2012-10-24 16:35:13• hírek • Kocsis Zoltán

RMDSZ-es elnöke lesz a városi tanács két szakbizottságának

Kereskényi Gábor szerint a szatmárnémeti RMDSZ-nek konstruktív tárgyalásokat sikerült folytatnia a város vezetőségével, melynek következtében az USL-frakció belátta: szükség van az RMDSZ részvételére a város vezetőségében. Ennek következtében két szakbizottságnak magyar elnöke lesz és várhatóan egy harmadik élére is RMDSZ-es politikus kerül - jelentette be Kereskényi a szerdán megtartott sajtótájékoztatóján.

A városi szervezet elnöke elmondta, az immár hetek óta zajló közmeghallgatások szintén arról tanúskodtak: az emberek szükségesnek tartják, hogy legyen RMDSZ-es részvétel a város vezetésében. A képviselőjelölt kijelentette, két nagyon fontos bizottság, az urbanisztikai és városrendezési, valamint az egészségügyi, sport és szociális védelem szakbizottságainak elnöki tisztségét látják majd el RMDSZ-es politikusok: előbbiét Nits János, utóbbiét pedig Magyar Lóránd.

„Az elmúlt hónapokban bebizonyosodott, hogy Nits János nélkül akadozik az urbanisztikai bizottság munkája. Ő egy tapasztalt és elkötelezett tanácsos. Magyar Lóránd pedig eddig is részt vett az Olimpia és a VSK vezetésében, az előző mandátumban pedig tagja volt a bizottságnak, szociális problémák terén is otthon van", mondta Kereskényi. Hozzátette, könnyen elképzelhető, hogy a közszolgáltatások szakbizottságának elnöki tisztségét Maskulik Csaba veheti át.

Magyar Lóránd, Kereskényi Gábor, Nits János

„Tizenkét éve vagyok tanácsos, nyolc évig vezettem az urbanisztikai bizottságot. Akárcsak a tanácsban, a bizottságban is kisebbségben leszünk. Mégis bízom benne, hogy a város érdekében érvényesíteni tudom majd érveimet", jelentette ki Nits János.

Az egészségügyi, sport és szociális védelem szakbizottsága három fontos területtel foglalkozik. A sport tekintetében Magyar kijelentette, cél, hogy minél jobban támogatni tudják a VSK-át és az Olimpiát - utóbbi tekintetében a középtávú cél a második osztályba való feljutás. A szociális védelem területén 18 család jutott a közelmúltban szociális lakáshoz. Az igény nagy, a kínálat azonban véges, az esetleges kilakoltatások körülményesek. Reményét fejezte ki továbbá, hogy a kormány támogatni fogja az ANL-lakások építését. Az egészségügy terén pedig, mondta Magyar, folytatni szeretnék a Csehi Árpád által megkezdett utat, és a jövő évi költségvetésben jelentős összeget szeretnének elkülöníteni a Szatmár Megyei Kórház Sürgősségi Osztályának további modernizálására.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: