2005-12-21 23:46:24• hírek • Szatmar.ro

Jobb a csendőrség imázsa

Több munka, kevesebb személyzet, a csendőrök azonban fejlesztenének.

A Szatmár megyei csendőrség tegnap tartotta meg évértékelő beszámolóját. Gheorghe Avram, megyei csendőrparancsnok szerint a tavalyi évhez képest a felére csökkentették a csendőrség létszámát, ettől eltekintve ugyanazok a kihívásoknak kellett megfelelniük mint 2004–ben.

Majd 700 ezer lejnyi kiosztott büntetés, több mint 17 ezer ellenőrzött személy és rengeteg esemény csendes lebonyolítása sorolható a csendőrök idei tevékenységei közé. Az iskolák környékén idén megsokszorozták az ellenőrzéseket és járőrözések számát. A csendőrök gépkocsikkal ellenőrzik a tanítás ideje alatt a megyeszékhely 14 oktatási intézményét. A csendőrparancsnok ugyanakkor elmondta, elképzelhető, hogy a következő évtől megnő majd a csendőrök feladatköre is, eddig ugyanis csak konstatálhatták a törvénytelenségeket, megfelelő képzés után azonban bizonyos esetekben akár felelősségre is vonhatják majd ezek elkövetőit. Avram szerint a csendőröknek sikerült egy pozitívabb képet kialakítani magukról a lakosság körében. Ez mindenképpen ellensúlyozhatja a leépítések során kissé elfeledett hatóságot.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: