba? Az önátadás ebben valósul meg számomra és első lépésben a szolgálaton keresztül már adott rá a lehetőség, de nyilván, ez az imán keresztül fejlődik. Ahogyan Krisztus is lemond arról, hogy az övéhez ragaszkodjon és a másik emberért van jelen teljes figyelemmel.

Pakot Géza

Mindig rácsodálkoztam a lelkigyakorlatos házakban tapasztalt figyelemre... Ugyanezt tapasztalom meg amikor átimádkozom a fiatalokkal való foglalkozást a várakozásban, amikor pedig jelen vannak akkor igyekszem én is teljesen jelen lenni, őket segíteni, támogatni.

- Az önátadás ugyanakkor nem divat manapság a világiak körében - és itt a világegyház híveire gondolok. Hogyan tudja az Atya ezt az előbb felvázolt gondolatcsomagot, ezt az érzést átadni a fiataloknak úgy, hogy ők is éljék?

- Segít ebben az ignáci lelkiségnek az az imamódszere, amellyel a valóságot sokkal inkább próbáljuk megragadni a képzelet által. Segíteni akarom őket, hogy jobban lássanak bensőleg is a saját valóságaikban, rá tudjanak csodálkozni, hogy mennyi értékkel vannak körülvéve, akár a családjukat, akár a lehetőségeiket tekintik. Tudjanak valóban szemlélődő emberek lenni, akik értékelik azt, ami van. Az önátadásunknak a valamire, vagy valakire való rácsodálkozás a kulcsa, a belefeledkezés, az érte és vele való jelenlét a valóságban. Megpróbálom gyönyörködtetni őket akár a szentbeszédeken keresztül, akár az írásaimban, hogy merjenek ráhagyatkozni Istenre.

Sokszor látom rajtuk, hogy blokkolja őket az a közeg, amibe belenőnek, mert nem tudják, hogy a másik embernek milyen meglátásai vannak velük kapcsolatban, félnek, hogy meg fogják-e ítélni őket. Bővíteni igyekszem érzékelésüket annak a gondviselő jó Istennek a jelenlétével, aki mindig szeretően és megbocsátóan néz ránk, így akar belépni az életünkbe. Fontos, hogy érezzék, sokkal gazdagabb ez a valóság, mint ahogyan ez amúgy tűnhet: van ahova belépni, ráhagyatkozni a másik emberre és a Jóistenre.

- Utalt már az írásaira. Miért fontos, hogy Géza atya az interneten is jelen legyen, ott blogot vezessen (http://veletekvagyok.blog.hu)?

- Mivel a mai fiatalság nagy százalékban jelen van az interneten - a diákjaink nagy részét meg is találtam a Facebook-on - szeretném, hogy találjanak ott olyan olvasmányokat is, amelyek építik, tágítják a látásmódjukat. Így a blogon keresztül megjelenő írásokban próbálom egy olyan világba bevezetni őket, amely egy-egy értéket csillant fel nekik, egy-egy olyan dologra hívja fel a figyelmüket, ami a mindennapjaikat, a kamaszkorukat, a fölnövésüket segítheti.

- Mit vár ettől az elkövetkező pár évtől Atya, a saját életében?

- Amint említettem, ezt egy kihívásként is élem: hogyan tudok itt, egy ilyen közegben talpra állni, értékes, értelmes dolgot tenni? Abban bízom, hogy az lesz a tapasztalatom, hogy megérte, tudtam értékes, építő tagja lenni a munkaközösségnek, különösen lelki értelemben értékeket tudtam megláttatni. Amire a hangsúlyt teszem az a személyesség. Egyre több teret akarok adni a fiataloknak arra, hogy meg tudjanak nyilvánulni a személyes beszélgetésekben. Ez legyen egy sajátos karaktere az iskolának. Szeretném, hogy itt a "cura personalis", a személyes törődés mélyüljön, váljon szokássá, hogy itt bizalommal meg lehet nyílni egymás felé, hiszen itt barátokkal vagyunk, ahogy az Úr Jézus volt tanítványaival, és aki minket is így kezel.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: