2018-03-05 08:41:00• hírek • Bede Emőke

Rablógyilkosság áldozata lett a szatmári pultosnő

Kegyetlen gyilkosságra derült fény hétfő hajnalban: a kétségbeesett hívás szerint a vasútállomás melletti Casablanca nevű éjszakai szórakozóhelyen egy férfi véget vetett a pultosnő életének.

Az elsődleges információk szerint a Lázáriból származó elkövető taxival érkezett meg a lokálhoz, tíz percet töltött az épületben, majd sebesen elhagyta a helyszínt. Ismét taxiba vágta magát és menekülőre fogta.
 

Hogy mi történt abban a bizonyos 10 percben a hírhedt szórakozóhelyen, egyelőre csak sejteni lehet. Úgy tűnik, a férfi szerette volna kirabolni a lokált, azonban nem csak a kassza bevételét, hanem a 43 éves pultosnő életét is elvette, ugyanis olyan erős ütést mért a nőre, hogy az belehalt sérüléseibe. A pultosnőnek a végzetes pillanat előtt még volt annyi ideje, hogy felhívja telefonon kolléganőjét, majd az általuk megbeszélt kódnyelvet használva riasztotta a rablásról. Sajnos a vonal másik végén nem hittek a kétségbeesett nő szavainak.
 

A kolléganő csak 10 perc múlva hívta vissza munkatársát, ám ekkor már senki nem emelte fel a kagylót. Tudatosítva a helyzet súlyosságát, a nő értesítette a hatóságokat.
 

A szatmári rendőrség azonnal nekilátott az ügy felgöngyölítésének, a helyszíni vizsgálatok mellett a környék térfigyelő kameráinak felvételeit is átnézték. Ezek segítségével azonosították az elkövetőt, a lázári R. Stefan-t. Azonnal kiadták ellene a körözést, majd alig 3 órával a kegyetlen gyilkosság után el is fogták az elkövetőt. A férfit hajnali hat órakor a csanálosi határátkelőnél kapták el, vélhetően el akart szökni az országból. A rendőrségi közbelépésnek köszönhetően azonban bilincs kattant csuklójára, és már meg is kezdték kihallgatását.
 

A térfigyelő kamera felvételein az is látszik, hogy a férfi nem volt egyedül, ám hogy a társának milyen szerepe volt az ügyben, azt még nem sikerült tisztázni. R. Stefan vállát azonban nem csak a rablás bűne nyomja, hanem egy annál súlyosabb is: egy ártatlan élet kíméletlen kioltása.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: