2010-12-19 11:31:09• hírek • MTI

Quimby: öt év szünet után új stúdióalbum

Öt év szünet után jelentkezett ismét teljes stúdióalbummal az egyik legnépszerűbb magyar zenekar, a Quimby; tizenkettedik lemezük, a Kicsi ország műfajok és stílusok kavalkádja.

"Amikor tavaly megjelent az ötszámos Ajjajjaj, akkor azt gondoltuk, nem kell megvárni, amíg összegyűlik egy teljes albumra való dal és nem ragaszkodunk egy új nagylemezhez. Aztán júniusban nagyon aktív és jó hangulatú próbákat csináltunk, és a nyári fesztiválszezon után ezt átmentettük szeptemberre és október elejére is. Legalább negyven dalötletünk volt, ebből 17 megvalósult" - idézte fel Varga Livius az anyag megszületését.

Mint kifejtette, nagyon sokféle lett az album (kiadó: Tom-Tom Records), és nemrég azt számolták össze, hogy a Quimby legalább nyolcféle számtípusban mozog otthonosan. Varga Livius szerint persze a kavalkád azért is van, mert sok éve dolgoznak az anyagon, és vannak olyan számok, amelyek alapja már négy esztendővel ezelőtt megvolt, ugyanakkor még idén szeptemberben is születtek dalok.

Az ütőhangszeres-rapper-vokálos nem bánja, hogy a lemezen csak egy dalt énekel, a Leszek ma én a tiéd címűt, ennek a szövegét is ő írta.

"Kiss Tibi mindig bíztat, hogy írjak több szöveget, de most ennyi jött ki belőlem. Nem nagyon erőltetem az ilyesmit, van, amikor az ember produktívabb, van, amikor nem annyira. A nyolc évvel ezelőtti Káosz Amigoson valóban sokat énekeltem, de az speciális eset volt, mert Tibi akkor kevésbé volt aktív, ez még a pihenője előtti időszak volt" - mondta a zenész.
Még a Quimby-rajongóknak is meglepetés, hogy egy dalt, a Lepedőországot Kárpáti József (Dódi) trombitás ad elő. Szintén kórházi ihletésű szöveg a Tébolyda, amellyel Kiss Tibi nemcsak a két évvel ezelőtt bezárt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetnek (OPNI) állít emléket, hanem ott lezajlott személyes élményeinek is.

A Quimby az ünnepeket is aktív koncertezéssel tölti. December 26-án hazai környezetben, a dunaújvárosi főiskola csarnokában lépnek fel, mint minden évben, lassan húsz esztendeje. 30-án a Művészetek Palotájában (Müpa) adnak koncertet, szilveszterkor pedig a West-Balkánban lesz az "ereszd el a hajam" buli.

A Müpa-koncert ismét a színházi koncepció jegyében, a Teátrum-sorozat keretében zajlik majd le.
"Ez a harmadik ilyen jellegű műsorunk előfutára, egy egyfelvonásos darabot állítottunk össze, benne új jelenetekkel és friss dalokkal. Olyan dolgok bemutatására van ilyenkor lehetőség, amit egy rock and roll koncerten nem lehet. Még egy radír leejtése is zenei hangnak számít" - fejtette ki Varga Livius, akinek A Kutya Vacsorája című projektje is lemezmegjelentetés előtt áll; ez 2011-ben esedékes.

A 20 éves születésnapját jövőre ünneplő Quimbyben Varga Livius és Kárpáti Dódi mellett Kiss Tibor gitározik és énekel, Balanyi Szilárd billentyűs hangszereken játszik, Mikuli Ferenc basszusgitározik és Gerdesits Ferenc dobol.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: